Az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az újonnan beérkezett egyéni védőfelszerelésekből az egészségügyi szakdolgozók mellett a háziorvosok és a szolgálatot teljesítő rendőrök is megkaphatják a feladataik biztonságos ellátásához szükséges készleteket. Müller Cecília országos tisztifőorvos számos tévhitet megcáfolt a fertőzéssel kapcsolatban, ugyanakkor beszámolt arról is, hogy az utóbbi 24 órában elhunyt 5 idős beteg mind 80 évnél idősebb volt.
Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az utóbbi 24 órában elhunyt 5 idős beteg életkora valamennyiük esetében 80 év felett volt, illetve számos krónikus, rizikófaktort jelentős alapbetegségük volt. A tisztifőorvos elmondta, hogy a laboratóriumi tesztelések éjjel-nappal folyamatosan zajlanak. Müller Cecília felhívta a figyelmet, hogy a vírus elsődlegesen a sűrűn lakott területeken terjed, ugyanakkor arra kért valamennyi embert, hogy szigorúan tartsák be a járványügyi ajánlásokat és korlátozásokat. A tisztifőorvos emlékeztetett, hogy a cél a fertőzöttségi görbe időbeli elnyújtása, vagyis a betegség terjedésének lassítása az egészségügyi ellátórendszer véges kapacitására való tekintettel.
JÁRVÁNYÜGYI TÉVHITEK
Müller Cecília kitért néhány, a vírus elleni védekezés jegyében felvetett praktikára. Ezek során leszögezte, hogy a meleg levegős kézszárítás, az alkoholos permetezés, az UV-fény alatti tartózkodás, illetve a különböző – nem orvosi – gyógyszeres kúrák nemcsak, hogy nem használnak, de a legtöbb esetben egyenesen károsak vagy veszélyesek.
Az országos tisztifőorvos a háziorvosokról és a házi gyermekorvosokról szólva kiemelte, hogy a nagy mennyiségű beérkezett egyéni védőfelszereléseknek köszönhetően újból lehetőség nyílik az ellátásukra. Felhívta az emberek figyelmét, hogy a jelenlegi helyzetben rendkívül fontos, hogy a betegek előre egyeztetett időpontban érkezzenek csak a rendelésekre, elkerülendő a csoportosulásokat.
Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának tagja beszámolt arról, hogy a kórházparancsnokok által beterjesztett átcsoportosítási javaslatokat jóváhagyták, az aktualizált vezénylések elkészültek. Az alezredes elmondta, hogy a rendőrségi állomány tagjai is megkapják egyéni védőfelszereléseiket a beérkező szállítmányoknak köszönhetően. Kiss Róbert beszámolt arról is, hogy a karanténszabályok megszegőivel szemben immár több, mint ötszáz esetben kellett intézkedniük a hatóságoknak. Beszámolt arról is, hogy az idő előrehaladtával egyre jelentősebb a karanténszabályok megszegőinek száma, velük szemben azonban a hatóságok valamennyi esetben megtették a szükséges intézkedéseket. Kiss Róbert elmondta, hogy immár 143 esetben indítottak büntetőeljárást a koronavírussal összefüggésben csalás, rémhírterjesztés és közveszéllyel fenyegetés tárgykörében.
RIZIKÓ A CUKORBETEGSÉG
Müller Cecília kérdésre válaszolva elmondta, hogy a cukorbetegség, mint bármilyen kockázatot jelentő, illetve krónikus betegség, életkortól függetlenül plusz kockázatot jelent az érintettek számára. Erre való tekintettel is kérte a tisztifőorvos a veszélyeztetettekre való odafigyelést.
SZAKDOLGOZÓ NEM HUNYT EL
Kérdésre válaszolva Müller Cecília megerősítette, hogy szerencsére az elhunytak között eddig egészségügyi szakdolgozó nincs.
A SÜRGŐS BEAVATKOZÁSOK FOLYNAK
A tisztifőorvos kérdésre válaszolva elmondta, hogy a jelenlegi helyzetben is folynak a sürgős egészségügyi ellátások. Ezekről szólva Müller Cecília elmondta, hogy azt kéri a lakosságtól, hogy ne mondják le az egészségügyi vizsgálatokat és kezeléseket, mielőtt nem egyeztetnek erről kezelőorvosukkal.
AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉST AZ ITT.OTT TV TÁMOGATJA. 51 MAGYAR TÉVÉCSATORNA, BÁRHOL A VILÁGON, KÖTÖTTSÉGEK NÉLKÜL! SMART TV-N ÉS MOBILON IS NÉZHETŐ! A VISSZANÉZHETŐ VÁLTOZATOT A VIDEA SEGÍTSÉGÉVEL ADJUK KÖZRE.
Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak!
Vezető kép: MTI/Kovács Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS