Pesti Srácok

Közel harmincezer áldozatot követelt a törökországi földrengés

Közel harmincezer áldozatot követelt a törökországi földrengés

Élve mentettek ki szombat éjjel két gyereket a romok alól a földrengés sújtotta Törökországban, csaknem egy héttel a tragédia után. Az ENSZ összesítése szerint a halálos áldozatok száma már meghaladja a 28 ezret Törökországban és Szíriában, és félő, hogy a valós mérleg ennek akár kétszerese is lehet.

Egy 13 éves lányt Gaziantep városban találtak meg a túlélők után kutató mentőegységek jóval a mentés szempontjából kritikusnak számító első 72 óra után. Hatay tartományban egy hét hónapos kisfiút mentettek ki, aki több mint 140 órát töltött egy betonlap alatt. Török sajtójelentések beszámoltak egy 70 éves és egy 35 éves nő, valamint hatéves kislánya sikeres kiszabadításáról is. A vasárnap kora reggel elérhető hivatalos adatok szerint a hétfői 7,8-as erősségű földrengés következtében 24 617 ember vesztette életét Törökországban és 3574-en haltak meg Szíriában. A sérültek száma meghaladja a 80 ezret.

A törökországi Kahramanmaras városban Martin Griffiths, az ENSZ humanitárius ügyekkel foglalkozó szervezetének (OCHA) vezetője azt mondta a Sky News csatornának, hogy a halálos áldozatok számát még nem lehet megállapítani, a mostani akár a kétszeresére vagy még tovább is emelkedhet. Fuat Oktay török alelnök közölte, hogy a tíz érintett tartományban vizsgálni kezdték, milyen törvénysértések történhettek, amelyek az épületek összeomlásához vezettek. Eljárás indult 131 ember ellen, aki olyan épületek kivitelezéséért volt felelős, amelyek összedőltek a földrengésben. Egy embert már őrizetbe vettek, 113 ellen elfogatóparancsot adtak ki. Murat Kurum városrendezési miniszter arról számolt be, hogy áttekintették 172 ezer épület állapotát a tíz érintett tartományban, és megállapították, hogy mintegy 25 ezer épület súlyosan megrongálódott, sokat sürgősen el kell bontani.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.