Kozma atya: az üzenet, amit én az Úrtól kaptam, az a templom falain kívülre szól
Kellemesen dideregtető, az utakat és a járdát kristályos csillogással ünnepi szőnyegként beborító decemberi kora este volt. A bevásárlóközpontok tömött parkolói és az ünnepi fények giccses, de mégis szívmelengető fényei jelezték: bizony közeleg a karácsony. A tévéstúdió bejárata előtt, a távolba merengve készültem épp az aktuális interjúra a fagyos, de kijózanítóan friss levegőn. Egyszer csak egy kistermetű, lassú léptekkel közeledő alak vonásai rajzolódtak ki a távolban. Kicsit görcsbe szorult a gyomrom, hiszen tudatosult bennem, ő az! Kozma atya, a ma esti vendégem. Hogyan köszöntsem, vajon maradjak formális, már-már komor, tisztelegvén a megannyi díjnak, kitüntetésnek, kivételes életpályának, ami az atyával együtt hamarosan szembetalálkozik velem, vagy csak adjam önmagam és őszinte mosollyal nyújtsak kezet? „Tudja, most már még inkább hiszek Istenben!” – szólalt meg pár lépés távolságból az atya. – „Megtudhatom, hogy miért?” – „Tudniillik ide találtam!” – tört ki őszinte nevetésben, velem együtt. Minden teher egy szempillantás alatt könnyűvé vált, és jókedélyűen sétáltunk be az épületbe.
A vendégváróban még kicsit beszélgettünk. Eljutván a nemes szolgálatának filozófiai mélységeihez, a következőket találtam neki mondani: „Tudja, én magam azt vallom, hogy az ember lényénél fogva szolgának születik. Ráhatása mindössze arra van, hogy válasszon: az Istent, vagy a bűnt kívánja szolgálni ezen a világon. De szánalmasabb szolga nem létezik, mint, aki szabadnak hiszi önmagát!” – „Úgy látom, mi hasonlóan vélekedünk erről!” – nyugtázta elkerekedő, mosolygó szemekkel a hallottakat, majd miután kollégáink jelezték, hogy pár perc múlva kezdődik a felvétel, besétáltunk a stúdióba és kezdetét vette a hivatalos beszélgetés is.
Ma már természetesnek vesszük, hogy léteznek a határainkon túlívelő, de országosan is a legjobban szervezett segélyszervezetek, amelyek közül a legnagyobbaknak, mint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Betegápoló Irgalmasrend, alapító-vezetője. Ez azonban nem volt mindig ennyire természetes, pláne nem, amikor Önt 1963-ban római katolikus pappá szentelik, mindössze 23 évesen.
Abban az időben, a kommunizmus idején próbáltak minket a templom falai közé zárni. Én viszont vállaltam minden kockázatot, mert az üzenet, amit én az Úrtól kaptam, az a templom falain kívülre szól! Ennek az volt a következménye, hogy rendszeresen járnom kellett kihallgatásokra, mögöttem pár méterre mindig egy titkos rendőr, bárhova mentem.
Ma a kereszténység kétségtelenül támadás alatt áll. Ön is érzékeli ezt?
Én ezen egyáltalán nem csodálkozom! (...) Valójában az európai kereszténység eltűntetése a cél. (...) A XVIII. században az egyház megsemmisítése volt a cél. nem Istennel vagy a keresztényekkel kezdték, hanem az egyházzal, mint közösséggel. (...) A XIX. század, mikor az egyházat már úgy-ahogy megrengették, vagy talán kicsit meg is rendítették, akkor az Istent vették célba. Isten meghalt! Mi öltük meg – mondta Nietzsche, a nagy istentagadó. (...) A XX. század pedig az ember tönkretételének a százada.
Mi az idei karácsony legfontosabb üzenete?
Az, hogy helyreállt a rend! A megváltás misztériuma arról szól, hogy az Isten nem hagyta el a világot és nem hagyta el az embert. Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta érte. És nem azért jött az egyszülött fia, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözítse azt!
Az interjú további részében szó esik még a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Betegápoló Irgalmasrend idei munkájáról. Utóbbi esetében a pandémia hatása is szóba kerül a rend munkájára, és az abban dolgozó önkéntesek, szerzetesek, betegápolók gyors és hatékony alkalmazkodásáról a világjárványhoz. Az egész adás itt nézhető meg.
Forrás/fotó/videó: Pesti TV
