Pesti Srácok

Közúti baleset részese volt Jakab Péter Budapesten, a PestiSrácok.hu stábja pont a helyszínen járt (Frissítve!)

Közúti baleset részese volt Jakab Péter Budapesten, a PestiSrácok.hu stábja pont a helyszínen járt (Frissítve!)

A PestiSrácok.hu stábja pont belefutott Budapesten, az Árpád hídnál egy közúti balesetet követő helyszínelésbe, és meglepetéssel konstatáltuk, hogy az egyik szereplő Jakab Péter volt, a lopás elleni vakcinát kutató Jobbik elnöke. Jakab láthatóan nem örült stábunknak, ekkor még maszk nélkül mormogta, hogy "kameráznak", a mellette lévő hölgy pedig ugyancsak meglepődött. Bár személyi sérülést nem láttunk, egy mentő is a helyszínen tartózkodott, így csak remélni tudjuk, hogy a balesetnek nem lett sérültje. Annyit lehetett látni, hogy két személyautó ütközött, vélhetően egy erősebb koccanásról volt szó, hiszen csúnyán összetört az elől lévő kocsi hátulja, valamint a hátsó kocsi eleje is, melyet Jakab Péterék vezettek. Azt nem lehet tudni, hogy ki volt a hibás, ráfékeztek-e Jakabékra, vagy ő rohant bele az előtte lévő autóba, de ezt vélhetően majd a rendőrségi eljárás kideríti, ahogy azt is, hogy fogyasztott-e bárki alkoholt, vagy bármilyen tudatmódosító szert. Az esetleges sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk, ahogy láttuk, a Jobbik elnöke szerencsére nem sérült meg a balesetben! Úgy tudjuk, nem Jakab Péter vezetett.

Frissítve!

Időközben megkerestük a BRFK kommunikációs osztályát is, tőlük az alábbi választ kaptuk:

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.