Pesti Srácok

Különleges lesz a Hajdúnánás mellett épülő MotoGP-versenypálya

Különleges lesz a Hajdúnánás mellett épülő MotoGP-versenypálya

Vonalvezetését tekintve különleges lesz a Hajdúnánás mellett épülő gyorsaságimotoros versenypálya, amelyen 2023-tól 10 éven át rendezhet majd Magyarország MotoGP-futamokat.

Weingartner Balázs, a Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség (HUMDA) elnök-vezérigazgatója szerdán az M4 Sport Sporthíradó című műsorában úgy fogalmazott: "izgalmas, de biztonságos" versenyeket lehet majd rendezni a pályán. Hozzátette: a gyorsaságimotoros-világbajnokság jogtulajdonosát, a Dorna Sportsot vezető Carmelo Ezpeleta maga is úgy fogalmazott a múlt csütörtöki szerződésaláírás után, hogy a "világ egyik legkarakteresebb" pályája épül majd meg Magyarországon.

– mondta Weingartner, hozzátéve, hogy várhatóan jövő pénteken ki tudják hirdetni a tervpályázat eredményét, és azt szeretnék, ha idén ősszel a földmunka már elkezdődhetne a területen, ahol a magasépítési munkálatokat jövő tavaszra-nyárra tervezik.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta az elnök-vezérigazgató, aki azt is elmondta, hogy a nyugati országrészben azért nem gondolkodtak, mert ahhoz a régióhoz nagyon közel van az osztrák Red Bull Ring, ahol már rendeznek MotoGP-viadalokat.

– mondta Weingartner Balázs. Az elnök-vezérigazgató arról is beszélt, hogy a HUMDA feladatai között szerepel a sportdiplomáciai kapcsolattartás, valamint az autó-motorsportot érintő "komplex szemléletmódváltás". Utóbbi alapját az adja, hogy az autóipar a bruttó hazai termék (GDP) jelentős arányát kiteszi, és az ehhez kapcsolódó új beruházások mértékét tekintve Magyarország számára ez a terület "kitörési pontot" jelenthet a koronavírus-járvány okozta válság után is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?