Pesti Srácok

Kurz tornasor alapján tárgyal a leendő koalíciós partnereivel

Kurz tornasor alapján tárgyal a leendő koalíciós partnereivel

Az ausztriai előrehozott választásokon győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) kedden bejelentette, hogy minden párttal koalíciós egyeztetéseket kíván folytatni parlamenti frakciójuk nagyságának sorrendjében. A sorrend alapján elsőként a szocialista párttal ülnek le; a zöldek, akiket az elemzők és a liberálisok többsége az ÖVP mellett szeretne látni, utoljára maradnak.

– mondta Karl Nehammer, az ÖVP főtitkára a párt politikai akadémiáján rendezett keddi elnökségi gyűlését követően. Kiemelte, hogy a megbeszéléseket a pártok parlamenti erejének nagysága sorrendjében fogják tartani. Nehammer ugyanakkor nem utalt arra, hogy az ÖVP mely pártokat részesítené előnyben egy koalíciós megállapodás szempontjából. Úgy fogalmazott, hogy az elnökség nyíltan megvitatta a különböző lehetőségeket. Hozzátette, hogy az egyeztetések folytatásának szándékán az sem változtat, hogy a korábbi koalíciós partner Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) ellenzéki irányba mozdult el. Nehammer nem kívánta kommentálni azt a keddi értesülést, miszerint befejezi politikai karrierjét Heinz-Christian Strache volt osztrák alkancellár, akinek videóbotránya miatt felbomlott az előző kormánykoalíció.

PestiSracok facebook image

– mondta. Nem kívánt pontos időkeretet említeni azzal kapcsolatban sem, hogy meddig húzódhat el a kormányalakítás. Emellett ismét örömét fejezte ki az ÖVP történelmi eredménye miatt, és különösen azt hangsúlyozta, hogy azok, akik Sebastian Kurzot bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták a parlamentben, most elvesztették a voksolást.

– vonta le a tanulságot.

– jelentette ki Nehammer. Hozzátette: most Alexander Van der Bellen államfőn van a sor, hogy kormányalakítási megbízást adjon Kurz-nak.

Az ÖVP a voksok 38,4 százalékát szerezte meg a vasárnapi előrehozott választáson az előzetes végeredmények szerint.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?