Pesti Srácok

Küszöbön a vádemelés, a rendőrök befejezték a nyomozást Donáth László zaklatási botránya ügyében

Küszöbön a vádemelés, a rendőrök befejezték a nyomozást Donáth László zaklatási botránya ügyében

Befejezte a Donáth László elleni nyomozást a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A volt MSZP-s képviselőt, evangélikus lelkészt éppen egy éve gyanúsították meg emberi méltóságot sértő szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel, miután napvilágot látott, hogy több nőt is zaklathatott. Az ügyben még egy pszichológus szakértőt is kirendeltek, akinek szakvéleménye az ügyészség szerint tovább erősítette a megalapozott gyanút, így várhatóan heteken belül vádat emelnek majd Donáth Anna édesapja ellen.

Hétfőn iratismertetés volt az emberi méltóságot sértő szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel gyanúsított Donáth László ügyében, a volt szocialista politikus pedig elektronikus úton megkapta az eljárás összes dokumentumát, így hivatalosan is befejeződött a nyomozás rendőrségi szakasza – értesült a PestiSrácok.hu. Miután az ügy iratai megérkeznek a Fővárosi Főügyészségre is, a vádhatóság heteken belül vádat emelhet (a törvény szerint az iratok ismertetése után leghamarabb egy hónappal lehet vádat emelni, ha a terhelt nem mond le erről a jogáról) a momentumos Donáth Anna édesapja ellen, akinek botránya tavaly augusztusban robbant ki: több nő ugyanis arról panaszkodott egy szeretetotthonban, ahol dolgozott, hogy zaklatta őket, sőt, volt, aki feljelentést is tett, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pedig nyomozni kezdett, majd tavaly decemberben meggyanúsították Donáthot.

Donáth László a botrány kirobbanása után rögtön azzal védekezett, hogy politikai lejáratókampány áldozata, pedig az ügyben még pszichológus szakértőt is kirendeltek, aki meghallgatta a feljelentő sértettet. A szakértő nagy segítség minden nyomozásban, hiszen az ilyen esetekben a traumatizáltságot, illetve az élet- és élményszerűséget vizsgálja meg. A Fővárosi Főügyészség portálunk megkeresésére küldött tájékoztatása szerint elkészült a szakvélemény, amely álláspontjuk szerint a Donáth Lászlóval szembeni megalapozott gyanút erősíti, amely, úgy tudjuk, azóta sem gyengült.

Az ügyről bővebben itt olvashatnak.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?