A Gréczy Zsoltról készült obszcén fotókkal a fő probléma, hogy a képviselő ezeket állítólag fiatal nőknek küldözgette – mondta az országgyűlés kulturális bizottságának fideszes alelnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. L. Simon László szerint ezt az ügyet a DK-s képviselőnek mindenképp tisztáznia kell – tetté közzé a Hír TV.
A politikus rámutatott: Gréczy Zsolt sok esetben úgy tett, mintha erkölcsi szempontból megkérdőjelezhetetlen lenne, majd ezután napvilágot látott ez a fotósorozat.
Azt nagyon-nagy problémának élem meg, hogy Gréczy képviselőtársam a parlament kulturális bizottságában is és a plenáris ülésén is mindig valami megkérdőjelezhetetlen, erkölcsi pozícióból osztja ki a kormányzópártokat, hihetetlen vehemenciával. Tehát, legutóbb a Kásler miniszter úr meghallgatása során olyan durván nyilatkozott, egyébként hasonlóan személyeskedve, mint Nagy Ervin Demeter Szilárdról és jó pár emberről, ami elfogadhatatlan volt. Én a bizottsági ülésen is szóvá tettem ezt, és mindezt úgy teszi, mintha az ő pozíciója erkölcsi értelemben megkérdőjelezhetetlen lenne, mintha fölöttünk állna, mintha előttünk járna
– mutatott rá L. Simon László. A teljes beszélgetés elérhető ITT.
A DK szerint nem kifogásolhatóak Gréczy Zsolt fényképei
Egy képviselőnek is lehet magánélete
– így reagált a Gréczy-ügyre a DK szóvivője. Barkóczi Balázs szerint a pártnak ezzel nincs dolga, bár azt szerencsétlennek tartja, hogy a politikusról ilyen képek kerültek nyilvánosságra.
Forrás: Hír TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS