L. Simon László az ATV Szabad Szemmel című műsorában egyetértett Pokorni Zoltánnal abban, hogy abba kellene hagyni az urizálást. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint is minden olyan dologtól tartózkodni kell, ami joggal idegesíti az embereket.
L. Simon azonban ezután a sajtót kezdte el hibáztatni, elvégre a politikusnak is van magánélethez joga. Az államtitkár szerint a sajtó nagy része arra törekszik, hogy bőszítse az embereket: “Nem a politikusok emelgetik fel a karjukat és mutogatják az órájukat, hogy tessék lefotózni, milyen órát örököltem a dédpapától, hanem lefotózzák, és utána nem átallják azt írni, hogy XY Rolex órát villantott”.
A politikus szerint ez az emberek hergelése, bőszítése, rossz ösztönökre és irigységre való rájátszás. A média ahelyett, hogy a kormány programjával vagy a Budai Vár felújításával foglalkozna, mondta a politikus, Lázár János órájával hergeli a közönséget. “Ugye nem gondolják komolyan, hogy ez a magyar újságírás csúcsa”?
A politikus Giró-Szász András meggazdagodásáról is azt mondta: nincs azzal gond, ha vagyonosak a politikusok, mert így arra tudják fordítani az idejüket, hogy a közjót szolgálják. Arra a kérdésre, hogy mi szükség van a budai várnegyed rekonstrukciójára, ha az országban statisztikailag igazolhatóan nőtt a szegénység, L. Simon így fakadt ki: “Azt is lehetne mondani, hogy zárjuk be a Magyar Állami Operaházat, és azt a 9,3 milliárd forintot amit az Operaház és az Erkel Színház működtetésére akarunk fordítani, inkább osszuk szét a szegények között”. Arra a kérdésre pedig, hogy mennyibe fog kerülni a Karmelita kolostor felújítása, ahová Orbán Viktor és hivatala fog költözni, L. Simon ezt válaszolta: “Sokba fog kerülni, de mindannyiunk örömét fogja szolgálni”.
Forrás. atv.hu/Index.hu
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS