Pesti Srácok

Lakóparképítéssel zöldítenének Mocsárosdűlőn Karácsonyék

null

Elképesztő marketingtrükkel próbálják meg építési területnek kiszervezni Karácsonyék a főváros budai oldalának utolsó megmaradt vizes élőhelyét. A „zöld” főpolgármester szerint ugyanis azzal „mentik meg” Óbuda zöld szívét, hogy körülbelül negyedét lakóparkként építtetnék be. Igazi lenini jó cselekedet ez, hiszen akár közéjük is lövethetett volna, ugyebár. Igaz, a környék élővilága szempontjából a jelenlegi tervezet is felér egy lábon lövéssel, hiszen a lakópark nemcsak a zöld területek egy jelentős részének beépítését hozná el, hanem a területre nehezedő ökológiai lábnyom is jelentősen nőne egy sűrűn lakott iroda- és társasházkomplexum szomszédságában. A mobil klímaerdők bajnokát – jelentsen ez bármit – úgy tűnik, ez azonban nem érdekli, csak a látszatpolitizálás és a tőkekovácsolás.

Az óbudaiakat megvezetve építene be egy harminchektáros zöldterületet a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat. A Mocsárosdűlőre tervezett lakó- és irodaházak akár hét emelet magasan tornyosulnának, de a látványtervek e kritikus, szinte titkosírással készült részére semmilyen módon nem hívták fel a publikum figyelmét.

A döntően Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő, Óbudán található Mocsárosdűlő egy beépített területek által közrefogott, hatalmas, összefüggő, mélyfekvésű zöldfelület, a főváros budai oldalának egyik utolsó megmaradt vizes élőhelye. A nagy kiterjedésű, kaszálókból, üzemtervezett erdőből, legelőkből és kisebb facsoportokból álló, főként nyílt zöldfelület északi végén fekszik a Mocsáros nevű helyi jelentőségű természetvédelmi terület, amely a nem védett, értékes természeti területekkel szerves egységet alkot.

Gyakran hangoztatott környezetbarát lózungjait ismét megcáfolva Karácsony Gergely főpolgármester nagyjából harminc hektárnyi, fővárosi tulajdonú zöldterületet építtetne be Óbudán. Vele együtt a valóban mérhetetlen népszerűséggel bíró Párbeszéd másik emblematikus arca, Szabó Tímea is csúcsra járatja a Gyurcsány-showban a hazugságkampányt. Szabó Tímea ugyanis azt lódította, hogy Karácsony Budán, a Mocsárosdűlőn hatszázötvenezer négyzetkilométer zöld területet védett meg, ám ez hat és félszer fedné le az ország teljes területét.

PestiSracok facebook image

– mondta a videóban a Párbeszéd parlamenti képviselője. Ebben a viszonylag rövid, összetett mondatban pedig két hazugságot is sikerült elrejteni: a valóság ugyanis az, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros betondzsungelt hozna létre Óbuda – és egyben Budapest – egyik utolsó, jórészt érintetlen, ritka növény- és állatfajoknak is otthont adó zöldterületén. A főpolgármesteri hivatal városépítési főosztálya közreműködésével a Mocsárosdűlő egy jelentős részének beépítésére készített tanulmányterv szerint akár kétezer-hatszáz lakást húzhatnak fel a területen, ahol összesen csaknem félmillió négyzetméternyi szintterületet alakítanának ki.

Az Óbudai Anzix egy korábbi számában – szintén magyarázat nélkül – közölt rajzokon az F+4, illetve az F+7 jelzések arra engedtek következtetni, hogy többemeletes irodaházakat és lakóépületeket húznának fel; a Magyar Nemzet birtokába került tanulmányterv is ezt erősítette meg. A tanulmányban azt is megemlítették: a területen jelentkező belvíz miatt nem lehet mélygarázst építeni, így a több ezernyi ingatlannal együtt megjelenő nagy számú autó parkoltatása is növelheti a zsúfoltságot, nem is beszélve a helyi forgalomra nehezedő extra teherről és az ezzel együtt járó légszennyezésről.

Az előző városvezetés megvédte a területet, Karácsonyék kiárusítanák

Az első kritikák hatására Karácsonyék megpróbálták a projektet a korábbi, fideszes városvezetés nyakába varrni. Csakhogy éppen a III. kerület előző polgármestere, Bús Balázs volt az, aki zászlajára tűzte a Mocsárosdűlő ügyét, és változtatási tilalmat rendelt el a területre vonatkozó településszervezési terv kapcsán, amely minden beépítésre vonatkozó tervet megakadályozott.

– fogalmazott korábban Bús Balázs.

A legfrissebb fejleményeket pedig megismerhetik a Pesti TV Pesti Riporter című műsorának legújabb részében, ahol a Mocsárosdűlő beépítéséről volt szó.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még