Pesti Srácok

Lakosságarányosan Magyarország a legsikeresebb a nyári olimpiák történetében

Lakosságarányosan Magyarország a legsikeresebb a nyári olimpiák történetében

Ha az érmek összes számában kis országként nem is lehet felvenni a versenyt olyan nagyhatalmakkal, mint az Egyesült Államok vagy Oroszország, a Tokióban vitézkedő klasszisaink tettek róla, hogy legyen mire büszkének lennünk: a kardvívó Szilágyi Áron és az úszó Milák Kristóf diadalának köszönhetően az alig tízmilliós Magyarország lakosságarányosan vezeti az egy főre jutó aranyérmek listáját.

Az idei játékok előtt e tekintetben a nagyjából 5,5 millió lakosú Finnország volt az éllovas a maga 101 aranyérmével, a skandinávok azonban egyelőre nem tudták növelni ezt a számot Japánban. Eközben Magyarország már 178-nál jár, és az újabb két elsőséggel átvette a vezetést: hazánkban 18,276 az egymillió főre jutó aranyérmek száma, míg Finnországban 18,256 – írja az Origo. Persze nemcsak az aranyérmesekre vagyunk büszkék: a párbajtőröző Siklósi Gergely révén egy második helynek, a férfikardcsapatnak (Szilágyi, Szatmári András, Decsi Tamás, Gémesi Csanád), illetve a cselgáncsozó Tóth Krisztiánnak köszönhetően két bronznak is örülhettünk már. Az MTK dzsúdósának harmadik helyével ráadásul egy történelmi mérföldkövet is elkönyvelhettünk, Tóth a nyári olimpiák történetének 500. magyar érmét szerezte meg.

– mondta a lapnak a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, kétszeres olimpiai ezüstérmes vívólegenda, Kamuti Jenő. A tavaly visszavonult, háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Szabó Gabriella szerint fontos, hogy a fiatalok előtt ott vannak a példaképek.

PestiSracok facebook image

– mondta Szabó, aki az idei játékok alatt a Millenáris Parkban található szurkolói bázison tevékenykedik házigazdaként.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.