Budapest lakói különösen az őszi/téli hónapokban kénytelenek elviselni a súlyosan egészségkárosító szmogot, amelyért kisebb részben az autóforgalom, jórészt pedig a helytelen fűtési technológiák tehetők felelőssé. A főváros klímastratégiájában is kiemelt szerepet kapott a környezetbarát távhőszolgáltatás korszerűsítése és kiterjesztése. A Főtáv Zrt. Kéménymentes belváros projektjének keretében hamarosan azon belvárosi kerületek lakói is csatlakozhatnak a távhőszolgáltatásra, akik 40-50 éve várják, hogy az elavult fűtéstechnológiákat kiváltó, a levegő tisztaságát óvó rendszer hozzájuk is elérjen.
TIHANYI RITA – SUSÁNSZKY MÁTYÁS
Több cikkben is foglalkoztunk már Magyarország levegőtisztaságának kérdésével, amely miatt több más tagországgal egyetemben jelenleg is kötelezettségszegési eljárást folytat hazánk ellen az Európai Unió. A probléma valós, hiszen egyes kimutatások szerint közvetve évente 400 ezer ember haláláért felelős a szállópor magas koncentrációja Európában. Budapest estesében a levegőszennyezés egyik legjelentősebb forrása a helytelen, korszerűtlen fűtés. A főváros klímastratégiájában ezért az elmúlt években fontos szerepet kapott a közintézmények és magánépületek energetikai korszerűsítése. Továbbá fő cél a távhőszolgáltatás korszerűsítése és kiterjesztése azokra a kerületekre is, ahol eddig ez a lehetőség nem állt a városlakók rendelkezésére. Budapest felismerte azt a tényt, hogy a nyugati nagyvárosokban is reneszánszát éli jelenleg a távhőszolgáltatás, éppen környezetbarát, a levegő tisztaságát nagyban meghatározó tulajdonságai miatt. Így, mint Budapest klímastratégiai dokumentuma is kiemeli:
a fővárosi levegőminőség javítása elsősorban a szilárd tüzelés visszaszorításával, az épületek fűtéskorszerűsítésével és távhőre csatlakoztatásával, továbbá a közösségi és kerékpáros közlekedés, valamint az e-mobilitás fejlesztésével lehetséges.
2014-2015 között a távhőszolgáltatás korszerűsítésének egyik jelentős lépéseként kapcsolták össze az észak-pesti és az újpalotai hőkörzetet, amelytől azt várták, hogy változatlan mennyiségű hulladékhasznosítás mellett megduplázódhat a szolgáltatásba bevont hőmennyiség (itt a hőenergia a hulladékhaszhosító műből származik). A közintézmények elmúlt években megvalósult távhőszolgáltatásra kapcsolásáról már beszámoltunk, a minőségi ugrást jelentő, és immár befejező szakaszához érő szolgáltatásbővítés ismertetésével eddig még adósak maradtunk.
A belváros lakói is csatlakozhatnak a környzetbarát távhőre
A Budapesti hőgyűrű egy projektnév, a Főtáv Zrt. stratégiai fejlesztéséé, amely egy gerincvezeték-hálózat segítségével összehangolja, élő kapcsolatot hoz létre az eddig különálló, 30-40 ezer lakásban élőknek távhőszolgáltatást nyújtó hőkörzetek között – erről már Herpai Attila, a Főtáv Zrt. PR-csoportvezetője beszélt, hozzátéve: az így kialakuló, pókhálószerű rendszerben nemcsak az ellátásbiztonság nő a hőenergia átcsoportosításával, hanem a szolgáltatók között így kialakuló árverseny hatással lehet a távhőszolgáltatási díjak alakulására is.
Hangsúlyozta azt is, hogy a távfűtés környezetbarát fűtési technológia, amely minél kiterjedtebb, annál tisztább, egészségesebb a város levegője, ez pedig kifejezetten a belvárosi kerületek számára lehet fontos tényező. Herpai Attila kifejtette: a hőgyűrű kialakításának keretében jelentős szakaszához érkezett a Kéménymentes belváros projekt. Budáról az Erzsébet híd alatt a pesti oldalra, a Kossuth Lajos utcához átvezetett gerincvezeték a belső pesti kerületek számára is elérhetővé teszi a szolgáltatást. Bár a teljes hálózat fokozatos kiépítése még évekbe is beletelik, az V. kerület lakói akár már idén ősszel, vagy jövő tavasszal, lakóközösségekbe szerveződve kezdeményezhetik a rendszerre való csatlakozást. Herpai Attila megismételte: a pókhálószerűen kiépülő rendszer fokozatosan egyre nagyobb mértékben fogja pozitívan befolyásolni a főváros levegőjét, hogy akár örökre elköszönhessünk a szmogtól.
Tavaly, 2018. július 2-án Pesten és Budán több helyszínen kezdődtek meg a munkálatok, amelyek célja az volt, hogy egy különleges eljárás segítségével az Erzsébet hídon át Budáról Pestre kerüljön át a távhővezeték. A fejlesztéstől a szakértők azt várják, hogy zöldebb és olcsóbb energiához juthatnak a fővárosi kerületekben, közöttük immár a belvárosban élők is. Felmérések szerint csak Budapesten mintegy 45 ezer gázfűtésű háztartás távhőre állítása évente megközelítőleg 67 ezer tonna CO2, valamint csaknem 80 tonna egyéb káros anyag kibocsátásának csökkenését eredményezné.
Forrás/fotó: PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS