Brit tudósok
“Igen, Londonban. Nem ismerős? Sült hal, Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, kib*szott Mary Poppins... LONDON!”
(Blöff)
A Blöff című film óta senki sem foglalta jobban össze az angol fővárost. Most, csaknem két évtizeddel a film születése után viszont ideje újragondolni a meghatározást. Például "Igen, Londonban. Nem ismerős? Birkafasírozott, dicsőítő dalok (nők és férfiak szigorúan külön), halal kaja, burkás Mary Poppins". A rossz idővel nincs mit tenni... Talán a sült hal is maradhat, azt a muszlimok is ehetik.
Brit tudósok kikutatták, hogy néhány év múlva már így fog terjedni a filmből vett idézet. Szeretném, ha csak viccelnék ezzel a jóslattal, de félek, fájóbban igaz, mint gondolnánk. Jómagam legalábbis mostanában egyre kevesebbszer szeretek az Egyesült Királyságról olvasni, pedig számtalan dolog miatt mindig is odavoltam Angliáért. A Monty Pythonért például már önmagában imádni kell őket, aztán ott van még a csodálatos akcentusuk, a szívet melengetően mulatságos, klasszikus udvariasságuk... Ott van, de meddig?
Mivel számos barátom él a brit fővárosban, már csak miattuk is igyekszem követni a szigetország apró-cseprőbb híreit is. Az elmúlt négy napban az alábbi információkkal borzolták a kedélyeket.
a) Az britek egyenlőségről tartott tanórái miatt tiltakoztak a muszlim szülők.
b) Megszűnt egy muszlim iskola az Egyesült Királyságban, miután disznóknak nevezték a nem muzulmán hitűeket.
Utóbbi jó hír, de az állatorvosi ló jogán mégis inkább a másodikat részletezem. Elnézést.
Szóval
nehéz napokat él a birminghami Parkfield Közösségi iskola
, a minap ugyanis
háromszáz muzulmán szülő és gyerek tiltakozott az intézmény érzékenyítő órái ellen.
A gyerekeknek olyan szörnyűségeket tanítanak évente ötször, mint hogy miről szól a házasság, hogy a nők nem alsóbbrendűek és az egyes vallások és fajok a brit törvények szerint nem lehetnek alá-fölé rendeltségi viszonyban és hasonlók. Durva.
A cikk szerint az órákat tartó tanár megpróbált szót érteni a szülőkkel, de
a békés egyeztetés akkor feneklett meg, amikor a muszlim hátterű tiltakozók agresszívvá és személyeskedővé váltak, a szülők pedig elkezdtek online fenyegetéseket küldeni
.
Borzasztó veszélyben éreztem magam!
– mondta a szerencsétlen oktató a BBC-nek, mi meg innen, az egyre jobban felértékelt Magyarországon elfogyasztott kávénk mellől üzenjük neki, hogy
szokjál hozzá, Sir
.
Mert nem ez az első ilyen történet, és mint ahogy fentebb megjósoltuk, valószínűleg nem is az utolsó. A példa viszont már csak azért is különösen szomorú, mert az átlag brit iskola közlése szerint
750 diákjuk 98 százaléka iszlamista családból érkezett.
Még egyszer: egy átlagos brit iskolában. Nyilván ők lesznek a jövő brit tudósai. Az intézmény a fenyegetéseket elengedve azt írta: ők mindössze annyit szeretnének, hogy a tanulóik mindenkit el- és befogadjanak. Nekik csak annyit mondhatunk:
nem fog menni.
A lányom kérdéseket tett fel, amire a feleségem nem tudott válaszolni. Túl fiatal még ehhez. Egy család, aki a közelemben él, már visszaköltözött Pakisztánba.
– mondta az egyik apa, a tüntetők ugyanis azzal fenyegetőztek, hogy inkább elhagyják az Egyesült Királyságot, mint hogy a gyerekeik továbbra is részt vegyenek az egyenlőség jegyében megtartott képzéseken.
Szerintem mindannyian ugyanarra gondolunk. Ha nem
ceretik a rencert
, akkor nyugodtan visszamehetnek Európából oda, ahol a gyerekeik meg ők is kedvükre szadizhatják egymást az iszlám törvényeinek ki tudja, milyen értelmezése alapján. A már itt született gyerekeikre való tekintettel meg a kedves, tiltakozó szülőknek tanácsként ismét csak Guy Ritchie klasszikusából idézhetünk:
„Lehet, hogy honvágyuk lesz, de majd kinövik”.
