Szúnyogcsípés
Mindannyian ismerjük az érzést, amikor egy könnyed nyárestét egyszerűen képtelenség nyugodtan élvezni. Folyamatosan zümmög és dong a fülünkbe egy (vagy több) idegesítő, pofátlan szúnyog: a világon minden szögből és testrészünk felől próbál közel férkőzni, hogy a vérünkből igyon. Néha kicsit belénk csíp, így próbálja fenntartani szánalmas kis életét. Mi vagyunk létezése kulcsa, ha mi nem lennénk, elpusztulna. Újra és újra ránk száll, mi pedig egy ideig hessegetjük, aztán egy óvatlan pillanatban lecsapjuk.
Az embernek ugyanez az érzése támad, amikor ellenzéki politikusokat tanulmányoz. Hétfői akciójuk egyik etűdje különösképpen leképezte az ember-szúnyog kapcsolat elviselhetetlenségét. A jelenetnek Szél Bernadett a Rendhagyó interpelláció címet adta, de nagyjából annyi történik benne, hogy lesből támadva percekig zaklatja a munkáját végző szociális ügyekért felelős államtitkárt. Viszonylag ritka dolog, hogy az ember udvariasan elbeszélget az őt terrorizáló szúnyoggal, Fülöp Attilában mégis volt ennyi türelem.
- Szél: A fóti gyermekotthonról szeretném kérdezni. Önt, önt, önt szeretném kérdezni...
- Fülöp: Bocsánat, de éppen megbeszélést tartunk.
- Legyen kedves, álljon a rendelkezésemre, a minisztérium nem állt rendelkezésemre...
- Képviselő asszony, állunk rendelkezésére, hatvankét kérdést válaszoltunk meg önnek.
- Mindennap hívtam önt telefonon heteken keresztül, nem állt velem szóba. (…) Legyen kedves, válaszoljon nekem arra a kérdésre, hogy mi lesz a gyerekekkel!
- A gyermekvédelemben lévő gyermekekről van szó, ezért kezdtünk bele abba a nevelőszülői kampányba, ami a legjobb a gyermekek részére. Meggyőződésünk, hogy a gyerekeknek akkor a legjobb, ha családoknál vannak. Ha pedig nem családoknál vannak, akkor pedig azokban az otthonokban a legjobb, amelyek nem elzárva vannak egy településtől. (…) Arra kérem, hogy nehéz sorsú gyermekek élethelyzetét ne használja fel továbbra sem arra, hogy élő közvetítésekben megpróbáljanak felületet szerezni.
- Napokon át hívtam. Heteken át hívtam, minden nap. Válaszoljon a kérdésemre!
És így tovább, percekig. Fülöp Attila válaszol, Szél Brünhilda meg sem hallja. Meg különben egyáltalán nem is érdekli. Egyvalami érdekli, csakis saját maga. Észérvekre sípol-fütyül, aztán azt is meg akarja mondani, hogy az államtitkárnak tulajdonképpen mit kellene válaszolnia.
Szóval a mihez tartás végett.
Fülöp Attila kiváló szakpolitikus, aki hisztimentesen és következetesen végzi a munkáját, talán a kormány egyik legjobb igazolása az élvonalba. A fóti gyermekotthon ügyében azt az álláspontot képviseli, hogy az állami ellátásban és gondozásban résztvevő gyermekek számára a nagy létszámú, állami gyermekotthonok nem jelentenek jó környezetet. Pontosan ezen elv égisze alatt tavaly óta felszínre hozta a nevelőszülői hálózatot erősítő Befogadlak programot. Dolgozik az otthoni segítő szolgálaton, ahol szakképzett segítők néhány órára felváltják a szülőket és helyettük foglalkoznak a fogyatékkal élő gyerekkel. Kampányolt az ápolási díjak és a gyermekek otthongondozási díjának emelése érdekében, ez utóbbiakat éppen december 12-én szavazta meg a parlament.
Persze Szél Bernadett erre nem emlékezhet, mert az ominózus ülésen éppen szirénázott és a telefonját nyomkodta, így történetesen egyetlen gyermekvédő javaslatot sem szavazott meg. Sőt, azt is nehéz lenne felidézni, hogy az elmúlt egy – mit egy, négy – évben lényegében milyen érdemi munkát végzett. Maximum az LMP-ből való botrányos kilépését sorolhatnánk ide, mint hasznos megmozdulást, a lökődés ugyanakkor semmiképpen sem számít annak.
Azt, hogy ennek a párt nélküli agresszornak most miért fáj, hogy a gondozásban lévő vagy fogyatékos gyerekek nem a kommunista módszer szerint elkülönítve, hanem lehetőség szerint családban, vagy kisebb, emberléptékűbb és nem utolsó sorban jól felszerelt központokban élhetnének, nem tudom jobban összefoglalni, mint az államtitkár: a politikai haszonszerzés oltárán semmi sem szent. A pokol kínszőttes bugyraiban azonban remélem, külön csatornagödör van azoknak, akik gyerekeket saját kicsinyes és egoista céljaik igazolására használnak. Az olyanoknak, akik többet látják magukat saját telefonjuk képernyőjén, mint a családjukat. Az olyanoknak, mint Szél Bernadett vagy Bangóné Borbély Ildikó. Utóbbi kedden még a szánalmas helyesírási hibáit, meg hétmérföldes ostobaságát is azzal magyarázta, hogy anya és fáradt. Ő, aki a gyerekeinek maximum a festékszórózással mutat példát és akit pont addig érdekelnek az utódai, amíg elkészül a kurva erős kép, és elsírhatja a kamerának, hogy mi lesz, ha meglátják.
Korábban azt írtam, lehetetlen bármilyen módon valódi feministának tekinteni, és felnézni ezekre az anyának és szülőnek mondott szörnyetegekre. Most, mivel a pánikkeltés hálóját ők maguk terjesztették ki a sajátjaikon kívül a gondozott és nehéz sorsú gyerekekre, azt kell mondanom: ez az egyik leggusztustalanabb politikai mocsár, amit valaha láttam.
Istenem, mennyire akarjátok ti, liberálisok a hatalmat, de minden jóérzésű emberrel remélem, hogy sosem kapjátok meg. Egyáltalán nem áll szándékotokban megvédeni a gyerekeket, máskülönben szavaznátok róla a parlamentben. Ti csak vért akartok inni. Zümmögtök és csíptek, a társadalom viszont mindig ugyanúgy fog rólatok dönteni, mint a szúnyogról a karján. Csak addig – bár még van türelmünk – egy dolgot hadd kérjünk: el a szelfibot-szoronogatástól izzadt kezeitekkel a gyerekektől!
