Kell még valamit mondanom, Ildikó?
Szanyi Tibor most jutott el odáig a Gyurcsány Ferenccel való rivalizálásban, hogy neki is kellett egy őszödi beszéd.
Vagyis jobb híján levél, nekem legalábbis ez jut eszembe arról az
, amit a kapitány az MSZP mibenlétéről fogalmazott. A két szocialista alfa között mindig is oda-vissza robogott a mocsárvonat, ha egymás gyalázásáról volt szó:
„Mondjuk ki: egy mentálisan megzakkant bolsi-milliárdossal nem lehet normális jövőt építeni!”
- fogalmazott Gyurcsányról korábban Tibor, miközben azt nem vette észre, hogy szépen lassan pont olyan lett, mint gyűlöletének tárgya. A számláján eddig csak annyi volt pluszban, hogy saját (korábbi?) pártja szétalázásában utcahosszal Fletó vezetett. Eddig. A levél, amit megírt, ugyanis se nem produktív, se nem hősies, még csak nem is nagyon igaz. Persze, nem tartalmilag, mert ebben az értelemben számos igazságot megfogalmaz a szocialista pártlélekről, amely tett azért rendesen, hogy erre a sorsra jusson. Sokkal inkább az egyedüli megmentő, a vátesznarratíva kérdésében hazudik. A tevékeny rombolásban ugyanis a kapitány is benne volt nyakig. Például, amikor közösségi oldalán 2017 októberében egy akasztott ÁVÓ-s fotójával melegített az '56-os forradalmi megemlékezésre és az ünnep szót sikerült idézőjelbe tennie. Szanyiról ennél többet nem is kellene mondanunk, Ildikó. Mégis: ahogy az őszödi beszédet is lehetetlen igazságbeszédként felfogni, a sokadjára farkast kiáltó hazug fiúnak is nehéz elhinni, hogy most majd igazat mond és tényleg jön a fenevad. Mert dehogyis a pozíciók érdeklik most sem Szanyi Tibort, csak épp legutóbb akkor fakadt ki, amikor 2016-ban nem ő lett az elnök. Akkor kollaboránsozta a pártját. Aztán tavaly, amikor megint orbitálisat buktak, elkezdett arról beszélni, hogy lényegében az lenne a jó, ha felszámolnák az MSZP-t, vagy legalábbis új logóval és
Szocialisták
néven újragondolnák azt.
Most, amikor nem mehet ki a Brüsszelbe, megint arról ír, hogy a párt egy korrupt banda, amelyik csak a koncon huzakodik. Vele az élen.
Tulajdonképpen ki is nyomja saját magát mint elnökaspiránst már évek óta, anélkül, hogy észrevenné: a kutya, de még a tagság sem kíváncsi rá (a 2016-os elnökválasztáson 45 szavazattal végzett az utolsó helyen, az akkori győztes, Molnár Gyula 121 voksot kapott)? Most azt veti a szemére veti a pártnak, hogy 20-30 emberből jó, ha egy tartja indokoltnak a létezését, miközben ő maga ugyanezt tette alig egy éve. Kritizálja az utóbbi időben erőltetett ellenzéki taktikai szavazás gyakorlatát, amikor tavaly még ő is ugyanezt képviselte. Felhánytorgatja, hogy az MSZP a politikai semmittevést képviseli, miközben ő éveken át gubbasztott a saját testmelegére kifeküdt brüsszeli inkubátorban, a valódi politikai hullák között. Ott, ahol még a nyilvánvaló alkoholizmusra is intézményesített magyarázat dukál (isiász). Ott dunsztolódott Tibor, pontosan ott, ahol rengeteg pénzért nem kell semmi értelmeset csinálni (persze lehet, ha az ember akar, de nem kötelező). Ezt, mondjuk ki, Tiborunk tökéletesen teljesítette. Én legalábbis nem tudnék hosszú listát sorolni a nevéhez fűződő európai parlamenti kezdeményezésekről. A szocialista párt "megújítására" tett kísérleteiről viszont annál inkább.
Szanyi Tibor egy személyben képviseli azt, amiért a saját pártját számon kéri.
Csakhogy, ahogy ő mondta: ugyanazért az emberek nem fognak visszafordulni hozzájuk, amiért elfordultak tőlük. De ha nem ez a cél, akkor jó az út: neki végre összejöhet az, ami Ferinek csak félig sikerült: feladni az utolsó kenetet ennek a futottak még kategóriás pártnak. A baj csak az, hogy a koporsószöggel az egyik, kalapáccsal a másik kezében nem igazán lesz sportértéke saját magát megmentőnek kiáltani.
Ez az egy még Gyurcsánynak sem jött be soha.
