Pesti Srácok

Látványos fotókon a holland drukkerek, akik szivárványos zászlócskákkal vonultak Budapesten

Látványos fotókon a holland drukkerek, akik szivárványos zászlócskákkal vonultak Budapesten

Budapesten rendezik meg a hibátlan mérleggel továbbjutó Hollandia, valamint az angolok mögött második helyen végző – a horvátokat és a skótokat megelőző – Csehország összecsapását. A vasárnapi meccs körül élénk érdeklődés alakult ki az elmúlt napokban. A hollandok csapatkapitánya előre kijelentette: rasszista megnyilvánulások esetén levonul a pályáról. A mérkőzés előtt számos holland szurkoló érkezett Budapestre szivárványos zászlókkal, azonban az UEFA utasítására a stadion és a szurkolói zóna előtt kötelesek leadni azokat. A drukkerek vonulását a PestiSrácok.hu munkatársa, Horváth Péter Gyula örökítette meg, a képeket fotógalériánkban tekinthetik meg.

Korábban a holland sajtó fröcsögött egy sort arról, hogy a magyar–francia mérkőzésen rasszista huhogással zavarták a magyar szurkolók a franciák színes bőrű játékosait. Persze később kiderült: maguk a francia játékosok nem hallottak ilyet, már csak azért sem, mert egymás szavát is alig értették a fantasztikus hangulatban. Mindenesetre a magyar szurkolók jelezték: mivel a mieink számára véget ért az Eb, nem lesznek ott a 18 órakor kezdődő holland–cseh mérkőzésen, így a Puskás Arénát valószínűleg a narancsmezesek és a cseh drukkerek fogják megtölteni. A csehek elleni nyolcaddöntőre készülő holland drukkerek a Hősök teréről indulva közelítik meg a Puskás Arénát.

Az eseményen a PestiSrácok.hu fotósa készített látványos képeket. Kattintson a fotógalériára, érdemes!

Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 2-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 3-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 4-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 5-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 7-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 8-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 9-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 10-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 11-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 12-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 13-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 14-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 15-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 16-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 17-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 18-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 19-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 21-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 22-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 23-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 24-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 27-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 28-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 29-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 30-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 32-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 33-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 34-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 35-HPGy
Bulival hangoltak a holland szurkolók az esti mérkőzésre 36-HPGy

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.