Pesti Srácok

Lebukott a Nyugati Fény nevű DK blog - bizonyítható, honnan és hogyan finanszírozzák a portált

Lebukott a Nyugati Fény nevű DK blog - bizonyítható, honnan és hogyan finanszírozzák a portált

Az Európai Parlament baloldali frakciója fizetett hirdetéseken keresztül finanszírozza a Demokratikus Koalícióhoz sok szálon köthető Nyugati Fény lapot - derül ki a Transzparens Újságírásért Alapítvány médiaelemzéséből, amit a múlt héten végeztek el. Az alapítvány a honlapján azt írja,az Európai Parlament baloldali frakciója EU-s pénzekkel próbálja meg befolyásolni a magyar médiaviszonyokat, ami súlyos aggályokat vet fel.

Lementett képernyőfotó bizonyítja, hogy az európai baloldali frakció fizetett politikai hirdetést helyezett el a Nyugati Fény felületén. A portál honlapján az amúgy is megjelenő reklámok mellett elkülönítettek egy részt a fizetett politikai hirdetésnek - írja a Transzparens Újságírásért Alapítvány. A képmentésen az látszik, hogy a cserélődő reklámfelület felet, külön ablakban jelent meg az S&D hirdetése.

Felidézik, hogy az ellenzékiségét nyíltan vállaló hír- és véleményportál alapító-főszerkesztője, Mandula Viktor idén januárban bejelentette lemondását. Ez azért is érdekes, mert bár a munkatársak rendre cserélődtek a Nyugati Fénynél, az agy, a motor mindvégig Mandula volt. A Nyugati Fény alapítása előtt egyébként Mandula Viktor a 24.hu újságírója volt, a cikk szerint azért távozott, mert a Ciki fideszesnek lenni című cikke után az amúgy függetlenséggel nem vádolható 24.hu főszerkesztője azt kérte tőle, törekedjen a kiegyensúlyozottságra. Mandula erre nem volt hajlandó.

A Transzparens Újságírásért Alapítvány annak is utánament, hogy a DK-s blogot, azaz a Nyugati Fény című portált egy Szlovákiában bejegyzett cég adja ki, s egyáltalán nem jellemző, hogy magyar közéleti, politikai sajtótermék kiadója külföldi legyen.

PestiSracok facebook image

Kiemelik, hogy bár gyakran hivatkoznak DK-s blogként a Nyugati Fényre, Gyurcsány pártja hivatalosan soha nem ismerte el, hogy köze lenne a laphoz. Mandula szintén tagadta, hogy lenne összefonódás az ellenzéki párt és a hírportál között. A volt főszerkesztő, Mandula Viktor korábban a Spirit FM Harcosok Klubja című műsorában beszélt arról, hogy 7 fős szerkesztőségük alapvetően Google-hirdetésekből és olvasói adományokból tartja fenn magát. Márpedig a Demokratikus Koalíció többször közölt politikai hirdetést a portálon.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.