Pesti Srácok

Legkevesebb három embert lőtt agyon egy fegyveres támadó a Las Vegas-i egyetemen

Legkevesebb három embert lőtt agyon egy fegyveres támadó a Las Vegas-i egyetemen

Legkevesebb három halálos áldozata és egy válságos állapotú sérültje van a lövöldözésnek, ami Las Vegas egyetemén történt szerdán; az eset negyedik halottja a támadó, akit holtan találtak – közölte a nagyváros rendőrsége.

A helyi hatóság szerda este a közösségi médiában közzétett nyilatkozatában az áll, hogy a vizsgálat tart, ugyanakkor azt is közölték, hogy a veszélyhelyzet elmúlt, a gyanúsított halott, a sérültek számáról és állapotáról későbbre ígértek tájékoztatást. Az incidensről egyelőre nem közöltek részleteket, valamint egyelőre a feltételezett elkövető halálának körülményeiről sem adtak tájékoztatást. Annyit tudni, hogy a Nevadai Egyetem gazdasági karának otthont adó épülethez riasztották a rendőröket szerdán napközben.

https://twitter.com/RonEng1ish/status/1732516508629102662

Las Vegas egyik kórháza, a Sunrise Hospital ezzel egy időben arról adott hírt, hogy sürgősségi osztályukon három embert ápolnak a lövöldözés nyomán. Az intézmény traumatológiai igazgatója azt közölte, hogy a lövöldözés hírére átmenetileg életbe léptették a tömegsérülésekre vonatkozó eljárási rendet, de a kórház később visszaállt a normál működésre.

https://twitter.com/8traq_truth/status/1732520672348500022

A las vegasi eset két napon belül a második, több halálos áldozatot követelő lövöldözés volt az Egyesült Államokban. Kedden Texas államban, Austin városban több helyszínen összesen hat emberrel, köztük szüleivel végzett egy 34 éves férfi. A rendőrségi vizsgálat megállapítása szerint a tettes először, vélhetően még hétfőn éjszaka a szüleit gyilkolta meg otthonukban, majd kedd reggel egy iskola biztonsági őrét megsebesítette. Ezt követően egy másik helyen két embert halálosan sebesített meg. A férfi délután egy kerékpárosra nyitott tüzet, aki könnyebb sérüléseket szenvedett, az esti órákban pedig egy betöréshez kiérkező rendőrre lőtt rá, nem életveszélyes sérüléseket okozva. A tettes a helyszínről autóval menekült el, de balesetet szenvedett, és a rendőrök így fogták el. A betörés helyszínén a hatóságok még két holttestet találtak. Joe Biden elnök a két erőszakos esemény nyomán ismét arra szólította fel a Kongresszust, hogy fogadja el az általa javasolt törvényt a támadó fegyverek és nagy kapacitású tölténytárak betiltásáról.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: AP Photo/John Locher

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."