Többszöri emeléssel és a 13. havi nyugdíjjal összesen 18,2 százalékkal nőttek a nyugdíjak az idén, ami a fizetéseket is meghaladó mértékű növekedés. Mivel az idősek fogyasztói kosarának drágulása 15,2 százalék volt 2022-ben a statisztikai adatok szerint, ez azt jelenti, hogy a nyugdíjemeléseknek sikerült legyőzniük a rekord magas inflációt – írja a napi.hu.
Rosszul számolnak, akik azt állítják, hogy a nyugdíj az infláció alatti mértékben, 14 százalékkal nőtt 2022-ben. Az átlagos saját jogú öregségi nyugdíj összesen 18,2 százalékkal emelkedett tavaly, 193 ezer forintra nőtt
-mondta a napi-nak Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa.
A szakértő felidézte, hogy 164 102 forint volt a sajátjogú átlagnyugdíj 2022-ben, ami már tartalmazza a januári 5 százalékos emelést, ezen felül 2022-ben a nyugdíj júniusban további 3,9 százalékkal, novemberben még 4,5 százalékkal emelkedett. Februárban folyósították a januárival egyező 13. havi nyugdíjat, majd a nyugdíjprémiumot.
A nyugdíjemelés tehát valóban 14 százalékos volt tavaly azoknál, akiknek a nyugdíját 2022 előtt állapították meg, de ehhez még hozzá kell adni a januári emelt nyugdíjjal egyenértékű, februárban folyósított 13. havi nyugdíjat és a novemberben folyósított nyugdíjprémiumot. Ez azt jelenti, a nyugdíj nominálisan 18,2 százalékkal emelkedett, ami a 15,2 százalékos éves átlagos nyugdíjas infláció mellett is 2,6 százalékos reálérték emelkedésnek felel meg
-összegzett a szakértő.
Szalai Piroska a nyugdíjak automatikus emelési mechanizmusában a svájci indexálás bevezetését rossz ötletnek tartja, mivel ebben az esetben jóval kisebb lett volna 2022-ben is a nyugdíjemelés.
A svájci indexáláson alapuló nyugdíjemelés mértéke az éves infláció felének és az éves nettó átlagkereset emelkedés felének az összege. Ha a bérek emelkedése alatta marad az inflációnak, akkor a nyugdíjemelés mértéke is elmarad az inflációtól, tehát csökken a reálértékük
-húzta alá az NKE szakértője.
A jelenlegi magyar gyakorlat esetében a nyugdíjemelés az inflációnál minden esetben nagyobb mértékű, s a gyakorlat szerint a keresetek emelkedésénél is magasabb volt az elmúlt években.
A napi.hu cikkében azt is összegyűjtötte, idén mire számíthatnak a nyugdíjasok.
2023 végére legalább 222 ezer forintra nőhet az átlagnyugdíj. Ehhez még hozzájön a novemberben várható nyugdíjprémium, valamint az esetleges évközi korrekciók is, vagyis ennél is magasabb lehet az összeg decemberre – írja a lap.
Vezető kép: MTI/Oláh Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS