Novák Katalin bejelentette lemondását, miután hatalmas közfelháborodást váltott ki azzal a döntésével, hogy kegyelmet adott egy pedofilügyben érintett elítéltnek. Az új államfőt az Országgyűlésnek az elnöki megbízatás megszűnésétől számított harminc napon belül kell megválasztania – írja az Index.
A köztársasági elnök kifejtette: azért vállalta ezt a feladatot, mert szenvedélyesen szereti Magyarországot, hisz a csendes többségben, a becsületben, az egyenes tartásban, a szeretetben.
A kegyelmi döntésről elmondható, érthető, hogy magyarázatot várnak, a kegyelmezési jogkör mindközül a legérzékenyebb. Novák Katalin elmondta, abban a hiszemben döntött a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza ezzel.
Hibáztam. A kegyelmi döntés és az indoklás hiánya alkalmas volt arra, hogy kételyeket ébresszen. Itt nincs és nem is lehet kétely, soha nem adnék kegyelmet annak, aki gyermekeket bántalmaz. A gyermekek védelme közös felelősségünk” –
fogalmazott Novák Katalin, hozzátéve: magyar emberként azt várná a köztársasági elnöktől, hogy ne hibázzon, ha mégis, vállaljon felelősséget, akár azzal, hogy lemond a tisztségről.
Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette. Államfőként ma utoljára szólok önökhöz, lemondok a köztársasági elnöki tisztségről.
Novák Katalin nyilatkozatában azt is elmondta, hogy a döntés nem személyes okból volt nehéz, hanem azért, mert esküt tett.
Arra a kérdésre kellett most választ találnom, hogy eskümhöz híven képes lennék-e a köztársasági elnöki tisztséget továbbra is a magyar nemzet javára gyakorolni? Rendelkeznék-e azzal a mozgástérrel, amely ahhoz kell, hogy szuverén államfőként jól teljesítsem a feladatomat? Nem a válaszom mindkét kérdésre. Bocsánatot kérek azoktól, akik most úgy érzik, cserben hagyom őket. Akik most úgy érzik, hogy a gyűlölet legyőzte a szeretetet
– mondta Novák.
Azt a kérdést kellett feltennem magamnak: mit üzenek döntésemmel a gyerekeinknek, a magyar fiataloknak? Én arra biztatom őket, hogy szolgáljanak minden erejükkel, tehetségükkel, ne adják fel a nehéz pillanatokban sem, tartsanak ki, amíg lehet, a hibáikért vállalják a felelősséget, és ha úgy érzik, hogy fel kellene áldozniuk szuverenitásukat, akkor legyenek képesek méltósággal átadni a helyet valaki másnak. A szuverenitás drága kincs. Az embernek, a nemzetnek egyaránt. Vigyázzunk rá!
– tette hozzá Novák Katalin.
Az ügy előzménye, hogy az elmúlt napokban nyilvánosságra került, hogy Novák Katalin államfő elnöki kegyelmet adott egy jogerősen elítélt, egykori igazgatóhelyettesnek, aki az ítélet szerint segített eltussolni főnöke kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaéléseit.
A nagy visszhangot kavart ügy kapcsán Novák Katalin is megszólalt. Az államfő az ATV kérdésére korábban leszögezte:
háromgyermekes anyaként és közéleti szereplőként is undorodom a pedofíliától. Az egyik leggusztustalanabb, legsúlyosabb bűncselekménynek tartom. (…) Az én elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, ez így volt ebben az esetben is”
– szögezte le, valamint hangsúlyozta, hogy együtt érez a pedofília minden áldozatával, és amennyiben valakinek akár kormányoldalról, akár az ellenzék részéről valóban olyan szándéka van, hogy érdemben lépjenek fel még hatékonyabban a pedofíliával szemben, annak partnere lesz a jövőben is.
A pedofiloknak nincs kegyelem
Az ügyre nem sokkal a kirobbanása után Orbán Viktor is reagált, aki már a héten benyújtotta a parlamentnek az alaptörvény tizenharmadik módosításáról szóló javaslatot, amelynek elfogadása esetén a köztársasági elnök nem gyakorolhatja egyéni kegyelmezési jogát a kiskorúak sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmények esetén.
Pedofil elkövetők számára nincs kegyelem. Ez a személyes meggyőződésem”
– jelentette ki Orbán Viktor, majd ezt követően a kormány többi tagja is hasonló nyilatkozatot tett.
Novák Katalint 2022-ben választotta meg az Országgyűlés köztársasági elnöknek, Áder Jánost követte az államfői székben. Az ülésen a hatpárti ellenzék jelöltje, Róna Péter 51 szavazatot kapott, míg Novák Katalin 137-et öt érvénytelen voks mellett. Novák Katalin a rendszerváltás utáni Magyarország első női államfője volt, aki az eddigi legfiatalabb köztársasági elnök is egyben, ugyanis mindössze 44 évesen lett a legmagasabb magyar közjogi méltóság.
Kocsis Máté: Felelősségteljes döntés született
Novák Katalin és Varga Judit felelősségteljes döntést hozott, amit tiszteletben tartunk.Eddigi munkájukért hálásak vagyunk nekik, és köszönjük, hogy miként munkájuk során, úgy ma is a közösség érdekeit tartották szem előtt
(Kiemelt kép: MTI/Hegedüs Róbert)
Klárika
2024-02-11 at 19:20
balfék 2024-02-11 at 10:47
Ebben az országban senki sincs hatalmon.
balfék 2024-02-11 at 10:47, olvtárs helyesen választotta a niknevet.
A nép széthúzó, eleme az ellentmondás, ismeretlen a felelösségteljes fegyelem.
Ismerös az egyéni érdek és vélemény, a kozmopolita irányultság hatalma. Szvsz. ezért voltunk gyarmatosíthatók “Mátyás óta”. “Tele van (és volt is ) külföldi érdekeket szolgáló ügynökkel.” Sajnos, de azok leszünk ezután is.
Örökké az volt a képlet amit Novák Katalin, államelnök megfogalmazott és esetében érvényesült; le is szögezte :
“háromgyermekes anyaként és közéleti szereplőként is undorodom a pedofíliától. Az egyik leggusztustalanabb, legsúlyosabb bűncselekménynek tartom. (…) Az én elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, ez így volt ebben az esetben is”
– “Mi volt így ebben az esetben is”? ha megkegyelmezett ? AZ MI TÉNY ÉS VALó, HOGY IGENIS, MEGKEGYELMEZETT !! A kegyelmen áll a lényeg, nem azon, hogy mennyit ült már le az elítélt. Elözetes kilátás jövendöbeli pedofilia szempontjából.
Ily fordítottan beütött szegekkel nem tartós az állami építmény,
színesítéssel sem : hogy ezután “a föváros vörös lesz”. Ne legyen az! Se vörös, se zöld, se sárga.
A népjólét szolgálata legyen hatalmon, az ország jövőjébe vetett bizalom ( akkor beszélünk hazáról), az eddigi bevált hagyományok tiszteletén alapuló.
Mindig is voltak pedofilok is és transzszekszuálisok is. Meg azután gyilkosok is, rablók is meg ármánykodók is.
Miért nem váltak e tulajdonságok ezer évek során sem megtürt polgárjogúvá? Na, miért nem?
Épeszű politikusoknál, vezetőknél, jogalkotóknál világossá válhatott, hogy ily képességek NEM SZAVATOLJÁK a közösségek, a zember további méltó fennmaradását. Ezeknek tulajdoníthatóan, természetszerűen, nincs biztató kilátás a jövőre.
A lét értelme pedig csakis a jövő által magyarázható, felfogható. Melynek gyökereit, mi más, mint A SAJÁT múlt képezi.
Akkor meg mi a nem balfék nép dolga? Az eltérő tulajdonságú kisebbséget támogatni s szaporítani?
Avagy
az eltérő célokat megfogalmazó, kisebbségi ideológiákat hírdetőket elhallgattatni, kerülni?
Amikor
az egyenesen hitvallássá tett demokrácia a többség uralmát, hatalmát hírdeti. Ha elítélendő “populistákat” termel e demokrácia.
?????????????????????????????????????????????????????????????????????
G mint golyó
2024-02-11 at 18:03
Csak reménykedni szeretnék , hogy ezek után az elkapott pedofilok ,nem usszák meg a kasztrálást . Ez megfelelő büntetés lenne mindkét nem részére ! Ráadásul nem volna szükség rehabilitálni őket !
kérdés
2024-02-11 at 16:51
Ki áll ki a Fidesz részről Novák és Varga mellett???
Keljfel Julcsi
2024-02-11 at 13:34
Patriot,
Egyetértek, de van egy megérzésem, hogy most nem lehet reflexszerűen mindent az ellenségre fogni.
Kocsis szavai ( kritikán aluliak), miért nem kommunikálta világosabban a dolgot Novák? Később még mindig vissza léphetett volna. Túl gyorsan ment ez a dolog. Orbán szerepe ambivalens, talán cserben hagyta? Vagy az egész egy csapda volt, mint ahogy itt egyesek írják ?
Azért mert a Fideszre voksolunk, még nem kell az agyunkat leadni a gardróbba…
Patriot
2024-02-11 at 12:49
Tegnap nagyon megijedtünk, amikor Novák Katalin megjelent a képernyőn. Amikor odáig ért a beszédében, hogy köztársasági elnökként utoljára szólok önökhöz, már sírtunk idehaza mint a hülyék. A gazemberek levették a sakktáblánkról a Királynőt. Borzalmas veszteség, annak ellenére, hogy volt 1-2 lépése ami nem tetszett de volt még 100 ami meg igen. Ami meg azóta történik idehaza és külföldön, az meg mindennek a legalja. A newyorki bankárszidók szócsöve a new york times odáig ment, hogy cimlapon hozta , szexbotrányba bukott bele a magyar köztársasági elnök. Az itthoni ávós pöcegödör a részeges hülyétől a jámborcucuig meg szatír lányáig fetrengenek a kárörömtől a saját mocskukba. Idáig is megvetettük ezt a patkányszar népséget de innentől aztmondom nincs kegyelem! Pusztulniuk kell minimum a közéletből az összes méregkeverő gonosztevőnek! Komcsik, balzsidók, ződnácik, ávos pereputtyok, takarodjatok el mert ha nem ellesztek takarítva de cudarul!
jairjrsantos
2024-02-11 at 12:18
Azt hiszem I.Kopasz.-nak igaza van , nekem is ez a véleményem !!
Csak_úgy
2024-02-11 at 11:40
Legyen Kövér László Magyarország új Köztársasági elnöke!
púpos pityu
2024-02-11 at 11:33
Ez egy csapda volt, amibe bele sétáltak a hölgyek. A Fidesz “tiszta” akar maradni a választások előtt. OV hallgat sunyin.
Anonim Andras
2024-02-11 at 10:51
Kedves Novák Katalin!
Kedves Varga Judit!
Kedves Katalin és Judit gyermekei! Legyetek büszkék edesanyatokra.Semmi olyat nem tettek, amiért szégyenkezni kellene.Szegyeljek magukat a bajkeverok.
balfék
2024-02-11 at 10:47
Engem nagyon érdekelne, hogy ki is van ebben az országban “hatalmon”? Talán jogos a kérdés, nem tudom. A kormányzó oldalról évek óta “csip-csup”-nak tűnhető ügyek miatt lemondani kényszerülnek emberek, amíg a túlparton csak vigyorognak a “h.lyéken”, hogy megint bementek a f.szerdőbe. Igaz, a p dolgok nagyon súlyosak, de itt sem teljesen tisztázott a kép, szóval fene tudja, mi történt. De azt is észrevettem, hogy valamelyik “nagyágyú” ad egy nyilatkozatot, és egy héten belül leszedik. Szájer bement a hír tv-be, aztán jött a bulikázós eset. Varga Judit bement az Ultrahanghoz, és jött ez. Varga Mihály is nyilatkozgat, nehogy őt is levadásszák valamivel! Csak szólok, jó lenne, ha végre mindenki tisztába tenné a dolgait! Mert amíg az egyik oldalon lemondás a jutalom, addig a másik oldal csak röhög, és mosdatja a sok beteg elméjű senkit. Lásd a f.szverős G.cit, meg a másikat, akit nemhogy elzavartak, inkább nagyobb arányban szavaztak meg kerületi vezetőnek. Így mennek a dolgok itt. Tehát még egyszer felteszem a kérdést. Kinek a kezében van valójában a “hatalom”? És az igazságszolgáltatás miért csak egyik oldalon működik gyorsan? Mire “érzékenyítették” a bírákat 10 éve? Itt az eredménye az álmoskás, kényelmeskedős munkának. A kommunista ivadékok meg fröcsögnek, és mutogatnak. Ez mondjuk megfelel a “bullying”-nak, de persze ha “nácikat” vegzálnak, akkor elfogadható, sőt, jogszerű és követendő. Ha viszont őket kezdik méregetni, akkor sírnak, és mennek jogvédelemért a megbízóikhoz. Magyarország egyáltalán nem független, és egyáltalán nem szuverén, ha innen nézem. Tele van külföldi érdekeket szolgáló ügynökkel. Akiket a vérben forgó szemű szavazóik megtűrnek maguk között. Ez el is árulja, miféle emberek. Ez nem volt más, mint egy nagy győzelem a balosoknak. Persze, a teszetoszaság volt az előidézője, meg a nyámnyilaság. Tutyi-mutyi módon nem lehet felelősen kormányozni. Ideje lenne a törvényhozásba visszahozni a rendet, a jogot, az igazságot, és ténylegesen felelősségre vonni, aki bűnt követ el. Aki például a méreten aluli kukijáról nőknek képeket küld úgy, hogy arra nem kérték fel, az szexuális zaklató. Mégis túlléptek rajta. Hogy egy példát is említsek. Vagy, akinek vezető beosztása volt egy cégben, amelyik elmulasztotta betartani a biztonsági előírásokat, aminek az lett a következménye, hogy vörösiszap öntött el több települést, sok ház lakhatatlanná vált, és emberek életét tette tönkre, az is szabadlábon van, és még pattog is, hogy “mi az hogy?! sőt!”. Felelősség, törvényesség, igazság! Ezek mintha megszűntek volna létezni. Az emberek meg ezt a mintát veszik fel, és “ha szabad egyeseknek, akkor mindenkinek szabad” elv szerint élik a mindennapjaikat. Így fog elrothadni minden, ami még magyarnak mondható ebben az országban. Felelőtlenség, mentegetés, kimosdatás, nagy botrány utáni visszatérés, mintha mi sem történt volna. Ez megy. És röhögnek, vádolnak, gúnyolódnak. Pedig lenne mit tenni közöttük! Ki diktálja a tempót? – kérdezem naivan.
Ágnes
2024-02-11 at 10:28
Én kiállok Novák Katalin mellett, és hiszek abban, hogy most is az ország érdekeit tartotta szem előtt. Ehhez, rendkívüli bátorság és hit szükséges!
Ha a kegyelemben részesült pedofíliában lett volna bűnös- biztosan nem kegyelmez.
Sajnos ma mindenkit elérhet a sárdobálása, a rágalmazás… s teszik ezt olyanok, akik jobb lenne ha hallgatnának.
István Kopasz
2024-02-11 at 10:12
Objektíven nézve a történteket: nem történt semmi rendkívüli, csak a jobb- és baloldalról vannak akik felfújják, félremagyarázzák a dolgokat. Az történt, hogy a tavalyi pápalátogatás alkalmából a két illetékes politikus hölgy gesztusként kegyet gyakorolt a pápa hírdette megbékélés és megbocsátás gyakorlatából. Ezt az embert találták a legalkalmasabbnak erre. Ennyi. Tovább nem is kellene magyarázkodni nekik. A kegyelemben részesülő ember a büntetésének kb. a 70%-át már leülte. Fél évet engedtek el neki, és nem volt pedofil! Sajnos ez a lemondatás és lemondás nagyon elhamarkodott lépés volt minden érintett és érdekelt szempontjából…!
dr. Kolompár Genitália
2024-02-11 at 09:33
Je suis Katalin & Judit 2024-02-11 at 09:10
Szar lehet egy köztársasági elnököt a TV-n keresztűl úgy imádni, hogy a készülék le van némítva. Mert aki a “soros birodalomtól” retteg, az megérdemelt volna annyit, hogy nem csak Katinka mosolygó képét lássa, hanem hallja azokat a mondatait is, amelyben folyamatosan mélyen benyalt a soros birodalomnak.
Persze ez egyébként is megbocsátható, ahogy egy bűnöző felmentése is, ha egy kvótanőről van szó. Nemde?
De nyugi, lesz másik. Izaura élt, Izaura él és Izaura élni fog! A kormányunk nem fogja cserbenhagyni az agyi érelmeszesedésben szenvedő nyugdíjas nő szavazóit.
nemzeti
2024-02-11 at 09:28
Befejeztem.
Egy verses kötet címe az idézet:
“Somlyó Zoltán : Borítsd szememre szoknyád.”
Je suis Katalin & Judit
2024-02-11 at 09:10
Tisztelt Köztársasági Elnök Asszony! Tisztelt Varga Judit!
Minden tiszteletem az Önöké! Bátor lépés volt! Önök a közösség érdekében cselekedtek!
Azt még nem tudjuk, hogy a lemondásnak mi lesz a hozadéka. Tény, hogy okafogyottá vált a momentumos hisztéria, de azért ők még próbálkozni fognak ezt a témát valahogyan felszínen tartani. A baloldal ettől még nem fog leállni, tovább fogja keresni a támadási pontokat, úgy hogy közben a saját ügyeiket elhallgatják.
Nagy kérdés, hogy ezt hogyan tudja feldolgozni a saját tábor, a normalitás tábora. Most dúlnak az indulatok, a tábor megosztott a kérdésben. Remélem tovább tudunk lépni, mert a politika kemény és a gyengeséget nem tűri. A Soros birodalom lesben áll.
Isten éltesse Katalin! Isten éltesse Judit!
TANÉ
2024-02-11 at 09:10
Kedves “Je suis Katalin és Judit”
Nincs igazad! Ettől gyengébb lesz a jobboldal, és ez az egész pontosan erről szól.
TANÉ
2024-02-11 at 09:04
Kérem tisztelettel a Fidesz frakciót, ne fogadják el a Köztársasági elnök asszony lemondását!Ha partnerek lesznek ebben a csúnya játèkban, számoljanak azzal, hogy a levadászás folytatódni fog.
Nem tetszett Kocsis Máté nyilatkozata sem.
Talán érdemes lenne a kialakult helyzet mögé nézni ( mondjuk kivizsgálni “cui prodest”).
Miért tüntek el korábbi ( 4-5 órával ezlőtti) hozzászólásaim.
Kallili
2024-02-11 at 08:55
Ez a két nő dolgozott. Ez a két nő hibázott.
Szánthó Miklós nem dolgozott, Szánthó Miklós nem hibázott.
A bajuszos papagájok nem hibáznak, az Éva Kaliluk sem .
Je suis Katalin & Judit
2024-02-11 at 08:46
Hogy is van a mondás, ami nem öl meg az megerősít? Remélem ettől csak erősebb lesz a jobb oldal, a normalitás oldala.
Isten éltesse Katalint és Juditot!
dr. Kolompár Genitália
2024-02-11 at 08:44
Elismerem, hogy ennek az ügynek egy valódi áldozata van, az Varga Judit. Számára nem volt valós opció a köztársasági elnök felmentő határozatának az ellenjegyzése, – ezt ne kelljen magyaráznom, hogy miért. Azonban Novák Katalin meg sem próbálta megmagyarázni a döntését, ellenben elismerte, hogy hibázott. Ezek tények. Ezért érthetetlen számomra, hogy miért akarják Novák Katalint egyesek visszalökdösni a köztársasági elnöki székbe, amikor sem ő, sem a miniszterelnök, sem a Fidesz, sem a szimpatizánsok nagy része nem akarja már ott látni.
Felmerült itt is az felvetés, hogy biztosan Orbán nyomására írta alá a felmentést. Lehet, ezt soha nem fogjuk megtudni. Azonban azt biztosan tudjuk, hogy ő volt a köztársasági elnök, és ha nem akarta volna aláírni, a komplett kormány is fejreállhatott volna, akkor sem tehetett volna senki semmit, hogy aláírja. Márpedig az egész elnöki pályafutása nem azt mutatta, hogy borítékban kapott utasítások szerint jártatja a száját, és Orbán kesztyűbábja lett volna. Sőt, az én gyanúm inkább az, hogy már a Fidesznek is kezdett elege lenni belőle.
A fentiek okán kérek minden bérletes Katika rajongót, hogy ne erőlködjenek. Ne alázzák magukat azzal, hogy a nyomorult bűnöző és a felesége nyilatkozatai a valósak, és ártatlan embert mentett fel a volt elnök. Ugyanis erre Katika sem mert hivatkozni, a tévedését elismerte. Ahogy Csurka mondta: “nem lehet a vak embert átrángatni az út másik oldalára, ha nem akar átmenni”..
Judit
2024-02-11 at 08:44
” HAHÓ–08:31–” Pontosan így igaz ahogy leírta.!!! Ez jusson el mindenkihez.!!!
Állítsuk meg ezt a soros-sátáni-rothadt lelkű- DögKeselyű-mocskos állatokat.!!!
csakafidesz
2024-02-11 at 08:39
Hedvig 2024-02-11 at 05:16
Novák Katalinnak nagyon a fejébe szállt, hogy ő elnök. Szerepelt jobbra, balra, nem egyeztetett, stb. szerintem direkt csinálták ki.
HAHÓ
2024-02-11 at 08:31
K. Endre nyilatkozatát el lehet olvasni: Hallgattassék meg a másik fél is! https://szegedma.hu/hirzona , és egyértelművé válik, hogy Novák Katalin és Varga Judit nem hibázott!!!
Ha az értelmi fogyatékosok nem tudják vagy nem akarják megérteni, azok csak a magukat progresszív LMBTQ libsik szekerét tolják, aminek része a pedofilia is!
balbako
2024-02-11 at 08:16
Magyarország legtehetségesebb, legjobb köztársasági elnöke mondott le, pedig amit tett teljesen jogszerű és tisztességes volt. K Endre justizmord áldozata semmi köze sincs a pedofíliához. Az ország járt rosszul ezzel a lemondással!
NOCSAK
2024-02-11 at 08:15
Egy normális ember sem tűri meg a pedofiliát, még a csiráját ki kell írtani, de ártatlan embereket sem lehet, sem szabad elítélni úgy, hogy még esélyt sem adnak arra, hogy megvédhesse magát!! Tudjuk és nagyon is jól ismerjük az egyes meggazdagodott és pöffeszkedő a progresszív liberális bírók hamis és részrehajló eljárásait, és azt is, hogy miként játszanak össze a globalista ellenzékkel. Ezért nem érdekli Donáth Annát és bandáját az igazság, őket csak a hatalom megszerzése érdekli. Nos ezért nem szabad elfogadni Novák Katalin és Varga Judit lemondását!!!! Ébresztő amíg még nem késő!
István
2024-02-11 at 07:35
A nemzetközi sajtó is írt róla.
NEWSMAX
Hungary’s President Resigns Over Pardoning Man Convicted of Child Sexual Abuse
Comment:
The problem with Hungarian and US politics is that only people on the right are punished for their errors or crimes.
The Hungarian left, just like the US left is guilty of horrible crimes against their people but they do not have to answer for it.
Katalin Novak is a good, decent mother of three. She speaks four languages and represented Hungary with grace. She would never condone pedophilia. I have no idea how this pardon got by her, but she accepted responsibility and resigned.
She shouldn’t have resigned. An algology was all that was needed.
A thousand Soros paid “moslék ellenzék” protesters at her home and office do not represent the Hungarian people. Her resignation is surprise and sad news.
Sas
2024-02-11 at 07:32
Van bizonyos T B -esetleg ő hozzá segítheti némelyik szántho-típust erkölcsi győzelmekhez.Ha ez erkölcsi győzelem.-
Sas
2024-02-11 at 07:29
azt mondja-szántho-hogy ez egy erkölcsi győzelem-az, hogy 2 emberünk halálra lett rágalmazva-és nem bírták-hát legyen neked is hasonlóban részed-majd esetleg segítünk-.
provolone
2024-02-11 at 07:25
Ez sajnos csak kép patsy! Beáldozták őket, hogy fedezzék, kik és miért kérték a kegyelmet! Nem csak a pedosegítőnek, de a gyanúsan titkosszolgálati eszközöket használó “takarítőnőnek” is!
TANÉ
2024-02-11 at 07:25
Mi ez a tökéletességre vágyás? Közben ők rajtunk röhögnek, hogy bejött a cselük.Nem ezért ülök a szavazókörünkben 2 évtizede a vén fejemmel.Könyörgöm! Észhez kell térni!Ha egymást nem védjük meg, annyi nekünk. Győztek!
Sas
2024-02-11 at 07:24
szarok rá, hogy a baloldal erkölcstelen-és halálosan elegem volt az ilyen hivatkozásokból-azért mert a beltenyészet gátlástalan-és a kormány impotens -azért még nem igazolható diplomás-nyelveket beszélő embereink lemészárlása-megbélyegzése-mert egy mocsok balos bíró elítélte az ig.helyettest-ráfogva , hogy ezt tudta-azt tudta-ráadásul bűntetése nagy részét kitöltötte-NE A SAJÁTJAINKAT TAPOSSÁK, HANEM A BALOSOKAT-VAGY HÚZZON el a h..lál f..ára végre.A kib..tt gyagya morálisan beszámíthatatlan csehatka-bűntetlen-karigeri szintén-ezek után széttépnek 2 jobbos nőt-de cafatokra-több évtizedes munkát lenullázva-szemétre vetve-és akkor megy a hülye duma-hogy ez erkölcsi győzelem..őrület.mi az erkölcsi győzelem? hogy pedofilsimogatónak vannak rágalmazva-akkor pedofilsimogató a szánthó-
Mérnök Úr
2024-02-11 at 07:20
dr. Kolompár Genitália
2024-02-11 at 06:42
“Az a tény, hogy jelen oldalon sokan az imádói Katikának, az nem annulálja azt a tényt, hogy sokkal többen utálták a Fidesz szavazók között, mint szerették. Naprözsát becsülöm azért, hogy azon kevesek közé tartozik, akik Katikában nem a nōt látta, hanem egy elszabadult akarnokot.” – EGYETÉRTEK A TÉNYÁLLÁS ÖSSZEFOGLALÁSÁVAL. Schmidt Pál erre annak idején figyelmeztette NK-t, de lepergett róla.
TANÉ
2024-02-11 at 07:15
Miniszterelnök Úr! Úgy látom nagyon sokan kérjük,hogy ne engedje elmenni Novák Katalint és Varga Juditot.Ügyes volt a “szervezet”, a levadászás működik, de a mérlegnek 2 serpenyője van.Ha elengedjük két fontos személyiségünket, akkor egy folyamat elkezdődik, és másokkal fog folytatódni.Van egy nagyon kifejezó szavunk: MÉRLEGELÉS!
Bomlasztás
2024-02-11 at 07:13
# ez belső munka volt
Válaszom:
Lazarusz egy külön utas, bírnak e vele nem tudom…
Zelenszkij mellett nincs mit kiállni,
lator állam az övé, nyelvtipró semmi, bitang, huncut, niemand ő és állama.. Kárpátalja magyar föld. Pont.
Puncius Pinatus
2024-02-11 at 07:12
Ha a kormány illetve a parlament elfogadja a két politikus lemondását, a saját és a nemzet sírját ássa meg!!!
A komcsik ezt várják, mint bizonyítva igazukat, amit mindenre is “igaz”
Az a duma, hogy mi a “HIBÁÉRT IS ŐK A BŰNCSELEKMÉNYEKÉRT SEM MONDANAK LE” Ez egy elavult ősi parasztvakítás a tudatlanság korában, napjainkban ostobaság!
A komcsik eddig semmiért nem vállaltak felelősséget pedig lenne, és van miért!
Ha elengedik a két politikus Hölgyet h i b á é r t
INNEN KEZDVE A FIDESZ-KDNP MINT PÁRT ELŐTTEM LESZEREPELT, ÉS NEM KÍVÁNATOSSÁ VÁLIK!!!!!
Sajnos összekeverjük a keresztényi alázatot az ostobasággal, ami viszont bűn!!! Ezért is tartunk itt,
Szeged szeggel :-)
2024-02-11 at 07:09
persze könnyű ítélkezni, de: Amit Kónya Endre felesége leírt, azt ellenőrizni kellett volna, s amennyiban igaz, akkor a hibás ügyészségi és bírósági intézkedésekre és az rtl-es, fővárosi “civil egyesület” mesterkedéseire kellett volna a nyilvánosság erejével rávilágítani, azt részletesen feltárni és NEM óvatlanuk – VJ figyelmeztetése ellenére! – erőből kegyelmet adni. NK azt hitte, hogy mindenek, mindenki felett áll. Nagyon elszállt magától NK, de tehetségtelen “nemzeti” firkászaink sem állnak/álltak a helyzet magaslatán. https://szegedma.hu/hirzona/2024/02/megszolalt-konya-endre-akit-kegyelemben-reszesitett-novak-katalin
Romlasztás
2024-02-11 at 06:55
Rend: az a bizonyos szolgálat, aki véd, néhány kérdésben olyan gyönge, mint a ‘harmatos tavaszi leányka virágos koszorúja’
István
2024-02-11 at 06:51
Véglegesek ezek a lemondások?
Kinek kell elfogadni?
Nem kéne elfogadni mert ha hibát követtek is el, nem akkora hiba, hogy a lemondásukat igényelné.
Nyugdíjas kutató-mérnök vagyok. Jó voltam a szakmámban. Én is követtem el hibát. Kijavítottam.
dr. Kolompár Genitália
2024-02-11 at 06:42
Sasnak üzenem. A baloldal nem tudja levadászni Orbánt sem e miatt, sem más miatt. Azt pedig tudomásul kellene venni, hogy a Fidesz monitorozza a választói véleményét, és ez alapján(is) született a döntés.
Az a tény, hogy jelen oldalon sokan az imádói Katikának, az nem annulálja azt a tényt, hogy sokkal többen utálták a Fidesz szavazók között, mint szerették. Naprözsát becsülöm azért, hogy azon kevesek közé tartozik, akik Katikában nem a nōt látta, hanem egy elszabadult akarnokot. Sajnálom, hogy a nōk egy része nem a tények alapján gondolkodik, hanem a kendōzetlen feminizmusa alapján. Így születhetnek olyan agyament hozzászólások, hogy az ügyben érintett bùnözō ártatlan, mert elétoltak egy mikrofont, amibe azt hazudhatott, amit akart.
Bomlasztás
2024-02-11 at 06:41
Nem értem, hogy Juditnak miért kellett saját Facebook oldal?! Az igazságügy miniszter hivatala a közösségi média tevékenységgel nem kompatibilis. Fokozott kockázatnak tette ki magát! Sebezhetőség szempontjából fokozott!
Egy telefonjába került volna Juditnak, hogy még kérdezze biztonsági kérdésekben járatos édesapját. Apa, szerinted használjam a Facebook-öt miniszterként? Válasza egyértelmű lehetett volna: Ne használd Kislányom, fokozott kockázat van benne. Tudod a kémek.
Ennyi. Ezt még az óvodások is tudják!
De azt sem értem, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálattól miért nem telefonált a vezető, hogy a face-t le kell zárni. Egy telefonba került volna.
A rendőrök is össze-vissza közösségi médiáznak, azután meg csodálkozunk, hogy a román hírszerzés honnan szedi a pontos lakcímeket. Nem megengedhető!
Felháborító, ami megy!
ez belső munka volt
2024-02-11 at 06:35
Bomlasztás
2024-02-11 at 06:12
Az véletlenül sem furcsa igaz, hogy két-három hónapja visszadobta a lázár mögött álló milliárdos földlobbi kastélyprivatizációs tervezetét, igaz? Akkor már Lázár nekiment, nyíltan komcsinak bélyegezte! Aztán “véletlenül”, rá két hónappal titkos iratok landolnak egy libsi újságnál? Az sem tetszett sokaknak párton belül, hogy kiállt ukrajna mellett!
Sas
2024-02-11 at 06:21
ezt fa..ságot——–az ellenzék élőhalott-nem tud buktatni-erre –A FIDESZ SZAVAZÓ-AZ ELLENZÉK HELYETT-MEGBUKTATJA 2 OKOS-DIPLOMÁS EMBERÉT-DE EZZEL A miniszterelnökét is veszélyeztetve.A listavezetőt, és az elnököt-nem a kretén-halott ellenzék buktatta, meg-hanem a fidesz szavazók egy része-ok nélkül.Biztos kiszámította az USA, hogy mit kell bedobni.Tudták , hogy az ellenzék halott-ergo csak fideszesek buktathatnak fideszeseket-bedobták a mesét a pedókról-na elmentek ti a pi..ába.
Hedvig
2024-02-11 at 06:17
Tiszteljünk meg egy nőt annyira, hogy bizonyos kifejezések használatát mellőzzük vele kapcsolatban, sőt a társaságában is. Ennyit speciel én is elvárok egy magát férfinak nevező egyedtől.
Miután olvastam a kegyelemben részesült tanár levelét, én magam is meg tudnám indokolni, hogy miért kapott kegyelmet. Tegyük fel, hogy nem írt mindenben igazat, azzal akkor sem lehet vádolni hogy pedofil. Biztosra veszem hogy Novák Katalintól azért kapott kegyelmet, mert szerinte is ártatlanul vádolták meg. Bűnös is lehetett, de az biztos, hogy a pedofilia gyanúja nem vetülhetett rá. Ha a gyerekeket rá akarta volna ténylegesen bírni a vallomásuk visszavonására, valahol azt is megérteném. A gyerekek képzelőereje nagy, és sokszor nincsenek is tudatában annak hogy pár mondattal valakit egy életre tönkre lehet tenni. Első nekifutásra én sem hinném el egy gyermek szavát ilyen esetben, ha olyan valakit gyanúsítana meg akit hosszú évek óta fedhetetlennek ismerek.
Egyébként akár jobboldal, akár baloldal, a disznóságokat mindig minden körülmények között nyilvánosságra kell hozni, és a bűnösöket, főleg ha vezető beosztásúak, a bűnük mértékének megfelelően meg kell büntetni. A bűnös bűnhődjön, nem igaz? Itt csak egy a probléma. Mindjárt a rendszerváltásnak nevezett valami idején, elszabotálták a büntetéseket. Egy ország kirablásáért, több nemzedék életének a tönkretételéért a felelősséget senki nem vállalta, és a magyar igazságszolgáltatás nem igazán törte magát az igazság kiderítéséért. Ez a trend azóta is folytatódik, következménye soha semminek nem volt, és ma sincs. Itt el lehetett kótyavetyélni a közműveket, az ország aranytartalékát, nem folytatom, úgyis mindenki tudja miről beszélek, következménye semminek nem volt.
Ennek az ügynek A következményeit , az igazságszolgáltatás belépése nélkül is vállalta. Novák Katalin, ahelyett hogy kiállt volna az igazáért. A jobboldal mindig mindennek a következményét vállalta, és a mai napig vállalja, ugyanezt a baloldalt sajnos nem teszi meg. Ha azt a videót amit feltettem megnézted volna, akkor tudnád hogy folyik ma az igazságszolgáltatás. Sőt videó nélkül is nyilvánvaló, csak meg kell nézni a kiszabott ítéleteket. Ennek fényében vizsgáld az elítélt tanárra kiszabott büntetést is, és mindjárt más megvilágításba fogod látni a dolgokat.
Persze lehet, hogy mindenben tévedek, de ezt Novak Katalin magyarázata tenné csak biztossá.
Sas
2024-02-11 at 06:15
őrület , amit a fidesz szavazók művelnek-amerikai akció lehet ez- erre megtapossák a diplomás-nyelveket tudó listavezetőt, és a köztársasági elnöküket-a semmiért-egy vélhetően ártatlan, pár hónappal korábban jött ki háziizéből.De azt sem mérik föl, hogy ezzel az ügynek nincs vége-most jön a hecckampány folytatása-hogy OV tudta.
Bomlasztás
2024-02-11 at 06:12
Ez egyértelműen kémügy. De nem tehetnek róla. Bárki így járhatott volna, akármilyen okos is. A magyar nép elsődleges célpont a román hírszerzés számára. Rettegnek Trianon ugyétől. A szlovák és román hírszerzés számára is a magyar bomlasztás elsődleges ‘numero um prio’. Most erre még rátelepszik jurek soros, meg a nyugati két nagy hárombetűseidet, akkor készen is van az ügy.
István
2024-02-11 at 05:58
Ismétlem: Nem volt semmi szükség lemondani.
Ezer moslék ellenzék tüntető nem a magyar nép.
Akkor legyen Kövér László köztársasági elnök.
SpionDeleter
2024-02-11 at 05:50
Gondolom már nem volt más megoldás, mert a román hírszerzés a spájzban volt az erdélyi származású kegyelmi ügy,és más hasonló rossz döntések miatt. A tanácsadók leszerepeltek, ha erre tanácsot adtak. Juditnakpedig nem kell aláírni, ami elé löknek. Tökösség, talpraesettség, hiányzó védelmi készségek. Megvezették mindkettőt a kémek. Szal, ettől többet kell tudni két summa cum laude nőnek. Attól, hogy gyermeked van, Anya vagy, attól nem kell egész nap ‘naiv királynő’ üzemmódban lenni. A kémeket nem kell beengedni a naiv nőciknek.
Naprózsa
2024-02-11 at 05:40
“Hallgattassék meg a másik fél is” jogos ősi elv alapján elolvastam e pedofil ügy nyilatkozatát is, és boldogan revidiáltam volna az igazgatóhelyettes tanár úrról alkotott korábbi véleményemet, de nem lehet. Elhiszem, hogy nem vesztegetett, elhiszem, hogy vannak koncepciós perek, elhiszem, hogy felnőtt debil tanítványa nem szavahihető, de egy sort sem említ az egyik legfőbb áldozatról az életét eldobó gyerekről, és nem magyarázza meg, hogy ez a sok nevelő, igazgatóhelyettes, gyám, felügyelő hatóságok hogy a francban nem vették észre, hogy mit művel az igazgató. Nem egyszeri eset volt, hanem rendszerszintű. Az pedig kizárt, hogy senki nem tud semmit, senki nem hall hálótermi suttogást furcsaságokról, senki nem veszi észre, hogy az igazgatójuk mit csinál egy-egy kamasszal el-eltünedezve negyed, fél órákra…
Csak nyafogás arról, hogy ő milyen jó tanár, de maguk a már gyerekkorukban árvaként megszégyenített, kihasznált gyerekeket ért traumáról semmit nem olvasunk.
Egyetlen panaszában igaza van: itt nemcsak ő nem állt szakmája magaslatán. Nem tudom mit tanítanak az utóbbi időkben a tanároknak, de a minimum az lenne, hogy egy pláne bentlakásos intézetben az összes tanárt kitanítanák, miképp lehet észrevenni, hogy előszeretettel ide eszik be magukat a leggonoszabb pedofilok.
Akárcsak a családoknál, ahol a mese szerint anyukák nem veszik észre, hogy apuci-nevelőapuci túlságosan szereti a gyerekét, itt is áll az összes pedagógus “nem vettem észre” felelőssége, úgyhogy Endre bácsinak abban igaza van, hogy a pedagógus társai felelősségét is kellett volna a bíróságoknak vizsgálni.
Hedvig
2024-02-11 at 05:16
Érdemes meghallgatni. A magyar igazságszolgáltatásról, kb. az 50. perc tájékán kezdenek beszélni, de érdekes az eleje is.
https://youtu.be/jO_4beHn4ik?si=FtpfnkxKdYt-rgQQ
Hallgassátok meg, mit mond egy normális ügyvéd a magyar igazságszolgáltatásról. Így ítélnek, vagy nem ítélnek el valakit, ma Magyarországon. Olvastam a kegyelemben részesülő tanár levelét, melyet állítólag a Vadhajtásokról is töröltek, és én hiszek neki. Az nyilvánvaló volt, hogy ő nem pedofil, bár a baloldal pedofil bűncselekmény utáni kegyelemről szólva ordította tele a világot. Számomra az első pillanattól fogva az is nyilvánvaló volt, hogy egy pedofilt egy 3 gyermekes édesanya soha nem részesítene kegyelemben. Azt nem értettem hogy a jobboldal miért nem állt ki Novák Katalin mellett, sőt azt sem igazán értem hogy Novák Katalin miért mondott le. Magyarázatot vártunk tőle, nem lemondást. Miért áldoz be a jobboldal teljesen ártatlan embereket, ahelyett hogy egy emberként mellé állna. Ha a jobboldal azt hiszi, hogy ezzel kihúzta az ügy méregfogát, téved. Már azt fogják követelni, hogy mondjon le Orbán Viktor, és legyenek új választások. El kell végre érni, hogy jobb és baloldali embereket egyformán ítéljen meg a társadalom, és a magyar bíróság. A jobb oldal végre tanulja meg, hogy az ártatlanul megvádolt embereit nem beáldozni kell, hanem ki kell állni az igazukért. Miért hátrálunk mindig, és meddig? Az igazságunkért meg kell harcolni, vagy ha nem is sikerül, legalább meg kell próbálni.
István
2024-02-11 at 05:12
Nem volt semmi szükség lemondani.
Ezer moslék ellenzék tüntető nem a magyar nép.