Pesti Srácok

Lengyel tisztségviselő: jelenleg a politikai színház újabb felvonását követhetjük Brüsszelben

Lengyel tisztségviselő: jelenleg a politikai színház újabb felvonását követhetjük Brüsszelben

Politikailag elfogultnak minősítette az Európai Unió Bíróságát Sebastian Kaleta lengyel igazságügyi miniszterhelyettes csütörtökön, egyebek mellett a Lengyelországot érintő ügyeket értékelő bolgár uniós főtanácsnoknak a kommunizmus idején befutott karrierjére hivatkozva.

Kaleta azt követően hívta össze sajtóértekezletét, hogy Evgeni Tancsev uniós főtanácsnok az Európai Bizottság által 2019-ben kezdeményezett eljárás keretében az uniós joggal ellentétesnek minősítette a bírák fegyelmi felelősségére vonatkozó 2017-es lengyel szabályozást. A főtanácsnok indítványa nem köti a bíróságot, ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, hogy döntéshozatalkor az uniós bíróság gyakran azonos álláspontra helyezkedik vele. Kaleta szerint az igazságügy terén "a brüsszeli elit" következetesen megkísérel beavatkozni Lengyelország "államberendezési szuverenitásába".

– tette hozzá. Úgy látta: a "Lengyelország ellen irányuló támadást" Donald Tusk volt lengyel kormányfőhöz, az Európai Néppárt jelenlegi elnökéhez közelálló első uniós főtanáncsnok, Maciej Szpunar irányítja.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá Kaleta, hozzáfűzve: a Lengyelország számára kulcsfontosságú témákat Szpunar rendszeresen Evgeni Tancsev bolgár főtanácsnokra bízza. Maga Tancsev pedig – folytatta Kaleta – "a kommunizmus idején szédületes jogászi karriert futott be", amely a kommunizmus bukása után a posztkommunista párt támogatásával továbbra is felfelé ívelt. A lengyel kormánypolitikus kifogásolta, hogy az uniós bíróság olyan munkatársai, akiket politikai alapon neveztek ki, átpolitizáltnak találják a továbbra is a bírák által felügyelt lengyel igazságügyet. A miniszterhelyettes szerint az Európai Unió kettős mércét alkalmazva megpróbálja megfosztani szuverenitásától és függetlenségétől az igazságügy reformját megvalósító Lengyelországot.

– hangoztatta. Egyúttal örvendetesnek nevezte, hogy a lengyel alkotmánybíróság hamarosan megvizsgálja az Európai Unió Bíróságának jogosultságát a nemzeti hatáskörbe tartozó igazságügyi témák elbírálásához.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő márciusban a lengyel alkotmányjog és az uniós jog közötti hierarchiára vonatkozó indítványt nyújtott be a varsói alkotmánybírósághoz. A taláros testület az utóbbi években hozott döntéseiben a lengyel jog elsőbbségét állapította meg.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.