Pesti Srácok

"Létkérdés, hogy apáink unokái már szót értsenek egymással"(PS-VIDEÓ)

Eltelt 30 év, az új generációnak hangot kell találnia. Létkérdés, hogy apáink unokái már szót értsenek egymással, megbízzanak egymásban - hangsúlyozta a portálunknak adott interjújában Nagy István a gazdák előtt álló legnagyobb kihívásokkal kapcsolatban. Az agrárminiszter hozzátette, akik ezt az együttműködést létre tudják hozni, egy egészen új dimenzióba lépnek. Az interjúban emellett szó esik arról, milyen óriási károkat okoztak az agráriumnak a szocialisták, akik az uniós forrásokat teljesen eredménytelen szociális felzárkóztatásra szórták el, és hogy milyen könnyen elfelejtjük, hogy 2010 előtt csődközeli helyzetben volt az ország, mára viszont az unióban is példanélküli gazdasági eredményeket produkál. Az agrárminiszter ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy a fiatalok kiállnak a környezet védelme mellett. Úgy vélte, a konzervatív oldalnak nem az a dolga, hogy beszálljon az ideológiák versenyébe, hanem az, hogy a józanság talaján megmaradva tegye a dolgát a teremtett világ megőrzésének érdekében.

Most, hogy az ellenzék újra nyeregben érzi magát az önkormányzati választások eredményétől megittasultan, olyan figurákat emel ismét a hatalomba, akik 2010 előtt a kormányzás meghatározó arcai voltak és óriási károkat okoztak az egész magyar gazdaságnak annak idején. Még a szocialista miniszterelnök családja is érintett volt a több tíz milliárd forintos áfa-csalásokban - vetettük fel a beszélgetésben. Nagy István szerint annak ellenére, hogy a Hajdú-Bét csődje miatt emberek pusztultak bele abba, hogy vagyonukat jövőképüket veszítették, a közvélemény gyorsan felejt és háttérbe szorulnak azok a kérdések, "amelyek az életünket nagyban befolyásolják, ellenben elhanyagolható dolgok felnagyítódnak".

Az átkos szocialista hagyaték

Az agrárminiszter felidézte, óriási hibákat követett el a szocialista vezetés az első uniós ciklus forrásainak elköltésénél, amelynek köszönhetően máig szenvedjük a rendszerváltás kori élelmiszeripari privatizáció káros következményeit. Mint kifejtette, míg Magyarország szociális felzárkóztatásra költötte az uniós források nagy részét, a lengyelek például megépítették feldolgozóüzemeiket, növelték versenyképességüket, így ma minden, az agráriumban hagyományosan magyar szektorban a lengyelekkel kell küzdenünk. Úgy vélte, le voltunk és mindaddig le is leszünk maradva, ameddig nem épülnek meg a megfelelő hűtőházaink, feldolgozó-, csomagoló üzemeink. Nagy István ugyanakkor hangsúlyozta, azért érdemes megnézni hol tartott az ország 2010-ben, és miket ért el az elmúlt 8-9 évben. Elmondta, csak az agrárium kibocsátása 153 százalékkal nőtt, jövedelmezősége 33 százalékkal emelkedett, amelyben elsők vagyunk Európában.

PestiSracok facebook image

-emelte ki. Hozzátette, ezekért az eredményekért komolyan meg kellett dolgozni.

- hangsúlyozta.

Létkérdés, hogy unokáink már szót értsenek egymással

Nagy István a beszélgetésben kitért arra is, hiú ábránd, ha valaki azt hiszi, hogyha úgyanúgy műveli a földet, mint azt a nagyszülei tették, akkor ugyanúgy képes lesz boldogulni. Úgy vélte, létkérdés, hogy a gazdák a pályázatokban rejlő lehetőségeket kihasználják, mivel a versenytársak ezeket alkalmazzák, és a lemaradást nem lehet pusztán csak szorgos munkával behozni.

- jelentette ki, hozzátéve, hogy további kihívást jelent megküzdeni a gazdák önfejűségével, konokságával, akik számára a jövőben egyre fontosabbá válik a közösségi élet, a tapasztalatcsere, és az összefogás. Az agrárminiszter úgy vélte, a rendszerváltás keserű tapasztalatai nehezítik ugyan az együttműködést,

Hozzátette,

Az ellenzék politikát akar csinálni a környezetvédelemből

Felvetettük, miközben Magyarországon több más jelentős környezetvédelmi intézkedés mellett történetének legnagyobb fásítási programja zajlik, a kormányt mégis egy környezetellenes kommunikációs börtönbe zárta az ellenzék és annak propagandamédiája. Nagy István felidézte, csak az idén 550 hektárnyi új erdőt telepítettek, mintegy kétmillió új facsemetét ültettek el amely 8 ezer tonna széndioxid megkötését biztosíthatja. Mint fogalmazott,

Mint megjegyezte,

Ugyanakkor hozzátette, a fásítás nem az egyedüli módja a környezet védelmének, számot kell vetni helytelen szokásainkkal is, le kell számolni az élelmiszerpazarlással, a műanyagok mértéktelen használatával, emellett oda kell figyelnünk az egyre csökkenő számú beporzókra is.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Tenni kell a dolgunkat, és megmaradni a józanság talaján

A klímatüntetésekkel kapcsolatban az agrárminiszter arról beszélt, jó, hogy a fiatalok felelősséget éreznek a jövőért. Meg kell viszont érteniük azt is, hogy áldozatokra lesz szükség, úgy, ahogy eddig, úgy nem fogunk tudni élni a jövőben, ha ezt a teremtett világot fenn akarjuk tartani. Úgy vélte a tüntetések megerősítik a fiatal generációt abban, hogy hajlandóak legyenek lemondani olyan élvezeti cikkekről, amelyek óriási ökológiai lábnyomot hagynak maguk után. Fölvetettük, azzal, hogy Greta Thunberg közreadta a zöld cselekvéstől elrugaszkodó, kommunista kiáltványát, az ideológiák versenyében megjelent a neomarxista bolsevik ideológia. Ezzel szemben áll a miniszter által is képviselt teremtésvédelem konzervatív gondolata. Nagy István úgy látta,

Hangsúlyozta,

Forrás: PestiSrácok.hu; vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?