Amikor a Városliget funkciójáról szóló vitát figyeljük, magától értetődő érv, hogy a közpark kiszolgálja a főváros zajától elszakadva pihenni, kikapcsolódni vágyók igényeit. A park túlhasználása miatt aggódó hangok azonban hamisan keresnek visszaigazolást a Városliget múltjában, mert eredeti funkciójában a Liget a nyüzsgő polgári mindennapok közösségi tereként funkcionált, amelyben jól megfértek egymás mellett a kulturális programok, a szórakozás és a pihenés lehetőségei. Lovas Dániel kultúrtörténeti szakíró, a Városliget történetének kitűnő ismerője, számtalan vonatkozó cikk szerzője segített eligazodnunk abban a kérdésben, hová is kell visszanyúlnunk, ha a Városliget szerepét és funkcióját érteni akarjuk. Elöljáróban felhívta a figyelmet: téves az a ma elterjedt, naiv elképzelés, hogy a XIX. századi látogatók madárcsicsergés közepette, a viktoriánus illemtan szabályait betartva, kizárólag illedelmesen fel-alá sétálgattak a parkban. A Városliget egy mindenki előtt nyitott közpark, nyüzsgő közösségi tér volt a II. világháborús pusztítást megelőzően, amely a pihenés, szórakozás, zenehallgatás és sportolás mellett a magyar gazdasági és kulturális teljesítmények, az innováció reprezentációs teréül is szolgált.
Az 1800-as évek első felében Európa-szerte sorra nyitották meg a nép előtt a korábban szigorúan elzárt királyi és főúri magánkerteket – idézte fel Lovas Dániel a kezdeteket, amikor létrejöttek az első közparkok. Rögtön megszületett a város és a természet összekapcsolásának elmélete is. Eszerint minden városnak szüksége van olyan közösségi területekre – parkokra, népkertekre –, ahol a városlakók összegyűlhetnek, közösen élvezhetik a természet közelségét. A XIX. századi európai néppark fontos találkozóhely volt, városi rendezvényterületként a tömegek által látogatott ünnepségek helyszíne. Joggal lehetünk büszkék arra, hogy köztulajdonban lévő városi park Európában elsőként Magyarországon jött létre – mutatott rá Lovas Dániel. A XVIII. század végén, hosszú birtokvita után Pest város tulajdonába került a mai Városliget helyén lévő mocsaras erdő. Ettől kezdve a város tanácsa irányította, gondozta, alakította a Városerdő életét, létrehozva a zöldterület használatának demokratikus kereteit. Hiszen adta magát, hogy minden pesti polgár, legyen az szegény vagy gazdag, a magáénak érezze a város erdejét.
A szakíró hozzátette, hogy kezdettől fogva kettős volt a gyermekkorát élő Városliget szerepe, hiszen kiszolgálta a pihenni vágyók igényeit, másrészt nyüzsgő közösségi térként is funkcionált. Az 1800-as évek elején már több vendéglő is megnyitotta kapuit a Városerdőben. De a régi metszetek tanúsága szerint a piknikező családok egyszerűen csak megterítettek a park füvén, ettek-ittak, baráti összejöveteleket tartottak. A korabeli képeken háziállataik – lovak, kutyák, kapirgáló tyúkok – is ott láthatók körülöttük. Lovas Dániel kitért arra, hogy ezekben az időkben az emberek reggeltől estig dolgoztak, a szabadidejük a hétvégékre korlátozódott. A város pihenőerdejét, az 1820-as évek végére Nebbien Henrik tervei alapján látványos angolparkká kiépített Városligetet többnyire a hétvégéken és az ünnepeken látogatták. A pihenés akkoriban nem magányos tevékenység volt, egyet jelentett a közösségi élettel. Népszerűek voltak a fiatalok körében a körtáncok, a különböző éneklős, szaladgálós, szembekötős játékok. Az idősebb generáció is szívesen énekelt, táncolt a vendéglők környékén felhangzó zenére.
A magyar innováció parkja
Kezdetben elsősorban a szórakozás igénye formálta a Városliget szolgáltatásait. A közönségigény hatására jelentek meg és örvendtek nagy népszerűségnek a hinták, a vurstli játékai, az artisták, erőművészek, cirkuszi mutatványosok. A nagyobb ünnepeken pedig tömegeket vonzó népünnepélyeket rendeztek vizahalászattal, ökörsütéssel, és olyan látványos attrakciókkal, mint a léghajóból végrehajtott vakmerő ejtőernyős ugrás. Az 1867-es kiegyezést követően jelentős fordulat történt a Városliget használatában. Az ország rohamos fejlődésnek indult, a magyar gazdaság megerősödött, és megjelent a reprezentáció igénye. Az ország vezetése olyan helyet keresett, ahol a fejlődés eredményeit be lehetett mutatni. Hosszas viták és mérlegelés után esett a választás a Városligetre. A fővárosi közpark lett a helyszíne a nagy XIX. századi kiállításoknak. Mint Lovas Dániel megjegyezte, a látogatók millióit vonzó városligeti kiállítások egyik előfeltétele volt a közlekedési infrastruktúra kiépítése. Az 1873-ban megnyitott sugárút (a mai Andrássy út) tette lehetővé, hogy a belvárosból lovon, kocsikkal vagy gyalog tömegek számára könnyen elérhető legyen a Városliget. Az 1896-os millenniumi kiállítás idejére pedig elkészült a sugárút alatt a kontinens első elektromos földalatti vasútja, amely annak idején hatalmas újdonság volt. Az eredeti funkcióját ma is kiválóan betöltő sugárút és millenniumi földalatti kitűnően szimbolizálja a magyar innováció szerepét és megjelenését a Városliget életében.
Csillagjáték. Forrás: Lovas Dániel
Egy másik, kevésbé emlegetett, mégis hasonlóan úttörő innováció az elektromos világítás alkalmazása a városligeti kiállításokon. Akkoriban a főváros utcáin olajégőkkel és gázlámpákkal világítottak, kiépített elektromos hálózat még nem volt. Az 1885-ös Országos Általános Kiállítás volt az első alkalom, amikor egy ideiglenes, gőzgépekkel működő áramfejlesztő központ segítségével villanyfénnyel – egyenáramú ívlámpákkal – világították meg a Liget területét. Ezen a kiállításon mutatták be az egyik legjelentősebb magyar találmányt, a transzformátort, amelyre az egész világ felfigyelt. A technológia annyira új volt, hogy szabadtéri világításhoz a váltóáramot akkor még nem tudták használni. A pavilonok belső világítását azonban már váltóárammal és az ugyancsak újdonságnak számító izzólámpákkal oldották meg. Amikor az 1885-ös kiállítás bezárt, az elektromos lámpákat leszerelték, a sétányokat ismét a gázlámpák halvány fénye világította meg. De a második nagy XIX. századi kiállítás idején, 1896-ban ismét lámpafényben ragyogott esténként az egész Városliget. A millenniumi kiállítás egyik fő látványossága a váltakozó színű villanyfénnyel megvilágított, négy emeletnyi vízoszlopú szökőkút volt az Iparcsarnok előtti korzón. A Városliget, középpontjában a hatalmas Iparcsarnokkal, egészen a II. világháborúig a magyar gazdasági fejlődés, a tudományos és technológiai innováció bemutatásának tere is volt Lovas Dániel szerint.
Zeneliget, sport és női jogok
A parkokban felhangzó térzene hallgatása népszerű időtöltés volt a XIX. században. A világ más nagyvárosi parkjaihoz hasonlóan a Városligetben is zeneszó mellett zajlott az élet. Lovas Dániel szerint mindenütt, ahol emberek mozogtak, élőzene szólt: a vurstliban, a cirkuszban, a népszerű vendéglőkben, a kávéházak teraszain, a színházakban és a korcsolyapályán is. A tömegeket vonzó népünnepélyek szintén elképzelhetetlenek voltak zeneszó nélkül. Mindez a szabadtéri zene legjelentősebb fővárosi központjává tette a Városligetet. 1885-től kezdve – amikor felépült az első zenepavilon – a nagy kiállítások fénypontja volt, amikor délután négykor a katonazenekarok elkezdtek játszani a korzón. Jellemző a zene kiemelkedő szerepére, hogy az 1912-ben fővárosi intézményként újranyitott Állatkert saját szimfonikus zenekart működtetett. Tudunk olyan szabadtéri nagyzenekari koncertről, amelyiken hétezer ember hallgatta áhítattal az Állatkertben felhangzó operadallamokat. A szakíró szerint más hangulatú világ volt a száz évvel ezelőtti, amikor még az emberek együtt énekelték a színészekkel a városligeti színházakban felhangzó kuplékat. Az előadások végén pedig természetesnek számított, hogy a darab szereplői és a közönség együtt elénekelték a Himnuszt.
Kiállítás szökőkúttal. Forrás: Lovas Dániel
Lovas Dániel kiemelte, hogy a pihenési és szórakozási lehetőségek mellett komoly sportélettel is rendelkezett a Városliget. A sportolók már az 1800-as évek elején megjelentek a Városerdőben, élükön a lovasokkal, a futókkal, erőművészekkel és ejtőernyős ugrókkal. A sportélet fejlődésének hatalmas lökést az 1867-es kiegyezés adott. Ezt követően, 1869-ben alakulhatott meg a Pesti Korcsolyázó Egylet, amelynek rövid időn belül rengeteg tagja lett. A Városligeti-tó jegén elkerített jégpálya azért különleges jelentőségű, mert az 1870-es években a korcsolyázás volt az egyetlen olyan sportolási lehetőség, amiben a nők is részt vehettek. A városligeti tó jege népszerű társasági helyszínné vált, ahol szerelmek szövődtek, házasságok köttettek. A ligeti korcsolyapálya valóban demokratikus színtér volt. Amíg a külföldi korcsolyázó egyletek társadalmi osztályok szerint szerveződtek, nálunk a pesti arisztokrácia és a polgári, hivatalnoki réteg egységes társasággá tömörült – hangsúlyozta Lovas Dániel. Harsogó, vidám katonazene kísérte a téli mulatságokat, fiatalos jókedv, kedélyes hangulat jellemezte a Városligeti tavon kavargó színes társaságot.
Lovas Dániel
Nem csak illedelmesen sétálgattak a fővárosi polgárok
A szakíró a Városliget életének 1800–1945 közötti, első százötven évét összefoglalóan úgy jellemezte: a Liget olyan közösségi tér volt, ahol az emberek felszabadultan sportoltak, játszottak, énekeltek, kiáltoztak, egyszóval jól érezték magukat. Téves az a ma elterjesztett, naiv elképzelés, hogy a XIX. századi látogatók madárcsicsergés közepette, a viktoriánus illemtan szabályait betartva, kizárólag illedelmesen fel-alá sétálgattak a parkban. Nagyon eleven és természetes módon kialakult közösségi élet zajlott a Városligetben, ahol megfért a természetes környezet élvezete a tömegrendezvényekkel, szórakozással, reprezentatív kiállításokkal. Lovas Dániel arra is felhívta a figyelmet, hogy fél évszázadon át, megszakításokkal, a Városliget területén működött a Budapesti Nemzetközi Vásár. Az 1920-as évektől ideiglenes és állandó pavilonok százaiban mutatták be a hazai és a világ más tájairól származó termékeket. Voltak olyan évek, amikor több millió látogatója volt ezeknek a kiállításoknak, mégsem gondolták úgy, hogy ez túlterhelné a parkot, és hogy örökre tönkretenné. A Városligetet folyamatosan gondozták, a pavilonok többségét a BNV után elbontották, amit a látogatók letapostak, azt újraültették, a gyönyörű virágágyások, allék, sétányok jól megfértek a Városliget nagyon sokféle célú használatával.
A tó és környéke. Forrás: Lovas Dániel
A szakíró szerint a ma élő idősebb korosztályok, a szülők és nagyszülők nemzedékei nem a klasszikus, polgári Városligetet ismerték meg, mivel azt 1944–45-ben, a II. világháború alatt brutális sérülések érték, legfontosabb épületei megsemmisültek vagy súlyos sérüléseket szenvedtek. A háborús pusztítás olyan mértékű volt, hogy a Liget képe gyökeresen megváltozott. Az 1950-es években kibontakozó Rákosi-korszak pedig további épületeket rombolt le, és saját politikai céljainak rendelte alá a Városligetet, megcsonkítva azt, kiszakítva a Felvonulási teret a zöldterületből. A nyüzsgő polgári élet, amely másfél évszázadig a Városligetben zajlott, 1945 után hosszú időre eltűnt, és napjainkra is csak töredékesen regenerálódott. Lovas Dániel szerint, amikor a Városliget jelenét értékeljük és a jövőjéről beszélünk, akkor egységben kellene látnunk a park két évszázados történetét. Nem elég, ha csak a háború utáni állapotokból, a szocializmus évtizedeiből indulunk ki, ahogyan azt sokan teszik, mert erre alapozva hamis képet alakítunk ki magunknak a park történelmi hagyományairól, és a jövőre nézve hibás következtetésekre jutunk.
Vezető kép forrása: Lovas Dániel
(X)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS