
Csütörtökön elkezdődik a Szeviép-per megismételt másodfokú eljárása a Debreceni Törvényszéken. A szegedi építőipari mamutcég egykori tulajdonos-vezetői csődbűncselekmény vádjával állnak bíróság elé, miután a vád szerint úgy vitték csődbe a milliárdos árbevételű Szeviép Zrt.-t, hogy több száz alvállalkozójukat nem fizették ki és a magyar államot is megkárosították. A kár összértéke meghaladja a 10 milliárd forintot. Elsőfokon Botka László házi beszállítóit több évi letöltendő börtönbüntetésre ítélték, majd másodfokon a Szegedi Törvényszék az összes vádlottat bűncselekmény hiányában felmentette. A PestiSrácok.hu derítette ki, hogy a háromfős bírói tanács két tagja és az ügyeket kiszignáló büntetőkollégium-vezetőhelyettes függetlensége is megkérdőjelezhető. Riportjaink nyomán az OBH átfogó vizsgálatot rendelt el, több ítészt szolgálati bíróság elé állították. Végül a Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a felmentő ítéletet, a megismételt eljárás lefolytatására pedig a Kúria a Debreceni Törvényszéket jelölte ki.
A Debreceni Törvényszéket jelölte ki végzésével a Kúria, a sajtóban „Szeviép-ügyként” emlegetett büntetőper másodfokú eljárásának lefolytatására. A harmadfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla a Szegedi Törvényszék, mint másodfokú bíróság által meghozott ítéletét részben hiányosnak, részben felderítetlennek, illetve részben ellentétesnek találta az ügyiratok tartalmával. Az ítélőtábla álláspontja szerint ezt a részbeni megalapozatlanságot az igazságügyi könyvszakértői vélemény további kiegészítésével, a szakértő ismételt meghallgatásával lehetne kiküszöbölni. Bizonyítás felvételének a büntetőeljárás során a harmadfokú bíróság előtt azonban nincs helye, ezt megismételt eljárásban a másodfokú bíróság, jelen esetben kijelölés alapján a Debreceni Törvényszék végzi el – olvasható a Debreceni Törvényszék közleményében.
A Szeviép-ügy az elmúlt 10 év egyik legkiemelkedőbb gazdasági büntetőügye
A Szeviép-ügy az elmúlt évtized egyik legkiemelkedőbb gazdasági büntetőügye, a másodfokú felmentő ítéletet pedig a hazai ítélkezésben példátlan bírósági botrány követte, miután kiderült, hogy a Szegedi Törvényszék több bírája, köztük az ítéletet hozó tanács két tagja nem független attól a baloldali városvezetéstől, amelynek házi beszállítója volt a Szeviép. A tanácsvezető bírónő potom 12 millióért vehetett meg egy belvárosi palotalakást, ami annak legkevesebb a dupláját éri, úgy, hogy nem is ő volt a bérlője. A tanács egyik tagja, Nóvé Ágnes férjével közös cége pedig több munkát is kapott az önkormányzattól, többek közt egy milliárdos projektben, azt megelőzően, hogy tárgyalni kezdték az ügyet.
34 milliárd közbeszerzéseken és több mint 500 kifizetetlen alvállalkozó
A Szeviép Szerkezet- és Vízépítő Zrt. a 2010-es kormányváltás előtt a baloldali kormányok és önkormányzatok kegyeltje volt. 2004 és 2010 között közbeszerzéseken több mint 34 milliárd forintot nyertek el. Szegeden minden nagy beruházást vittek; mire elérkezett a baloldal bukása, mégis mindez elpárolgott. A cég fizetésképtelenné vált. A szegedi villamosrekonstrukció és az M43-as autópálya beruházása úgy rekedt meg, hogy a Szeviép alvállalkozóit – több száz kis, családi vállalkozást – ki sem fizette. Sokan tönkrementek, belebetegedtek a történtekbe. Van olyan család, akik még a mai napig végrehajtásoktól szenvednek a Szeviép miatt.
Eközben a Szeviép-vezérek és az őket védelmező baloldali politikusok azt próbálják beadni, hogy a Szeviéppel történtekben nincs semmi látnivaló, semmi rendhagyó, a mamutcég a gazdasági válság áldozata lett. Csakhogy a vádirat részletesen, bizonyítékokkal bemutatja, hogy a Szeviépben volt pénz, csak nem arra költötték, amire kellett volna. A Szeviép-vezérek döntései alapján az utolsó milliókat is kölcsönök formájában talicskázták ki saját érdekeltségű cégeikbe. Ezekben a cégekben több, a baloldalhoz egyértelműen köthető személy is volt, mint például a Biztonsági Üzem Kft. vagy a Mitt Zrt. tulajdonosai, B. Tamás, Ujhelyi István volt sofőrje, és Kömíves Benedek, Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő bizalmi embere, a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Zrt. vezető tisztségviselője.
A büntetőper három vádlottját, a Szeviép három korábbi tulajdonos vezetőjét első fokon a Szegedi Járásbíróság több év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csődbűncselekmény miatt. Ez párolgott el másodfokon a Szegedi Törvényszék előtt, amely ítéletet a rendszerváltás utáni legnagyobb bírósági botrányt követően hatályon kívül helyezte a Pécsi Ítélőtábla. Mivel időközben a Szegedi Ítélőtábla és a Szegedi Törvényszék is bejelentette az elfogultságot, a Kúria jelölte ki új másodfokú eljárás lefolytatására a Debreceni Törvényszéket. A tanácsvezető bíró Felegyiné Szabó Ágnes, aki gazdálkodási szakirányú közgazdasági szakokleveles jogász, illetve gazdasági büntetőjogi szakjogász, és számos nagyobb gazdasági bűncselekmény perében járt el korábban, mint például a hírhedt olajszőkítés-ügy.
Időközben az egyik vádlott, O. József elhunyt, így csak a másik két Szeviép-vezér, a ma is luxuséletet élő P. László és B. Sándor áll csütörtökön bíróság elé a cívis városban.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Lajos
2021-06-17 at 16:46
Csámpás Mária!
Sajnos bizony ráég a kormányra. Nem azért mert ők csinálták, hanem mert nem képesek tenni semmit ellene. Én azért választottam őket, hogy ilyen dolgok ne történhessenek. Ha pedif mégis, akkor legyenek rendes számonkérések. Őszinte leszek. Leszarom a bíróságok függetlenségét. Az én/mi pénzünkből kapják a fizetésüket. Az igazságügyi miniszter is. Nem brüsssszelből. Nem érdekel ha ott összehúzzák a szemöldöküket. Ha az igazságügyi miniszterasszony kevesebbet külpolitizálna és itt teremtene rendet a csűrhe között azzal többre mennénk. Hogy brüssszel ki akaar minket csinálni az a napnál világosabb. Ezért kár is vitatkozni velük. Eldöntötték, tehát érvek nem játszanak. Itthonra kellene koncentrálni. Igen, az “diktatúra”. Nem érdekel, hogy ki minek nevezi a rendet. De rend legyen, mert azt várom el a kormányomtól amelyet választottam. Ne. Pedig, hogy brüssszelnek felejen meg. Üdv!
Sötétben rejtőzködő piszkos - náci
2021-06-17 at 13:43
gyozo20182021-06-17 at 10:33
Nincs bajom a miniszterelnökkel, épp ellenkezőleg, ez a hülye fénykép téves és aljas asszociációkra adhat alapot. Lejárathatja a miniszterelnököt.
Lazics
2021-06-17 at 12:22
A történet egyszerűbb, mint látszik. A Szeviép kapott minden megbízást a környéken.32 milliárdos városi villamos projekt, majd az autópálya építés. Cserében vissza kellett “játszani” a lővét, (nem tudom megítélni, hogy mennyit)a megfelelő pártkasszába, el kellett tartani a kézilabdacsapatot (amelynek Újhelyi volt akkor a tásadalmi elnöke) és még egyébb “társadalmi felelősségvállalás”-nak kellett megfeleni. Csakhogy a tulajok is hozzászoktak a luxushoz, és erről nem voltak hajlandóak lemondani.
Így maradtak az alvállakozók akikre már nem jutott lóvé.
sanyó
2021-06-17 at 11:42
Az Újhelyi Pityu is ott lesz? Mert mégis csak 40 milliót kapott a SZEVIÉP-től.
gyozo2018
2021-06-17 at 10:33
Sötétben rejtőzködő piszkos – náci
A te agyadban minden ősz, rövid hajú férfi Orbánra hasonlít.
MiHaM-os, Jobbik-mutáns kretén.
Csámpás Marcsa
2021-06-17 at 10:32
Hans Landa
2021-06-17 at 09:57
Anyádra ég rá, hogy ilyen korlátolt, faz selejtet
gyártott le.
gyozo2018
2021-06-17 at 10:31
Bíróság elé állnak… aztán meg NEM ÜLNEK!
Lajos
2021-06-17 at 10:16
Minek?
Fel kell menteni őket és kész! Hosszútávon mindenki jobban jár. Már úgy is el van döntve.
Sötétben rejtőzködő piszkos - náci
2021-06-17 at 09:59
A fénykép nagyon durva: olyan, mintha Orbán lenne hátulról lefényképezve.
Hans Landa
2021-06-17 at 09:57
Sajnos mindez “ráég” a jelenlegi kormányra.Azért a mentelmi jog jól jön “újhülyének” Brüsszelben……………..
Zeusz
2021-06-17 at 09:26
solothurn
Igazad van, elfelejted, hogy akkor még Mo csődben volt és nem tudott megengedni egy küzdelmet a megvásárolt EU-val!
Perczel Éva
2021-06-17 at 08:34
Minek? A végén megkapják a szoc.hazáért érdemrendet, és milliós kártérítést a kellemetlen kérdésekért.
Gáspár Anette
2021-06-17 at 08:25
solothurn2021-06-17 at 07:1
.
Hogy “vágott volna rendet”, te elmeháborodott?!
A kormánynak nincs joga kijelölni, kiválasztani, hogy legyen
a bíró, jogász.
A kormány formálisan kinevezi, de az OBH és OBT a szakmai kiválasztó
és jelölő.
Ez több évtizede kialakított hálózat. A 2000-es évek közepén
kártérítési perben választottam ügyvédet. Minden bizonyíték egyértelmű volt.
Első fokon az ügyvéd elveszítette nekem. Másik ügyvédet dogadtam és kértem vissza a dokumentumaimat. Az első ügyvédem “nem találta”, “elvesztette”.
Kiderült, hogy az ellenfél ügyvédje a tanítványa volt és jól kiegyeztek a fejem fölött. Másodfokon végül megnyertem, de az a második ügyvédem tisztességének, szaktudásának köszönhető, annak, hogy nem volt gengszter. Ő hívta fel a figyelmemet a “kapcsolódási pontokra”… Fel volt háborodva, hogy a kolléga milyen ócska trükkökre képes: “elvesztette, nem találja”…
Nem mostani jelenség. Megírta Jókai is a Kárpáthy Zoltán-ban…
gyozo2018
2021-06-17 at 08:19
“és számos nagyobb gazdasági bűncselekmény perében járt el korábban, mint például a hírhedt olajszőkítés-ügy. ”
Hajaj! Hajajaj! …
Gáspár Anette
2021-06-17 at 08:13
Felmentik őket.
A bírómaffia is megúszta osztályfőnöki figyelmeztetéssel, igazgatói intővel, szétültetéssel…
K
2021-06-17 at 07:12
Az ilyen ügyeknek megreformált igazságüggyel, valódi esküdtbíróságokkal kellene nekifutni.
Ma a baloldali liberális igazságügy egyértelműen a politikát akarja befolyásolni, önmagát tekinti a legfelsőbb hatalomnak.
solothurn
2021-06-17 at 07:10
A Fidesz hatalmas mulasztása hogy nem vágott rendet a korrupt birói karban. Illetve megpróbálták, egyszer de a bünözök védelmét nyíltan felvállaló Brüsszeli-i banda fenegetőzéseitől berezeltek és a nyugdíjazott meg elbocsájtott népséget szépen csendben, behúzott farokkal újból beemelték a bársonyszékekbe.
Ennek okán manapság a köz nagy vígasságára vagy elkeseredésére olyan kutyakomédiák zajlanak mint:
– a 6 000 millió+ forintos adócsaló Czeglédy sokadik szabadonbocsájtása
(nagy tételben fogadhatunk hogy 2022-ben újból valamelyik zsebpártocska jelöltlistájára kerül és mentességét kihasználva röhögve megússza a számonkérést)
– a 2006 októberében a tömegbe lövető és lovasrohamokat elrendelő rendőrparancsnokok meg politikusok felmentése (senkinek a haja szála sem görbült a felelősök közül, pedig börtönben a helyük)
– az alvilággal összefonodó gyurcsányísta titkosszolgálat ügyeinek felgöngyölítése helyett tündérmesékkel traktálja az “igazságszolgáltatás” a népet, ismételten
– a Szevép csalássorozat profi módon való “elkenése”, a csalárd csőd haszonévezői megúszták vagyonelkobzás nélkül, pedig az lenne a minimun
Ilyenkor akár irigykedve tekinthetnénk a kínaiakra. Ott rövid úton elintézik a sikkasztókat, néha elég látványosan, stadionban, okulás végett nézökkel a lelátókon….
Solaris
2021-06-17 at 06:58
Mire ez a kapkodás.
Még 10 évig ráért volna.
Választások úgyis elmaradnak,
ősszel jön a gamma.