Pesti Srácok

Macron: az iszlamisták a jövőnket akarják

Macron: az iszlamisták a jövőnket akarják

Emmanuel Macron francia államfő szerint az iszlamista támadásban öt nappal ezelőtt meggyilkolt történelemtanárnak azért kellett meghalnia, mert a "köztársaságot testesítette meg". Samuel Paty végső búcsúztatásán az elnök kijelentette, hogy Franciaország nem mond le a szólásszabadságról és a szekularizációról.

– mondta Emmanuel Macron a párizsi Sorbonne egyetem udvarán, annak a 47 éves tanárnak a tiszteletére rendezett állami megemlékezésen, akit múlt pénteken megölt és lefejezett egy csecsen iszlamista. Az eset a nyílt utcán, a Párizstól ötven kilométerre lévő Conflans-Saint-Honorine-ben, attól a középiskolától nem messze történt, amelyben a tanár a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak. Beszédében a köztársasági elnök ismételten elítélte azokat "a gyávákat", akik kiszolgáltatták Samuel Patyt a "barbároknak".

PestiSracok facebook image

– mondta Emmanuel Macron a megölt tanár hozzátartozói, vezető politikusok és mintegy négyszáz meghívott vendég előtt. Utóbbiak között voltak Samuel Paty tanítványai és más középiskolák diákjai is.

– hangsúlyozta az elnök, "gyalázatos és ostoba konspiráció, hazugságok és a mások gyűlölete" áldozatának nevezve őt.

– mondta a beszéde végén a köztársasági elnök a tanár koporsója előtt. A megemlékezés előtt Emmanuel Macron a legmagasabb francia állami kitüntetést, a Becsületrendet adományozta a tanárnak. A Sorbonne egyetem aulájában tartott zárt körű átadási ünnepséget a család kérésére nem közvetítették a televíziók. A búcsúztatáson beszédet mondtak a megölt tanár kollegái és barátai is, és egy párizsi diák felolvasta Albert Camus levelét, amelyet az író a Nobel-díj átvétele napján írt egykori tanárának, Louis Germainnek. A mintegy egyórás búcsúztatást az egyetem előtti téren több százan követték óriás kivetítőkön, az országos tévécsatornák pedig élőben közvetítették.

A 47 éves Samuel Patyt a csecsen származású, kisgyermekkorában menekültként Franciaországba érkező 18 éves Abdouallakh Anzorov gyilkolta meg, mert Mohamed prófétáról készült karikatúrákat mutatott diákjainak. A rendőrség agyonlőtte az elkövetőt, aki semmilyen kapcsolatban nem állt sem a tanárral, sem az iskolával. A terrorelhárítási ügyészség szerdán hét ember, köztük két kiskorú ellen javasolt vádemelést terrorista indíttatású emberölésben való bűnrészesség gyanúja miatt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/AP

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?