Franciaország kész hozzájárulni a hegyi-karabahi konfliktus rendezéséhez és humanitárius segítséget nyújtani Jerevánnak – jelentette ki csütörtök este Emmanuel Macron francia államfő a párizsi Élysée-palotában, amikor fogadta a franciaországi örmények képviselőit.
Párizs kész támogatni Hegyi-Karabahban egy tartós és kiegyensúlyozott megoldást a konfliktus rendezésére azt követően, hogy orosz közvetítéssel megállapodás született Azerbajdzsán és Örményország között
– hangoztatta a francia államfő. A Reuters hírügynökség jelentésében kiemelte: úgy tűnik, hogy az egyezség híre meglepetésként érte Párizst. Az azeri csapatok és az örmény erők közötti enklávéban hatályba lépett tűzszünet felügyeletére már kedden a térségbe érkeztek az orosz békefenntartók, amivel Oroszország kiterjeszti katonai befolyását az egykori szovjet köztársaságokban, amelyeket stratégiai hátországának tekint. Oroszország – az Egyesült Államokkal és Franciaországgal – társelnöke az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) úgynevezett minszki csoportjának, amely 1992 óta közvetített a hegyi-karabahi rendezésben. A most megszületett egyezségbe azonban sem Washingtont, sem Párizst nem vonta be Oroszország – írta a Reuters.
Franciaországban 400-600 ezres örmény közösség él. A hathetes katonai összecsapások alatt Macron igen óvatosan fogalmazott, vigyázva, hogy egyik felet se támogassa. Ez azonban odavezetett, hogy támadások érték franciaországi ellenfelei részéről, akik azzal vádolták meg, hogy nem tesz eleget Jereván megsegítésére. Csütörtökön Macron egy közleményben igyekezett megnyugtatni Nikol Pasinján örmény kormányfőt a kialakult helyzettel kapcsolatban. Elégedetten szólt a harcok befejezéséről, kitért az Örményország és népe iránti barátságra, valamint arra, hogy készen áll egy tisztességes, tartós és elfogadható politikai megoldás kialakítására Hegyi-Karabahban az érintett felek között. Találkozót szervezett a segélyszervezetek és az örmény diaszpóra kulcsfontosságú tagjaival, hogy felmérjék Örményország humanitárius szükségleteit. Szó van arról is, hogy az elkövetkező napokban egy repülőgép indul Örményországba humanitárius segélyszállítmánnyal a fedélzetén. A közleményben Macron nem minősítette az orosz közvetítéssel született megállapodást, de hangoztatta, hogy olyan tartós megállapodásra van szükség, amelyben figyelembe veszik az örmények érdekeit Hegyi-Karabahban, és megteremtik a feltételeket ahhoz, hogy visszatérhessenek az onnan menekülők. Franciaország és az Egyesült Államok hamarosan diplomatákat küld Moszkvába, hogy megbeszéljék a konfliktus fejleményeit.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS