Pesti Srácok

Magyar Péter elárulta, szerinte a tüntetők provokáltak 2006-ban, vagyis Gyurcsány és Gergényi voltak a "jófiúk"

Magyar Péter elárulta, szerinte a tüntetők provokáltak 2006-ban, vagyis Gyurcsány és Gergényi voltak a "jófiúk"

„Mi békések leszünk. Mi nem fogjuk azt eljátszani, amit 2006-ban a Fidesz és a focihuligánok eljátszottak”– hangzott el Magyar Pétertől a Tisza Párt szombati, meglepően alacsony érdeklődés mellett zajló tüntetésén a közmédia épülete előtt. A fenti kijelentés tükrében azonban talán mégsem annyira váratlan, hogy apad az érdeklődés a Tisza Párt rendezvényei iránt, hiszen Magyar ezzel nemcsak a gyurcsányi óbaloldal narratívájába simult bele, hanem saját eredettörténetét is elárulta. Ugyanis sokan talán felejtenek, mi viszont még emlékszünk, hogy a 2006-os áldozatokat segítő munkájával házalt például színre lépésekor a Partizánnak adott interjúban, ezt azonban úgy tűnik, most odadobta a baloldal 13 ezüstjéért.

A 2006 őszi események minden jobboldali érzelmű (és sok baloldali) embernek egyértelmű jelzést adtak arról, hogy a gyurcsányi liberális- posztkommunista politikai elit mindenre és bármire is képes– akár sajátjaira is lövet. Magyar Péter politikai színrelépésének– mondhatni eredettörténetének– szerves része, hogy magát úgy definiálta ellenzékiként, hogy egyben elhatárolódjon a gyurcsányi óbaloldaltól. Ennek alátámasztására Magyar Péter lelkesen hangoztatta, hogy 2006-ban még a rendőrterror áldozatainak segített, Gulyás Gergellyel közösen.

Ezt követően még egy alapítványt is alapítottak az áldozatok támogatására, úgy tűnik azonban, hogy azóta már máshogy látja ezt is Magyar, aki a közmédiánál már gyakorlatilag a 2006-os tüntetőket tüntette fel provokátorokként.

PestiSracok facebook image

– hangzott el a szombati tüntetésen a fenti előzményeket követően, a magát nemzeti érzelműként, az óbaloldallal szembenállóként brandingelő (hogy a stábjában lévő multis arcok is értsék) Magyar Péter szájából. Ezek szerint akkor már mégsem a 2006-osok védőszentje? Már Gyurcsány és Gergényi voltak a jófiúk? Nagyon úgy tűnik.

A kijelentés azért is érdekes, mert Gyurcsány épp a múlt héten dicsérte meg Magyart és hirdetett fegyverszünetet. Most úgy tűnik, egy baráti gesztust kapott leendő partnerétől.

Tegyük fel tehát a kérdést, mitől lesz nemzeti érzelmű, konzervatív, vagy jobboldali egy politikus. Szereti a családját, és nem hallgatja le a feleségét? Az áldozatokat őszintén és nem politikai haszonért cserébe segíti? Esetleg az is elég ehhez, hogy nem dobja magát oda egy külföldi hálózat bábjának?

Vagy attól, hogy hangosabban tudja kiabálni, hogy O1G, mint mások?

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.