Magyar származású csillagász az „antirasszista” őrület újabb áldozata
John Kormendy amerikai csillagász rendkívüli egyetemi és tudományos karriert futott be, elhalmozták elismerésekkel, társasági tagságokkal, most mégis lesújtott rá a neobolsevik élcsapat vasökle. Közzétett egy tudományos értekezést – a kinyomtatást megelőzően – arról, hogyan lehet a tudományos posztok esetén kizárni a szubjektív tényezőket. Ez annyira felháborította a hivatásos sértődötteket, hogy nemcsak a tanulmányt tüntették el az Amerikai Tudományos Akadémia közleményeinek oldaláról, de a kinyomtatását is megakadályozták, sőt, Kormendynek a témáról írt, már kinyomtatott könyvét sem terjeszthetik.
Mind a tanulmány, mind a könyv átment a tudományos közleményeknél szokásos, anonim lektoráláson, amit hasonlóan képzett tudósok végeznek (peer review). Mint Heather Mac Donald, az esetről írt cikk szerzője írja, beszélt Kormendyvel. Elmondta, hogy semmi rosszat nem tett. Helyes technikát használt a kutatásához, az eredményeket megbízhatónak tartja. November 1-én mégis bocsánatkérést tett közzé.
Most már látom, hogy a munkám embereket sértett. Bocsánatot kérek az általam okozott megpróbáltatásért és fájdalomért. Semmi sem áll távolabb attól, amit reméltem. Teljes mértékben támogatok minden törekvést a méltányosságra, a befogadásra és a mindenki számára gazdagító környezetre
– írta Kormendy.
Az ember csak vakargatja a fejét: miért is kér bocsánatot egy tudós egy tudományos tanulmányért, ami megfelelt a szakma szabályainak? Miért okozhat fájdalmat egy tudományos közlemény, és ha okoz, miért is kell azt nem elviselni? A kínai kulturális forradalom alatt jöttek a hírek arról, hogy neves értelmiségiek, tanárok, tudósok hogyan gyakoroltak önkritikát a náluk sokkal ostobább vörösgárdisták nyomására.
Szóval, mi is volt sértő Kormendy tanulmányában? A csillagász egy olyan modellt alkotott, amely egy tudós korai publikációinak idézettségéből előre jelzi, milyen hosszútávú hatása lesz a tudományra. A modelljét egy huszonkét tekintélyes csillagász által alkotott testülettel tesztelte. Ők ötszáztizenkét csillagász tudományra tett hatását osztályozták, akiket Kormendy felvett a modelljébe. Az ítéletük nagyon közel esett a modell előrejelzéséhez. Azaz, a modell a korai publikációk alapján ugyanazokat a csillagászokat jelölte meg, mint akik előbbre viszik majd a tudományt, akiket a saját szakmájuk legjobbjai is kiemelkedőnek tartanak.
Kormendy dolgozata kiemelte, hogy az alkalmazási szempontok közül a várható tudományos hatás csak az egyik. A nemek és fajok közti egyensúly is legitim szempont. Ez azonban nem volt elég a mai vörösgárdistáknak: a New-York-i egyetem egyik asztrofizikusa szerint Kormendy tönkretette azokat az apró lépéseket, amiket az egyenlőség terén idáig elértek.
Még egy magyar szál
Egy budapesti csillagász kifogásolta, hogy Kormendy nem konzultált „a humán tudományok releváns szakértőivel” a nők és kisebbségek elleni „összeadódó előítéletekről”. Sőt, Kormendy nem átallotta azt javasolni – írja bírálója –, hogy olyan női és kisebbségi tudósokat vegyenek fel, akik elérik a többség, azaz a férfiak sikerességi arányát.
Nem az első eset
Kormendy tanulmányának a visszavonása az ötödik az utóbbi években. Volt közöttük olyan matematikai modell, ami megmagyarázta, hogy az evolúció miért kedvez annak, hogy egy faj hímjeinek az örökölt tulajdonságai nagyobb változékonyságot mutatnak. Egy másik kutatás szerint a természettudományi oktatásban a férfiak jobb eredményeket érnek el a diákok mentorálásában. Ennek szerzői is „mélyen megbánták”, hogy „fájdalmat okoztak”.
Az Amerikai Geofizikai Szövetség októberben nem ítélte oda a szokásos ösztöndíját. Ugyanis mindhárom jelölt – akit szabályosan javasoltak a kiválasztási eljárás során – férfi volt. A kiválasztási eljárás egyébként eleve olyan, hogy nőknek ötven százalékkal nagyobb esélyük van az ösztöndíjra, mint férfiaknak.
Ezentúl, ha egy nőt neveznek ki Amerikában tudományos posztra, le nem mossa magáról, hogy kvótanő. Ugyanis nem a teljesítmény számít, hanem az „egyenlőség”. Pedig a tudomány nem ismeri a társadalmi egyenlőséget, csak a tudás gyarapítását a szabad eszmecsere és az eredmények gondos ellenőrzése révén.
Nemrég kétcikkben ismertettem egy tanulmányt a kognitív hadviselésről, amit a NATO számára írtak. A kognitív hadviselés célja, hogy az ellenfelet megfossza a tudástól, attól a tudástól, ami ellenállóképessé teszi a befolyásolási kísérletekkel szemben. A NATO Oroszországot és Kínát jelöli meg, mint amelyeknek a kognitív hadviselési képességeitől leginkább tartani kell. Noha az ellenség a falakon belül van: az új vörösgárdisták, akik a kínai kulturális forradalmat most Amerikában és onnan szétterjedve a Nyugat országaiban vívják meg. A régi recept szerint a „társadalmi igazságosságért” és az „egyenlőtlenség ellen” harcolva rombolják le kultúránkat és szolgáltatják ki a társadalmakat az új vandáloknak.
Vezető kép: a szerző montázsa
