Pesti Srácok

A Pilisi Parkerdő ismét legyűrte a sportrepülősöket

null

Egészen hihetetlen fordulatot vett az állami erdőgazdaság által pártfogolt "befektetők" és a repülőklub vitája a Hármashatár-hegyen. Annak ellenére, hogy néhány hónapja győzött a jog, és újra a magyar állam lett a tulajdonosa a harmincmilliárd forintra becsült fővárosi ingatlannak, most ismét az a Pilisi Parkerdő Zrt. szerepel kizárólagos birtokosként a tulajdoni lapon, amelyet gazdasági társaságként be sem jegyezhettek volna be az ingatlan nyilvántartásba - értesült a PestiSrácok.hu. A földhivatal és az állami cég eljárása még Szabó Csabát, az állami földek miniszteri biztosát is meghökkentette.

PETHŐ JÁNOS - PestiSrácok.hu

Elsőként éppen a Pestisrácok.hu írta meg, hogy nyolc év után állt helyre a jogszerűség a Hármashatár-hegyen, ahol valóságos területi háborúhoz vezetett az államigazgatás egy fatális és aligha véletlen tévedése. Az erdőkezelő zrt.-t ugyanis nyolc éve annak ellenére jegyezték be tulajdonosnak, hogy gazdasági társaságként ezt a törvény szigorúan tiltja. Gyurcsány Ferenc és kormánya mégis elfordította a fejét. Az év elején azonban ismét a magyar állam lett a száz százalékos tulajdonos a Budapest III. kerületében található, 016536/88. helyrajzi számú, több évtizeden át repülő bázisként működő területen. A magyar állam akkor úgy döntött, hogy sztornózza a Pilisi Parkerdő Zrt. 2004-ben megszerzett tulajdonosi jogviszonyát a dokumentumon, és kezébe veszi az évek óta feszültségekkel teljes területi háború megoldását. Már mi magunk is elhittük, hogy ha az állambácsi határozott, akkor már a nem evilági, kozmikus erők sem tehetnek semmit, de itt minden megtörténhet. Információink szerint a Pilisi Parkerdő Zrt. megfellebbezte a döntést, mely szerint tulajdonosi mivoltában lekerült a tulajdoni lapról, a fővárosi kormányhivatal pedig visszajegyeztette a földhivatallal e gazdasági társaságot a dokumentumra. Ráadásul nem arra a háromezer négyzetméterre, amelyre egyébként jogosan tart igényt, hanem az egész területre. Nem árt újra megjegyezni, hogy harmincmilliárd forintos, szövevényes ingatlanügyről van szó, amelyet kiköltöztetési kísérletek, több tucat veterán repülő tönkretétele és más botrányos esetek kísérnek. A budai luxusvillákkal övezett hegytetőért a történelmi repülőbázist üzemeltető cég és a Pilisi Parkerdő Zrt., illetve egy, az utóbbi által felkarolt érdekkör harcol. A Pilisi Parkerdő Zrt. 2011-ben kötött határozatlan időre szóló üzemeltetési szerződést az Atrox-Mérnök Kft-vel, amely kitette a szűrét a területről a Pilótacentrumnak, pedig jogerős végzés nélkül a kiürítés sem történhetett volna meg. A repülőklub képünkön is látható vezetője, Csiga Sándor azonban nem adta fel, minden fórumon harcol és lobbizik a történelmi repülőtérért.

PestiSracok facebook image

Még érdekesebb az az ugyancsak általunk megszerzett dokumentum, amelyben Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója ismerte el Staudt Gábor országgyűlési képviselőnek, hogy 2004-ben, az egész ingatlan tulajdonosaként tévesen jegyezték be a társaságot az ingatlan-nyilvántartásba. A jogtalanságot és a fatális tévedést tehát Zambó is elismerte, de hogyan lehet még egyszer ekkora bakot lőni, és újra tulajdonosként megjelölni a parkerdőt. Ezt a kérdést tettük fel Szabó Csabának, a vidékfejlesztési tárca miniszteri biztosának, aki mindvégig elkötelezettnek mutatkozott a vita rendezésére és a repülőklub rehabilitálására.

„Óriási tévedés, hogy ismét a Pilisi Parkerdő Zrt. a tulajdonos. Ez biztosan nem marad így, ezt garantálom. A földtörvény és az erdőtörvény szerint sem lehet gazdasági társaság a tulajdonosa a földterületnek, tévedés történt. A parkerdő a területen 3000 négyzetméterre tarthat igényt, arra a területre, amelynek rendezett a viszonya, és amely valóban a társaság tulajdona. Az egész területről, és 1/1-es tulajdoni viszonyról azonban szó sem lehet” – mondta a PestiSrácok.hu-nak Szabó Csaba. Kérdésünkre leszögezte, azonnal intézkedik, és tisztázni fogja a helyzetet. „Szólok a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek, hogy mielőbb oldják meg a problémát. Ígérem, újra a magyar állam lesz a terület tulajdonosa” – nyomatékosította Szabó Csaba.

Az ügyben megkerestük Lomniczi Gergelyt, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivőjét, aki szerint nincsen változás a tulajdoni viszonyokban, a társaság továbbra is a korábbi határozatok szerint jár el. Megkérdeztük, hogy akkor ezt most úgy kell-e érteni, hogy szerinte nem került vissza a tulajdoni lapra a Pilisi Parkerdő Zrt., de egyértelmű választ nem kaptunk, miután kérte, hogy küldjük el kérdésünket levélben, és hosszabb lélegzetvételű választ küld, tekintettel az ügy bonyolultságára. Levelünket elküldtük, választ egyelőre nem kaptunk.

Ilyen, amikor a magyar állam sem mindenható, sőt csúnyán megkerülhető és átverhető. A jog és az igazságosság még mindig nem költözött fel a Hármashatár-hegyre. Szabó Csaba szerint úton van. Várjuk a megérkezését, bár tartunk tőle, hogy még bőven szolgál még további csemegével az ingatlanvita. Amelyben - mint látható - nem minden szereplő játszik nyílt kártyákkal.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.