Pesti Srácok

A bíróságon folytatódik a Kishantos-saga

A bíróságon folytatódik a Kishantos-saga

SZARVAS SZILVESZTER - PestiSrácok.hu

Pert indított a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) döntése ellen, és az állami földhaszonbérleti pályázatok eredménye ellen, a társaság már be is adta a keresetét a bíróságra - értesült a PestiSrácok.hu. A társaság kifogásolja, hogy elvették tőle a 452 hektár földterület bérleti jogát. A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ törvénytelennek tartja az általa 1998 óta használt állami földekre kiírt pályázatok elbírálását, és az igazságszolgáltatáshoz fordult.

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és a Greenpeace álláspontja szerint a pályázati eljárás és az ez alapján megkötött haszonbérleti szerződések is jogellenesek. A civilszervezet közleményében felhívta a figyelmet, hogy az alaptörvény szerint mindenki jogosult az érdekét sértő döntések elleni jogorvoslatra, ennek ellenére sem a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) által kiírt pályázatok, sem az NFA döntését megalapozó egyéb jogszabályok nem tartalmaznak jogorvoslati lehetőséget. Emellett – írják – az NFA eljárásának, a pályázatok elbírálási szempontjainak, valamint a benyújtott pályázatoknak átláthatónak és nyilvánosnak kellett volna lenniük. Mindezek alapján a szerződések szerintük semmisek.

PestiSracok facebook image
Bitay Márton, a szaktárca államtitkára szerint sajnálatos, hogy ma Magyarországon vannak olyan tőkés társaságok, amelyek képtelenek elfogadni, hogy az állami föld nem hitbizomány. Fotó: Magyar Hírlap

A Kishantosi Központ pereskedésével kapcsolatban Bitay Mártont, a Vidékfejlesztési Minisztérium Állami Földprogramért felelős államtitkárát is megkerestük. Bitay Márton közölte: "nagyon sajnálatos, hogy ma Magyarországon vannak olyan tőkés társaságok, amelyek képtelenek elfogadni, hogy az állami föld nem hitbizomány.”„Az állami földek haszonbérletére pályázni kell, az eljárásban pedig csak a legjobb pályázatok nyerhetnek. Furcsa, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ úgy érzi, különleges privilégiuma van a területekre, megelőzve a kis családi gazdaságokat, a magyar gazdákat. A kormány támogatja a biogazdálkodást, de nem a tőkés társaságok nagyüzemi biogazdálkodását, hanem a családi gazdaságok biotermelését" - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak Bitay Márton, a szaktárca államtitkára.

Nyomatékosította, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. által bérelt 450 hektárnyi állami földet tíz pályázó nyerte el, heten természetes személyek."Egy kishantosi birtoktestet egy családi bt. kapta meg, két birtoktest földbérletét pedig egy mezőgazdasági szakiskola nyerte el, hogy biogazdálkodást oktasson a területen" - fogalmazott Bitay Márton.

Az államtitkár szerint felháborító, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ egyelőre nem hajlandó visszaszolgáltatni az államnak azokat az állami földeket, amelyekre lejárt a bérleti idejük."Ez olyan, mintha én bérelnék egy lakást, majd amikor lejár a bérleti szerződésem, nem költöznék ki az ingatlanból, mondván a tulajdonos olyan személynek adta bérbe a saját tulajdonát, akinek szerintem nem adhatta volna" - mutatott rá egy példával a helyzetre az államtitkár. „A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ közel harmincmillió forintos kárt okozott az államnak” - szögezte le Bitay Márton. Egyúttal ismertette azt is, hogy a társaság eddig minden, az állammal szemben folyó perüket elveszítette.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.