Pesti Srácok

Kiss László mégsem adott magyarázatot a "zuschlagolásra", inkább Mesterházyval hazugozta a kormányfőt

Kiss László mégsem adott magyarázatot a "zuschlagolásra", inkább Mesterházyval hazugozta a kormányfőt

Továbbra is szeretné elfelejtetné a múltját, így inkább hallgat Kiss László, a baloldali pártszövetség óbudai jelöltje, akiről a múlt héten a PestiSrácok.hu tényfeltáró riportjából derült ki: az ő vigyázó tekintete mellett alakultak meg 2002-től kezdődően az ifjú szocialisták fiktív szervezetei, és ő a Zuschlag-ügy egyik kulcsfigurája. Portálunk ma is hiába próbálta szóra bírni Kiss Lászlót, a politikus nem állt kameránk elé, és még a lemez is beakadt nála. "Majd az ügyvédem, majd az ügyvédem, majd az ügyvédem" - csak ez volt a válasza kérdéseinkre. Persze az ügyvédi válasz érkezése felől is érdeklődtünk, de Kiss kínos hallgatózásba burkolózott. A politikus ma egyébként Békásmegyeren tartott utcafórumot Mesterházy Attilával, aki senkinek nevezte Orbán Viktort. A nyugdíjasok nem jöttek lázba a beszédektől, Mesterházy a nagyipuszikkal vigasztalódhatott.

SZARVAS SZILVESZTER - PestiSrácok.hu

A május elsejei hangulathoz már csak a meleg sör és a hideg virsli-, kampányfórumhoz és választási gyűléshez pedig odabuszoztatott MSZP-s statiszták százai hiányoztak Békásmegyeren, ahol ma Kiss László és Mesterházy Attila fórumozott.A túlnyomórészt nyugdíjasokból álló, nem túl népes hallgatóságnak nem szökött fel a vérnyomása a beszédektől, pedig a két politikus mindent megtett, hogy feltüzelje a szépkorúakat. Az MSZP elnöke például ezúttal is stadionépítésezett, pasaparkozott, mészároslőrincezett, felcsútozott, gazdaságiköröközött.Nagyobb tapsot mindössze akkor kapott Mesterházy Attila, amikor úgy fogalmazott, hogy "Orbán Viktor egy senki". A miniszterelnökről azt is megjegyezte, hogy "hazudott 2010-ben, és az elmúlt négy évet is végighazudta".

PestiSracok facebook image
Mesterházy Attila tucatnyi cuppanóst kapott Békásmegyeren. Többet, mint tapsot. Fotó: PestiSrácok.hu

Persze Kiss Lászlóra is kíváncsiak voltunk, miután napok óta nem válaszol a kérdéseinkre. A baloldali pártszövetség óbudai jelöltje kínosan hallgat a múltjáról. Mint ismert, a PestiSrácok.hu múlt heti oknyomozó riportjából derült ki (ITT!), hogy Kiss László, az MSZP óbudai országgyűlési képviselőjelöltjének a vigyázó tekintete mellett alakultak meg 2002-től kezdődően az ifjú szocialisták fiktív szervezetei. Kiss László múltjáról Szabó Bálint, a korábban az MSZP-ből kizárt Vas megyei Fibisz-vezető besszélt portálunknak. (Emlékezetes, e pártszervezetek azt a célt szolgálták, hogy Gyurcsány köre a régi motoros szocialisták alól kiszervezhesse a pártot. Az akciók nem voltak sikertelenek, hiszen a gyurcsányista ifjú szocialisták 2004-ben végül sikerrel megpuccsolták Medgyessy Pétert.) Szabó állította, nem volt olyan alakuló ülés, ahol Kiss László ne jelent volna meg, miután ő volt a fiktív szervezetek országos legitimáló embere, az ő jelenlétében történt minden. Kiemelte, a fiktív szervezetekről tehát a Fibisz országos elnöksége és az MSZP egyes vezetői is tudtak.

Szabó Bálint szerint egyébként egyáltalán nem véletlen, hogy Kiss László országgyűlési képviselőjelölt lett. "Az MSZP a Zuschlag-ügyben Jánost dobta oda a bíróságra, míg sokan megúszták a pályázati pénzek megszerzését. A szocialisták úgy vannak vele, hogy egyes embereket, például Marsovszky Balázst és Kiss Lászlót jobb a rendszeren belül tartani, jobb, ha állást biztosítanak nekik, mint ha elengednék a kezüket. Utóbbi esetben ugyanis sértett emberek lennének, és félő, hogy elkezdenének beszélni. Az MSZP ezért mozgatja a mai napig a Zuschlag-ügy érintettjeit” – szögezte le portálunknak Szabó Bálint.

Kiss Lászlót ma is hiába próbáltuk szóra bírni, a politikus nem állt kameránk elé, és még a lemez is beakadt nála. "Majd az ügyvédem, majd az ügyvédem, majd az ügyvédem" - csak ez volt a válasza kérdéseinkre. Persze az ügyvédi válasz érkezése felől is érdeklődtünk, de Kiss újfent kínos hallgatózásba burkolózott. Ráadásul Kiss még nagyipuszikkal sem vigasztalódhatott, Mesterházy ugyanakkor tucatnyit kapott.

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.