Pesti Srácok

Rablót fogott a PestiSrácok munkatársa, a rendőrök elengedték

null

A PestiSrácok.hu kollektívája értetlenül áll az előtt a rendőri intézkedés előtt, amelynek kollégánk volt szem és fültanúja azután, hogy elfogott, majd visszatartott egy rablót a főváros VIII. kerületében, a Népszínház utcában. Az eset még múlt hét vasárnap, kora reggel történt. Munkatársunk a Népszínház és a Nagy Fuvaros utcai kereszteződés zebráján kelt át, amikor arra lett figyelmes, hogy a túloldalon egy fiatalember elrabolja egy idős néni kezéből a gurulós táskát, majd futva, a Teleki tér felé menekül. Egyedül kollégánk szaladt a fiatalember után, akit végül sikerült elkapnia. Munkatársunknak nem sokáig kellett visszatartania a rablót, mert éppen arra járt egy rendőrautó, amelyet leintett és segítséget kért. A járőrök miután röviden kifaggatták kollégánkat a történtekről, igazoltatták az egyébként láthatóan alkohol és/vagy drog befolyása alatt álló fiatalembert, még az adatait is lekérték a központi adatbázisból, majd néhány perc múlva nemes egyszerűséggel elengedték a tetten ért rablót.

A fiatalember még néhány percig üldögélt a II. János Pál pápa téri villamosmegállóban, miközben piros nejlonzacskót húzott a lábára, majd a Blaha Lujza tér irányába távozott. Az idős néni természetesen nem győzött hálálkodni munkatársunknak, mert mint kiderült, a gurulós táskájában nem csak a pénztárcája volt benne, hanem a lakáskulcsa is, így ha a tolvaj elszelelt volna, akkor még a lakásába sem tudott volna bejutni.

A szerkesztőségben a mai napig nem találtunk magyarázatot a rendőri intézkedésre, mert szerintünk nem ez lett volna a helyes eljárás. Már csak azért sem, mert mi volt a garancia arra, hogy öt perc múlva nem rabol ki mást. Amennyiben Ön is tapasztalt már hasonló, megmagyarázhatatlan rendőri intézkedést, vagy hallott hasonló esetről, akkor kérjük írja meg nekünk a [email protected] címre, hogy feldolgozhassuk, megírhassuk. Kérdéseinket egyébként elküldtük a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságnak, amint a válasz és a magyarázat megérkezik, természetesen közzétesszük.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.