Pesti Srácok

Az MSZP is haszonélvezője volt a milliárdos áfacsalásnak - állítja levelében az eltűnt vállalkozó

null
Egy másik áfacsalási sorozat érintettje, Dömény Zoltán is azt állította, hogy az MSZP is haszonélvezője volt a milliárdos áfacsalásnak.

Az MSZP pártkasszájában landolt a 2010 előtti, 18 milliárd forintosra taksált áfacsalás-sorozat "jövedelmének" egy része – olvasható a PestiSrácok.hu által megszerzett levélben, amelyet Dömény Zoltán felvidéki, nagymegyeri vállalkozó írt saját kézzel, még a februári eltűnése előtt. Ez az a gigantikus bűnügy, amelynek egy másik szálában a most korrupciót kiáltó amerikai Bunge is az adónyomozók látókörébe került - mint a bűnszövetkezet által közvetített gabona egyik legnagyobb felvásárlója. Dömény saját magát és családját szerette volna bebiztosítani az áfamaffia leleplezésével. E keresztapák a jelek szerint nem csupán az alvilágban mozogtak otthonosan, hanem kapcsolatokat építettek ki multicégek, a kormányzat és az akkori APEH felé is.

SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu

Az MSZP is haszonélvezője lehetett a tizennyolc milliárd forintos magyar-szlovák áfacsalásnak – a PestiSrácok.hu által megszerzett levél egy állítása szerint, amelyet a nagymegyeri vállalkozó, Dömény Zoltán írt még február 7-i eltűnése előtt. Az adócsalásokban részt vevő, a gabonakereskedő bűnszövetkezet működését pontosan ismerő Dömény dokumentumában ugyanis azt áll, hogy akkori kormánypárt, azaz az MSZP pártkasszájában landolt a 2006-2008. között adócsalással érintett gabonaügyletek jövedelmének egy része.

PestiSracok facebook image

„A 2006-2008-as évben a BELAR a.s., a BELAGRA Hustopece a.s. és az AGROPODNIK Trnava a.s-nek nem kifizetett takarmányok ára részben az akkori kormánypárt, az MSZP kasszájában landolt. Cserébe a Molnár Istvánhoz köthető Balaton Meat Kft. vissza nem térítendő juttatásokat kapott a magyar államtól” - olvasható a Dömény-levél 7. és 8. oldalán.

Azt persze, hogy mindez fedi-e a valóságot, majd a nyomozóknak kell kideríteniük. Mindenesetre Dömény egy szövevényes ügyletet tár fel a levélben: Eszerint saját cége, a Feed Trade s.r.o. az AGROPODNIK és a BELAGRA takarmánygyáraiból közvetített elcsalt áfájú szállítmányokat Magyarországra, a BUDA FOOD Kft.-nek.A magyar cég ugyanakkor minőségi kifogásokra hivatkozva nem fizette meg a szállítmányok vételárát, így mintegy 850 millió forinttal rövidítette meg a csaló vállalkozásokat. Dömény Zoltán szerint ezen jelentős összeg egy része landolhatott végül az MSZP kasszájában. Pikáns, hogy a BUDA FOOD Kft. és a Balaton Meat Kft. is ugyanazon személy, Molnár István érdekeltségébe tartozik. Molnár és fia is vezető tisztséget töltött be a szóban forgó cégekben. Az Opten céginformációs rendszerében utánanéztünk és kiderült, a BUDA FOOD 2009-től szerepel az adóhatóság 100 millió forintot meghaladó, 180 napon túli adótartozással rendelkező „feketelistáján”, a vállalkozást 2012-ben felszámolták. A Balaton Meat Kft. ellen pedig 2009-ben, 2010-ben, 2012-ben, 2013-ban és idén is indított végrehajtást az illetékes NAV hátralékkezelési osztálya. Augusztus elsejétől azonban már nem Molnár István Zoltán, hanem Szeremet Zoltán a Balaton Meat Kft. ügyvezetője.

A leírt állításokból a PestiSrácok.hu az áfaügytől független informátora annyit erősített meg, hogy az MSZP-kormány idején valóban feltűnően sok lehetőséghez jutott a Balaton Meat Kft., amely vágóhíd építésére is százmilliós nagyságrendű támogatást kapott.

Dömény Zoltán vallomással felérő levelének egy részlete. Fotó: PestiSrácok.hu

A PestiSrácok.hu-hoz a vállalkozó környezetéből juttatták el Dömény tízoldalas levelét. Ennek szövegéből kitűnik: az irat egy füzetnyi leírás részlete, amit Dömény arra az esetre készített, ha vele, vagy "ne adj Isten" a családjával valami történne. Az egész bűnszövetkezet működését leíró vaskos füzet egy másik részlete vélhetően a Privát Kopó című bűnügyi portálhoz került.

Részlet Dömény Zoltán tízoldalas leveléből

A Privát Kopó mai cikke mintegy folytatása a fent leírtaknak. Kollégáink ezt idézik Dömény másik leveléből, a 2009-es év eseményeire utalva: "Az MSZP építette ki az áfacsalást (...) Akkor döntötték el a legfelsőbb szinteken, hogy a Magyarország és Szlovákia között elcsalt áfát hogyan fogják elosztani. Továbbá azt, hogy ki fogja biztosítani a kiemelt cégeknek a védelmet az akkori APEH-nél”. A Privát Kopó szerint ez az iromány Dömény utolsó levele, amely összességében egy 18 milliárd forintnyi áfacsalás-sorozatról lebbenti fel a fátylat - cégnevekkel, személynevekkel, összegekkel. A lap már a múlt héten is írt a témáról, a PestiSrácok.hu akkor a NAV-nál kérdezett rá az ügyre.

A NAV komolyan veszi Dömény állításait

Sárközi Alexandra alezredes, a NAV bűnügyi szóvivője minderről a PestiSrácok,hu megkeresésére ugyanis elmondta: "A Privát Kopó cikkében hivatkozott levél megérkezett a pénzügyi nyomozókhoz. Az abban szereplő használható érdemi információk alapján megtettük a szükséges intézkedéseket és büntetőeljárások is folynak."

A Privát Kopó szerint Dömény ebben az utolsónak mondott levélben egy 2009 és 2012 nyara között folyt ügyletről írt, amely során szlovák és magyar cégek - elsősorban repce- és napraforgómag „utaztatásával” követték el a bűncselekményeket. A vállalkozó szerint a bűnszervezet működését S. Csaba és M. Sándor „koordinálta”. Dömény levele szerint a cégláncolat egyik fontos szeme lehetett az egyik leggazdagabb - a professzionális labdarúgásban is érdekelt - szlovák nagyvállalkozó érdekeltsége is.

A vállalkozó papírra vetette azon információját is, hogy a brutális mértékű áfacsalás-sorozat megvalósításáról a legfelsőbb politikai szinten döntöttek, és az adóhivatal éveken keresztül „védelmet” biztosított a bűnbanda holdudvarába tartozó cégeknek. A fordított áfa bevezetését követően az áfacsalók Csehországba és Lengyelországba tették át székhelyüket, ott folytatják tevékenységüket.

Korábban megírtuk, a Bunge Zrt. lehetett az egyik legnagyobb felvásárlója az áfavisszaélést elkövető gabonakereskedő bűnszövetkezetnek. Ismert, a PestiSrácok.hu megtudta, aBunge, a Cargill és a Glencore óriásvállalatoknál is vizsgálódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a magyarországi adócsalásokkal összefüggésben, az adóhatóság eddig több, mint 3000 kapcsolódó vizsgálatot folytatott le, miközben a három cég valamennyi gazdasági kapcsolatát, beszállítóját és vevőjét is vizsgálat alá vonta.

Összefoglalva: ez a hatalmas,18 milliárd forintra rúgó és a NAV nyomozói által is vizsgált visszaélés-sorozat nemcsak Magyarországot, hanem több környékbeli államot is átszőtt. A leginkább gabonaügyletekre szakosodott áfamaffia kitűnő kapcsolatokat épített ki politikusok, állami- és adóhatósági vezetők, továbbá multicégek felé. Azt persze nem tudni, hogy a hatalmas hálózat szereplői tudtak-e egymásról és még azt is a nyomozóknak kell feltárniuk: a Bunge és más multik, illetve a pártemberek tisztában voltak-e vele, hogy mibe keveredtek, kikkel üzletelnek.

Vezető montázsunkon Dömény Zoltán és levelének egy részlete látható.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.