Pesti Srácok

Kimaradt a tudósításokból Ferge Zsuzsa megsemmisítő kritikája az MSZP-kormányról

Kimaradt a tudósításokból Ferge Zsuzsa megsemmisítő kritikája az MSZP-kormányról

Az összes válság sújtotta országéval összemérve Gyurcsány Ferenc kormánya volt az egyetlen, amely semmit nem tett a vesztesekért - ezt állította Ferge Zsuzsa szociológus egy, a szegénységről szóló múlt heti konferencián. Mindez azért érdekes, mert hetek óta tart a számháború, hogy melyik kormányzás alatt volt nagyobb a szegénység.

HUTH GERGELY - PestiSrácok.hu

A párbeszéd jegyében rendhagyó konferenciát szervezett a múlt héten Budapesten az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A konferenciáról szóló legtöbb tudósítás Balog Zoltán miniszter bizakodó szavait állította ellentétbe Ferge Zsuzsa szociológus kijelentésével, miszerint a szegénység elleni harcban valóban sikerült eredményeket elérni, ám ezek nem lesznek tartósak. A hírekből azonban kimaradt az inkább baloldali ikonként számon tartott szociológus kemény kritikája, amelyet a Gyurcsány Ferenc vezette MSZP-SZDSZ-kormánynak címzett.

A mondatra egy olvasónk hívta fel a figyelmet. "2008-ban Magyarország volt az egyetlen válság érte állam, amely semmit, egyáltalán semmit, egy gyufaszálat sem tett keresztbe azért, hogy a válság nyilvánvaló veszteseivel valami történjen.Ilyen ország nem volt még egy, mindenütt legalább a munkanélküli ellátást, vagy a segélyezést, vagy valami mást kiterjesztettek. Ennek következtében nálunk különösen nagy volt a szegényeket érintő veszély" - fogalmazott Ferge Zsuzsa. Az eseményről a HVG.hu, az Index és a Népszabadság is igen részletes tudósítást készített, ám a szocialistáknak szóló bíráltat az előbbi kettőből kimaradt, míg a Népszabi csak azt felejtette el jelezni, hogy a mondat a 2008-as, és nem a mai kormányra vonatkozott.

Baloldali megoldás: adj százezer forintot!

Jól lefesti a szociálpolitikusi szakmát kettéválasztó világnézeti szakadékot a konferenciáról az Indexen idézett meghökkentő javaslat Scharle Ágotától, a Budapest Intézet ügyvezetőjétől: "Egy jól működő rendszerben Rikárdó apjának nem kellene közmunkában gyűjtögetnie arra, hogy letegye a KRESZ-vizsgát, és nehézgépkezelőként tudjon elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Egy ilyen rendszerben Rikárdó apjának egy szociális munkás segítene, odaadna neki 100 ezer forintot, hogy megcsinálja a vizsgát."

Emlékezetes, az újévi első kisbaba, Rikárdó édesapja a Novák Elődöt bocsánatkérésre felszólító levelében árulta el, hogy büszke közmunkás. "A köz javát szolgálom, munkámmal eddig mindenki elégedett volt. Ezért is történhetett, hogy környezetemben, aki csak ismer, kiáll mellettünk"- írta a roma származású apuka.

"Az is eredmény, hogy szóba áll egymással a két oldal"

Az Emmi konferenciáján Balog Zoltán miniszter egyébként így indította felszólalását: "Értelmetlen és rossz vitának tartom, hogy akkor most Magyarországon csökken a szegénység vagy nő a szegénység. Mert a >miről A miniszter megjegyezte: Ismer olyan politikusokat, akik minden héten húszezerrel növelik a szegények számát, most már éppen négymilliónál tartanak. Elismerte ugyanakkor, hogy "természetesen létezik a dolgok megszépítésének a szándéka is, attól függően, hogy ki milyen politikát akar igazolni."- Én tényeket szeretnék mondani, persze a tényeken is lehet vitatkozni. A KSH adatai szerint Magyarország jó irányban indult el a szegénység elleni küzdelemben. A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatával érintettek aránya a 2011-es 32,4 százalékról 2013-ra 31,1 százalékra mérséklődött. Ezen belül a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya 25,7 százalékról 23,9 százalékra csökkent. Azok száma is csökkent, akik fizetési hátralékkal, devizahitel-tartozással rendelkeznek. Ez az arány 26,4 százalékról három év alatt 24,9 százalékra csökkent - idézte az adatokat Balog Zoltán. Balog Zoltán a Szegénység Magyarországon című konferencián - MTI Fotó: Marjai János Balog Zoltán a Szegénység Magyarországon című konferencián - MTI Fotó: Marjai JánosFerge Zsuzsa szociológus rámutatott, hogy 2010 óta nem volt olyan találkozó, ahol hivatalosan szembesíthették volna a támogató és kormánykritikus szakemberek a nézeteiket. Most mintha ezek a problémák elsimultak volna. Üdvözölte Balog azon kijelentését, hogy párbeszédet szeretnének, szerinte ennél nincs jobb, de nagyon nagy kérdés, ebből milyen fajta eredmények jönnek ki, meg tudják-e egymást győzni. Nagyon nehéz lesz akkor eredményt elérni, ha csak a felszínt és nem a mélyet nézzük - hangsúlyozta. A szociológus elismerte, bizonyára vannak itt-ott javulások, de szerinte sok helyen komoly problémák vannak. - A magyar adatok nem beszélnek a gyerekekről és a hosszú távú trendekről - állította.
A vezető fotót Ferge Zsuzsa felszólalásáról az Abcug.hu készítette.
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.