Pesti Srácok

Romagyilkosságok: Csontos szerint a rendőrök nem gyanakodtak rá

null

A romagyilkosságok másodfokú pere kezdődik szerdán a Fővárosi Ítélőtáblán. Ez alkalomból készített interjút Tódor János az ügy negyedrendű vádlottjával, Csontos Istvánnal, aki egyébként korábban már több alkalommal is az újságírók rendelkezésére állt. Nem úgy Kiss Árpád, aki csak a PestiSrácok.hu-nak szólalt meg korábban, igaz, azóta már filmeseknek is nyilatkozott. Miként Csontos a beszélgetésben elmondja, a mai napig nincs magyarázat arra, hogy miért nem kapták el a rendőrök a romagyilkosok "főhadiszállásának" tartott Perényi1 klubban még 2009 augusztus 20-a éjjelén akkor, amikor a többieket. "Talán, mert tényleg nem voltam képben. Az addigi életvitelem nem indokolta, hogy elkövető lehetek." - magyarázta Csontos, aki tagadta, hogy ő dobta volna föl társait a rendőrségen. Arra a kérdésre, hogy miért nem beszélt KBH-s tartótisztjének arról, hogy mibe keveredett, az egykori katona azt állította - mint a nyomozati és bírósági vallomásaiban is -, hogy félt a Kiss testvérek, vagy azok segítői bosszújától. A férfi állította, hogy nem tudta, mire készült a cigánygyilkos banda, így nem tudta volna megakadályozni az utolsó, kislétai támadást sem, amelyben egy édesanya meghalt, a lánya pedig súlyosan megsebesült. Csontos elmondása szerint arra számított, hogy ha elmondja Kisséknek, hogy őt korábban a KBH beszervezte, akkor "elengedik" és nem viszik többször magukkal. "Azzal igyekeztem megvédeni Hódost (Csontos KBH-s tartótisztje - a szerk. ), hogy Árpinak azt mondtam, hogy nem tudom Hódos telefonszámát, és azt sem, hol lakik. Hogy mindig ő hív, hogy hol és mikor találkozzunk." - magyarázta a riporternek a vádlott. Az interjú kitér az állítólagos segítőkre is, akiket a rendőrségnek nem sikerült megneveznie, sőt a besenyszögi fegyverrablás negyedik elkövetőjét sem találják. Mint Csontos mondta: "A TEK a besenyszögi ügyben engem is kihallgatott. De nekem ahhoz semmi közöm nem volt. (...) Ha tudnék ilyenekről ( bűntársakról, segítőkről - a szerk.), már csak a családom biztonsága érdekében is elmondanám, mert a családomat csak akkor fogom biztonságban tudni, ha mindenkit megtalálnak, de nem tudok senkiről. Nyilván vannak kint még segítők, a TEK aligha csak a negyedik besenyszögi elkövetőt keresi.(...)" A férfi még beszél arról, hogy egyenlőre még nem kapott fenyegetést a börtönben, bár volt olyan helyzetben, amikor tudták, hogy kicsoda és figyelmeztették, hogy nézzen a háta mögé. "(...) Igyekszem a körülményekhez képest egyben maradni lelkileg is és fizikailag is. De nem vagyok nyugodt, mindig az motoszkál bennem, hogy csak azért nem bántanak sem engem, sem a családomat, mert az engem erősítene a bíróság előtt. Akkor kiderülne feketén-fehéren, hogy léteznek a segítők."

Ismert, a Budapest Környéki Törvényszék 2013. augusztus 6-án, első fokon tényleges életfogytiglanra ítélte az elsőrendű vádlott Kiss Árpádot, a másodrendű Kiss Istvánt és a harmadrendű Pető Zsoltot, a negyedrendű vádlott, Csontos István 13 év fegyházat kapott. A magyar kriminalisztika történetének legsúlyosabb bűncselekménysorozatát 2008-2009-ben követték el vádlottak: kilenc alkalommal támadtak cigányokra lőfegyverrel és gyújtópalackokkal Pest, Heves, Szabolcs és Borsod megyei falvakban. A támadásoknak hat halálos áldozata, két súlyos és több könnyebb sérültje volt. Elfogásuk után a vádlottak közül csak a negyedrendű Csontos István tett terhelő vallomást társaira. Arra a furcsa körülményre is fény derült, hogy Csontos korábban hivatásos katona és a katonai elhárítás informátoravolt.

A teljes cikket itt olvashatja el.

PestiSracok facebook image

Fotó: HR

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.