Pesti Srácok

Pintér nem akarja a belügybe vonni az adóhivatal bűnügyi főigazgatóságát

Pintér nem akarja a belügybe vonni az adóhivatal bűnügyi főigazgatóságát

Kormányközi bizottság felügyelné a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) átszervezését, amelyben többek közt a Századvég Gazdaságkutató Zrt. delegáltja is helyet kapna - értesült PestiSrácok.hu. Információink szerint akár a jövő évre is áthúzódhat a döntés arról, valóban államtitkárság lesz -e a NAV-ból.

SUSÁNSZKY MÁTYÁS PÁL - PestiSrácok.hu

A PestiSrácok.hu információi szerint Varga Árpád a NAV elnökhelyettese belső tájékoztatót tartott a hivatal jövőjéről munkatársainak, hogy elejét vegye az esetleges találgatásoknak. A tájékoztatóról kiszivárgott információk szerint Varga azt közölte a munkatársaival, hogy egy kormányközi bizottság vizsgálja majd meg, milyen változtatásokra lesz szükség a NAV működésében. Az említett bizottságban helyet kapnának a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Belügyminisztérium és a NAV képviselői, valamint a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től is érkezne delegált. Úgy tudjuk, habár felvetődött annak a lehetősége, hogy a NAV által vizsgált gazdasági bűncselekményekkel a továbbiakban a Belügyminisztérium egyik szerve foglalkozzon, Pintér Sándor belügyminiszter a hiányzó apparátusra hivatkozva elzárkózott ettől a lehetőségtől. Ettől függetlenül a belügyi tárca Tasnádi László rendészeti államtitkár révén képviseltetné magát a kormányközi bizottságban.

PestiSracok facebook image

Úgy értesültünk, Varga Árpád arról is beszélt, amennyiben a NAV-ot államtitkársággá szerveznék át, annak vezetésével valószínűleg Tállai András parlamenti államtitkárt, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettesét bíznák meg, bár először a magát a szervezetet hoznák létre, és csak utána keresnének hozzá vezetőt. Azonban még semmi sincs eldöntve, és akár a jövő évre is áthúzódhat a döntés. Vélhetően a kormányközi bizottság által meghatározott változtatások nem érintik az őszre tervezett kormányzati szintű átalakításokat.

A PestiSrácok.hu úgy értesült, a megbeszélésen célként határozták meg a hátralékbehajtások eredményességének javítását. Ezzel szemben az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy már más országok is érdeklődnek a rendszer iránt.

varga_tállai

Varga Mihály és Tállai András - Fotó: nol.hu

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétvégén tartott sajtótájékoztatóján beszélt arról, megfontolásra javasolja a miniszterelnöknek, hogy a nemzetgazdasági tárcán belül hozzanak létre a NAV átszervezésével egy új államtitkárságot. Varga Mihály hozzátette, hogy az összes európai minisztériumban van önálló adóügyi államtitkárság. A miniszter ugyanakkor óvatosan fogalmazott Tállai esetleges kinevezéséről.

Az új államtitkárság létrehozását az a kormányzati szándék tenné szükségessé, amelyet Vida Ildikó korábbi NAV-elnök távozása egyik indokaként nevezett meg. Az átszervezés lényege, hogy ismételten szétválasztanák a vám- és pénzügyőrséget és az adóhivatalt. A Varga Mihály nemzetgazdasági és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter által beharangozott strukturális átalakítást követően Vida Ildikó bejelentette a lemondását, többek között azért, mert az átszervezés kapcsán hiányolta az előzetes vizsgálatokat. Munkatársainak írt levelében úgy fogalmazott „mélységes megdöbbenéssel szembesültem a NAV strukturális átalakítására, személyi állományára vonatkozó kormányzati elképzelésekkel, hiszen a NAV-ot senki nem kérdezte meg, szervezetünket, illetve annak felépítését, hatékonyságát, az egyes munkafolyamatokat senki nem tanulmányozta. Ezek az elképzelések, tervek folyamatos küzdelmeim ellenére – mint ahogyan azt a médiából is hallhatják – továbbra is makacsul tartják magukat. Mindezek, valamint a NAV-ot és a személyemet ért támadások során tanúsított hozzáállás számomra szakmailag és emberileg is elfogadhatatlan. Bármelyik általam ismert elképzelés végrehajtása – mivel azok megítélésem szerint a költségvetés érdekeit és a szervezet működőképességét is veszélyeztetik – részemről vállalhatatlan.”

varga_arpad

Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese - Fotó: arsboni.hu

Vida Ildikó május 20-án nyújtotta be lemondását, és a két hónapos felmondási idő után adta át a székét Varga Árpádnak. Nemzetgzdasági Minisztérium sajtóközleményében méltatta Vida Ildikónak a NAV élén elért eredményeit, ugyanakkor nem említette az indokok között a kitiltási botrányt. A közlemény szerint a következő gazdasági korszakhoz „megváltozott szerkezetű adó- és vámhivatalra van szükség. Az adózás rendjének megújításáról szóló terveket az Államreform Bizottság már több alkalommal tárgyalta. A kormány a jelenleginél feladatorientáltabb, ügyfélbarátabb adóhivatalt kíván létrehozni, amely jobban illeszkedik a gazdaság új szerkezetéhez. Az új elnök kinevezésére az átalakítást érintő legfontosabb döntések meghozatala után kerül sor.”

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.