Pesti Srácok

Kétmilliót fizet Ungár, amiért lemelegezte Kocsis Mátét

Kétmillió forint sérelemdíj megfizetése, a Facebook poszt vonatkozó részeinek törlése és bocsánatkérés - erre kötelezte első fokon a Fővárosi Törvényszék Ungár Klárát Kocsis Máté józsefvárosi polgármester jó hírnevének megsértése miatt.

Feleségével az oldalán jelent meg ma reggel Kocsis Máté Fideszes képviselő, Józsefváros polgármestere és Budapest elnöke a ma délelőtti tárgyaláson, ahol felperesként jelent meg Ungár Klárával szemben, aki korábban egy Facebook-posztban majd egy nyilatkozatban is "bujkáló melegnek" nevezte Kocsist. A polgármester felesége, Márkus Szilvia tegnap nyílt levélben utasította el Ungár sértő kijelentést. "Sajnálom,hogy ezt a napot is megértük,de most lett elég!Úgy éreztem le kell írnom,amit gondolok" - írta.

A tárgyalás elején Fintha-Nagy Péter bíró összefoglalta Kocsis keresetét, és követelését, mely szerint Ungárnak kétmilliós sérelemdíjat és egy bocsánatkérő közlemény megjelentetését kell garantálnia a Facebookon, valamint az MTI-n keresztül. Ungár ügyvédje azzal érvelt, hogy a közlés egy közéleti vitában hangzott el, amit Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott buzilobbizó kijelentése, Orbán Viktor debreceni, a „nem provokáló” melegeket dicsérő szavai és Kocsis Máté kötelező drogteszttel kapcsolatos kijelentése inspiráltak. Nehéz-Posony Márton ügyvéd szerint ezen kijelentések megsértik a polgárok magánéletét, így Kocsisnak is el kell viselnie, ha hasonló kijelentésekben részesül, valamint egy Kocsis által valótlannak ítélt kijelentés nem érti a magánéletét. Ungár ügyvédje szerint egy, a szexuális identitást érintő kijelentés nem alkalmas a személyiség megítélésére, így a társadalmi megítélés csorbítására sem, mert nincs erkölcsi tartalma. Éppen ezért egy Ungárnak kedvezőtlen döntéssel a melegek jogai is csorbulnának, érvelt az alperes védője.

PestiSracok facebook image

Kovátsits László, Kocsis ügyvédje kiemelte, hogy nem kívánnak állást foglalni a homoszexuálisok megítéléséről, csak a Kocsis Mátéval kapcsolatos kijelentést sérelmezik. A bíróság nem hagyta jóvá Kocsis meghallgatását az ügyben.

Az ítélet indoklásában a bíró kifejtette, hogy a bíróságnak azt a környezetet kellett figyelembe vennie, amiben Ungár kijelentése elhangzott, és nem arról foglalt állást, hogy a homoszexuális identitásnak milyen a megítélése. Kifejtette, hogy Ungár kijelentése annak szólt, hogy Kocsis Orbán említett kijelentését szó nélkül hagyta, hiszen maga is érintette, amit Kocsis joggal tarthat sértőnek magára nézve. Ungár nem fogadta el az ítéletet és fellebbezni fog.

Videót készítette: Szarvas Szilveszter és Kerekes András/PS.hu

Forrás: Index

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.