Őrtüzek gyúlnak Székelyföld körül

Őrtüzek gyulladnak este Székelyföld határainak vonalában a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére. Az erdélyi magyarság Marosszéktől Aranyosszékig ezzel a fénylő üzenettel adja tudtára a világnak, őrzik még a határait annak a vidéknek, amelynek autonómiájáért egyre bátrabb és nyíltabb küzdelem folyik. Az esemény kapcsán Kántor Zoltánt, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetőjét kérdeztük az autonómiatörekvés lehetőségeiről. Kántor Zoltán elmondta azt is, egyelőre reális cél a népességfogyás lassítása a Kárpát-medencében; a nagy, mérsékelten nacionalista pártok veszélyesebbek a kisebbségre nézve; hogy a tudományosan megalapozott nemzetpolitika mellett szükség van az iskola, a vallás és a civil élet megtartóerejére is, és hogy az autonómia nem többletjog, hanem a megmaradás minimuma.

SUSÁNSZKY MÁTYÁS PÁL - PestiSrácok.hu

Ha valaki egy bolygó felületén akar egy területet kijelölni – más kérdés, hogy ez mennyire fog látszani – abban globális üzenet van. Az az egész világnak szól. Segélykiáltás ez, vagy állítás?

A kilencvenes évek második felétől egyre szaporodott azoknak az alkalmaknak a száma, amikor az erdélyi magyarság a köztereken is megmutatta, komolyan gondolja az autonómiát. Korábban volt gyertyás felvonulás, a Székely Szabadság Napja, a székelyek nagy menetelése, különböző aláírásgyűjtések, kisebb megmozdulások. A mostani tűzgyújtás azért különleges (hasonlóan a Székelyek Nagy Meneteléséhez – ott is mind a négy párt/szervezet részt vett), mert a három erdélyi magyar párt és a Székely Nemzeti Tanács közösen vesz benne részt. A tűzgyújtás legfontosabb üzenete a saját közösségnek szól, hogy erős az akarat az autonómia eléréséért, és fontos megismerni mit is jelent az autonómia. És üzenet természetesen a románságnak és a nemzetközi közösségnek. Az ilyen alkalmak összekovácsolják a magyar közösséget és segítenek egységben, nagyobb térben gondolkodni.

A legtöbb európai államban vannak őshonos nemzeti kisebbségek, és ezek az Unió különböző döntéshozatali fórumain képviselik az érdekeiket, tematizálják az erről szóló vitákat. Azt azonban látnunk kell, hogy az EU-nak nincs egységes megoldása az autonómia vagy a nemzeti kisebbségek kérdésére. Emiatt nincs két egyforma autonómia sem. Egy ilyen fórumon mutatta be nemrég felvidéki magyarság az autonómiatervezetét. Az erdélyi magyaroknak három különböző is van. A délvidéki magyaroknak van autonómiája, de az nem terület alapú, hanem személy-elvű, akárcsak a finnországi svédeké.

A magyar állampolgárság és a szavazati jog kiterjesztése óta mintha nem lenne újabb jelentős cél, ami a kisebbségi magyarság felé fordítaná a figyelmet. Mi a következő lépés, merre tartunk?

Többen fölvetették már a kérdést. Az igazán fontos, Magyarországra tartozó lépések tulajdonképpen megtörténtek. Most a nemzetpolitika működtetése, a külhoni magyar kisebbség erősítése a központi cél. Jelenleg egy kevésbé látványos folyamat zajlik, a kárpát-medencei magyarság társadalomerősítése. Úgy a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásai által, mind az államtitkárság különböző lépésein keresztül. Ennek a társadalomépítésnek azonban van civil, alulról fejlődő része is, gondolok itt a felvidéki fiatal aktivisták akcióira a kétnyelvű táblákkal.

Azt is látni kell, hogy mind az oktatási programok, mind a nyelvi jog kiterjesztéséért küzdő civil mozgalmak lényegében a vágyott autonómia egyes elemeit valósítják meg. Sokszor előfordul, hogy a kisebbségek nem használják ki még azokat a jogokat sem, amelyek állami szinten biztosítva vannak számukra. A törvények pontos ismerete és kihasználása szintén az autonómiához vezető következő lépés. Ma úgy látom a nemzetpolitika lényegét itt Közép-Európában, hogy az egy tudományos megalapozottságú társadalomépítés a magyar állam és a külhoni magyarság összefogásában.

Román szociáldemokrata politikusok új büntetőjogi fogalmat vezetnének be: a zászlóbűnözést. Véleményük szerint a román nemzeti szimbólumok iránti tiszteletlenséget szabadságvesztéssel kellene sújtani. Mennyire kell az ilyen kezdeményezéseket komolyan venni?

Mindig lesz néhány román politikus, aki úgymond a magyar-ügyből él. Nem az ilyen radikális hangokat, radikális pártokat kell figyelni. Korábban a szélsőséges nacionalista Nagy Románia Párt bent volt a parlamentben, és kemény magyar, hozzátenném roma és antiszemita retorikát folytatott, de sosem volt annyi képviselőjük, hogy alapvetően befolyásolják a törvényhozást. Az igazán veszélyes az, amikor, nagy és mérsékeltebben nacionalista pártok vannak hatalmon, akiknek megvan az érvényesítési lehetőségük. Egy mérsékelten nacionalista nagy párt hatékonyabban folytat kisebbségellenes politikát. Ebből a szempontból az egyébként Hargita megyéből származó román védelmi miniszter tehát veszélyesebb, mint Bogdan Diaconu.

Elégséges önmagában a reprodukcióra törekedni?

Látni kell, hogy a többség az állam infrastruktúráját, hatalmát felhasználva lényegében kulturális közösségi reprodukciót végez. Mindenből azt lehet kiolvasni, kezdve a szimbólumok használatától a nyelvhasználaton át az oktatási rendszerig, hogy az állam elsősorban a többségi nemzet reprodukcióját segíti. A kisebbség nem akar egyebet, mint hogy számára ezek a keretek ugyanúgy biztosítottak legyenek. Az autonómia tehát nem jelent többlet jogokat, csak ezt az egyelőséget biztosítja. Ezt a párhuzamos nemzetépítés keretében is értelmezhetjük. A kisebbségi nemzetépítést az anyaállam támogatja a saját eszközeivel.

A kisebbségi lét lényege a küzdelem? Ha a kisebbségi kultúra önmagában egy ellenkultúra a többségivel szemben, ha minden jogot megszerez, elveszti a lényegét…

Mióta Európában a szó semleges értelmében a nacionalizmus, mint folyamat megjelent, nemzeti alapon intézményesülnek a társadalmak. Azóta van küzdelem a többség és a kisebbség közt. Nem azt látjuk Európában, hogy elenyészne a nemzet vagy a nemzetállam. Jelenleg is nemzetiségi jogokért küzdenek a kisebbségek, és van ahol már elérték az autonómiát. Van egyfajta verseny az idővel, mert számos kisebbség létszáma csökken. Erdélyben tíz évenként 200 ezerrel csökken a magyarság létszáma, amely betudható a kivándorlásnak, asszimilációnak, elöregedésnek. A realitás talaján egyelőre az a cél, hogy lassítsuk ezt a folyamatot.

Fontos kiemelni, hogy a fogyás mellett egyre inkább jelen van a civil pezsgés, olyan események, ahol a magyarság megmutathatja kultúráját, értékeit, ahol összegyűlhetnek. Számtalan tudományos, szakmai, vallási vagy ifjúsági rendezvény (itt kiemelném Tusnádfürdőt, Kishegyest, Színevért, Gombaszögöt vagy Martost, de akár a városnapokat is említhetjük) van, s ezek mind a magyar közösség egyes rétegeit mozgatják meg.

Fel kell adni az álmodozást - hinni természetesen kell, sőt kötelező -, de a megvalósítható, tényleg hatékony programok felé kell elmozdulni. Részben ez az intézet is ezen munkálkodik, amikor információkat gyűjt a külhoni magyarság helyzetéről. Kulcskérdés, hogy a külhoni magyarságot intézményekhez kössük, de ez nem csak az iskolát vagy a templomot jelenti, hanem különféle civil szervezetekhez, szabadidős tevékenységekhez. Egyfajta élhető magyar életvilágot kell teremteni, így lehet statisztikailag maximalizálni, hogy magyar magyarral házasodjon, és a gyerek magyar iskolába járjon.

A szavazati jog kiterjesztése óta a politikai pártoknak kvázi kötelessége foglalkozni a kisebbségi magyarokkal. Az ellenzéki pártok azonban viszonylag lassan ébredtek. Mesterházy Atilla bocsánatot kért a népszavazásért, az LMP környezetvédelmi kapcsolatokat keresett, a Fodor Gábor a kisebbségi problémának a liberális értékrendbe való beemeléséről beszélt. Elkezdődött valamilyen folyamat?

A politikai pártok hozzáállását nem kommentálnám. Még ma is lehet hosszasan vitatkozni a szavazati jog kiterjesztésén, de tény, hogy a külhoniak is szavazhatnak, és egyre nagyobb számban fognak szavazni. Ezt minden pártnak figyelembe kell vennie kampánya során, ígéreteiben, cselekedeteiben. A legpozitívabb hozadéknak azt tartom, hogy a magyar pártpolitikai csatározásokban háttérbe szorult a külhoni magyarok kérdése.

Nem lenne mégis szükség egy pártok fölötti nemzeti minimumra a kisebbségpolitikában?

Egyfajta konszenzus már kialakult, és ez részben annak is tudható be, hogy a Fidesz kétharmaddal győzött, meglépte a nemzetpolitika szempontjából elengedhetetlen lépéseket. A többi párt ezt többé-kevésbé elfogadta. Kiemelném a Magyar nemzetpolitika – a nemzetpolitikai stratégia kerete című dokumentumot, amelyet 2011-ben a Magyar Állandó Értekezlet elfogadott. Ennek fő állításaival kapcsolatban egyetértés alakult ki. A dokumentum kidolgozásakor a tudományos, szakmai programok mellett politikai pártok programjait, stratégiáit is felhasználták, tehát mind tudományosan, mind politikailag konszenzusra törekedtek. Elképzelhető természetesen sok más program is, amely működne, de a lehetőségek most ennyire elegendők.

Összességében azt mondhatom, a fő törvényi keretek, jogszabályok, az állampolgárság, a szavazati jog, a státustörvény módosítása megvannak. Működnek a magyar-magyar fórumok, a Magyar Diaszpóra Tanács, a MÁÉRT, a KMKF. A kormányzatban kialakult egy erős nemzetpolitikát működtető struktúra, nemzetpolitikai továbbképzés zajlik a közigazgatásban. Az oktatásba bekerültek a nemzetpolitikai ismeretek. Egyszóval most a csöndes, strukturált építkezésen van a sor.