Négy új minigát? - Méretes követ hajítottak a szigetközi állóvízbe
Huszonöt éve húzódik a Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer körüli pereskedés Szlovákia és Magyarország között. Bár a magyar fél a Duna védelméért összefogó civil tiltakozások hatására 1989-ben elállt a közös beruházástól, Szlovákia 1992-től a bősi erőmű működtetése érdekében elterelte a közös folyót, azóta használja jogtalanul a vízhozam 83 százalékát. Az ügyben a két ország a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult, amely 1997. évi döntésével meghatározta egy lehetséges államközi szerződés kereteit, amelynek legfőbb szempontjai a méltányos - 50-50 százalékos - vízmegosztás, és a minimális ökológiai beavatkozás voltak. Az idén októberben kiszivárgott hírek szerint azonban a magyar delegáció négy duzzasztógát megépítésére tett javaslatot, amely arra utal, hogy a méltányos vízmegosztás helyett milliárdos beruházással oldanák meg a Szigetköz problémáját. A magyar diplomácia teljes kudarcának vagyunk tanúi, vagy ismét felébredt Csipkerózsika-álmából a vízügyi lobbi?
A nyilvánosság kizárásával döntöttek
Az érintett állami szervek érthetetlen titkolózására jellemző, hogy Baranyai Gábor, a szlovák-magyar tárgyalások magyar küldöttségének vezetője az egyeztetésekről csak annyit árult el az Országgyűlés külügyi és fenntartható fejlődés bizottságának novemberi együttes ülésén, hogy a szlovák fél 2014-ben jelezte megegyezési szándékát, amelyre a magyar fél is nyitott, de több vizet szeretne a jelenlegi 17 százaléknál. A négy duzzasztógát építésének tervéről azonban nem tett említést.
A Duna védelmében fellépő Duna Chartának időközben sikerült megszólaltatniuk Baranyai Gábort, innen tudható, hogy a magyar tárgyalásvezető ténylegesen négy duzzasztógátat javasolt építeni a magyar kormánynak. A döntés szakmai hátteréről többet nem árult el, sőt a Duna Chartának csak a magyar javaslatra adott szlovák változtatások tervezetét adta át, tehát az eredeti magyar elképzelésekről semmit sem lehet tudni.
A Duna Charta december elején a témában rendezett Beszélnünk kell a Dunáról! - Duzzasztás vagy fenntarthatóság? című konferenciáján Bárdos Deák Péter elnök részletesen elemezte a magyar tárgyalásvezető által átadott szlovák javaslattervet, amely alapján a magyar álláspontot is rekonstruálni lehet. A legfontosabb kérdésre – azaz, hogy a hágai döntés adta jogunk, és a magyar és uniós szabályozás ellenére milyen indokból akarunk ilyen kedvezményeket biztosítani a szlovákok számára Magyarország kárára – nem kaptunk választ.
A magyar álláspont azt sugallja, Szlovákiának több joga van a Dunához
Június tájékán szivárogtak ki a magyar-szlovák tárgyalás egyes részletei, melyekből kiderült, a magyar tárgyalás vezetője Baranyai Gábor négy gát építését javasolta a kormánynak a Szigetköz vízpótlása érdekében. Cserébe a magyar fél több vizet szeretne kapni, gyaníthatóan erre a szlovákok nem lesznek hajlandóak – kezdte előadását Bárdos Deák Péter. Hozzátette, több fronton is zajlik a háborúskodás, hiszen a magyar vízügy gátépítést támogató képviselői a Szigetköz lakossága körében is erőteljes, gyakran hamis állításokra alapozott lobbitevékenységet folytatnak.
Bárdos Deák Péter hangsúlyozta, egyáltalán nem mindegy, hogy egy ország a vízvagyonával hogyan gazdálkodik, hiszen többen prognosztizálták, hogy a közel-keleti konfliktusnak és a migrációnak is köze van az egyre fokozódó vízhiányhoz. Az ország stratégiai hibát vét, ha lemond a vízvagyonról Szlovákia javára. Hozzátette, a Szigetközben a Duna alatt több száz méter vastag kavicstakaró fekszik, ha a négy duzzasztó felépül, garantáltan elszennyeződik Európának ez az egyik legjelentősebb vízbázisa.
A hágai döntés méltányos és igazságos vízmegosztásra szólította fel a két pereskedő államot, hangsúlyozva hogy az áramtermelés nem élvez elsőbbséget az ökológiai vízigénnyel szemben. A jelen környezetvédelmi normáit a víz-keretirányelv határozza meg, ez alapján Magyarország joggal kérheti az 50 százalék vizet egy közös folyóban. Meglepő, hogy a magyar-szlovák tárgyalások magyar vezetője szerint Magyarország nem jogosult 50 százalékot kérni, eszerint úgy gondolja, Szlovákiának ugyanez jogában áll. Egy korábbi Európai Bizottság-i javaslat 40-60 százalék között javasolta a vízmegosztást. A magyar tárgyalásvezető ezt a 40 százalékot szeretné, viszont a Szlovák javaslatból még ez sem olvasható ki.
A duzzasztás a magyar és az uniós szabályozással is ütközhet
Bárdos Deák Péter szerint alapvető probléma, hogy a bősi vízierőmű miatt egy tiszányi vízmennyiség jut egy dunányi mederre. Két szélső álláspont van, az egyik, hogy több vizet kell engedni a Duna medrébe – műszaki beavatkozás itt is elkerülhetetlen -, a másik megoldás, hogy nincs szükség több vízre, fel kell duzzasztani a jelenlegi mennyiséget.
Bárdos Deák Péter kifejtette, a duzzasztás ellentétes egy érvényben lévő kormányhatározattal, amely kifejezetten a szigetközi Duna-szakasz tekintetében arról rendelkezik, hogy minél kevesebb természetátalakító hatással járjon a műszaki beavatkozás, és a természet önszabályzó működéséhez hasonló állapot jöjjön létre. A négy keresztgátat nem lehet ilyen beruházásnak nevezni, és az önszabályzó működés sem érvényesülne, mert a zsilipkapuk működtetésével szimulálnák a víz mozgását. Ezen felül a vonatkozó uniós vízkeret-irányelv azt köti ki, hogy a nagy folyók szabályozását csökkenteni kell, azaz nem épülhetnek újabb keresztirányú művek. Tehát a tervezett gátépítés szögesen ellentmond mind a magyar, mind az uniós szabályozásnak.
A Duna Charta szerint az az érv sem elfogadható hogy amiatt kellene duzzasztani a Dunát, hogy Szigetköz vízpótlása meg legyen oldva. Idén júniusban egy 6 milliárd forintos beruházás kapcsán a vízügyi igazgatóság kijelentette, a vízpótlás hosszú távon megoldott. Mivel tovább már nem romolhat a Szigetköz állapota, nincs sürgető ökológiai kényszer egy vitatható műszaki beavatkozásra. A műszaki terv ráadásul meghatározza a vízmegosztást. Amennyiben Magyarország elfogad egy műszaki tervet, ezzel egyértelműen elfogadja a vízmegosztást is. Tehát a vízmegosztási tárgyalásoknak igazából nincsen tétje, ha a műszaki dokumentum eleve meghatározza az átengedhető vízmennyiséget.
Bárdos Deák Péter előadásában felhívta a figyelmet, hogy a duzzasztógátak hatására megnövekedne a hordaléklerakódás, amely 10-20 éven belül újabb súlyos problémákat generálna. Hozzátette, a négy gát által leszabályozott víz oly mértékben statikus rendszert eredményezne, amely ellentétes egy folyó dinamikájával. A gátak az ökológiai folyosót is szétszabdalnák, gátolva ezzel például a halak szabad mozgását. Ráadásul a gátrendszer kiépítése és fenntartása –utak, hidak építése –nemcsak drága, de ellentétes a minimális ökológiai beavatkozás elvével. Bárdos Deák Péter hozzátette, a gátrendszer árvízvédelmi kockázatot is jelent.
Összességében a Duna Charta álláspontja az, hogy a duzzasztás nem ökológiai megoldás, hanem a Duna totális leszabályozása. A fenntarthatóságot ráadásul a műszaki fenntartottság szinonimájaként használja a vízügy, márpedig a műszaki fenntartottság és a fenntarthatóság között óriási különbség van. A civil szervezet szorgalmazza az adatok mielőbbi nyilvánosságra hozását, és a tervek tudományos megalapozottságának igazolását.
Miféle gátakat terveznek?
A kormánybiztos állítása szerint fenékküszöböt építenek, azaz kőszórásgátat, amely keresztben húzódik a Dunán, és csak kőből áll, segítségével pedig a kiszáradt mellékágakba jut a víz. A Duna Charta szerint ez nem lehet igaz, mivel a kormánybiztos által átadott dokumentumban egy ténylegesen vasbeton szerkezetű, úgynevezett komplex gát szerepel, tehát vannak benne kőszórásos részek is. A környezetvédők véleménye szerint egyszerűen azért nem nevezik gátnak, mert Orbán Viktor 2012-ben azt nyilatkozta, hogy minél kevesebb gátat szeretne látni a Dunán.
A Szigetköz alapvető problémája, hogy Szlovákia 1992-ben (válaszul a közös vízlépcsőrendszer építésének magyar felfüggesztésére) Dunacsúnynál negyven kilométer hosszúságban egy mesterséges csatornába terelte a Dunát. Az eredeti "főcsap" néhány kilométerrel lejjebb, a közös szakaszon, Dunakilitinél lett volna, ott teljesen funkciótlanul ma is áll az addigra már elkészült duzzasztómű. Hogy a közös folyó természetes medréből elvett több mint nyolcvan százaléknyi víz hiánya ne okozza a Szigetköz vadregényesen burjánzó mellékágrendszerének teljes pusztulását, az elmúlt 25 évben számos elképzelés született. A maradék vizet ma a kőszórásos, "fenékküszöbös" rendszerrel irányítják több-kevesebb sikerrel a valamikori mellékágak egy részébe, de még az első Orbán-kormány idején készült egy terv a száz évvel ezelőtti szabályozásig funkcionáló, kanyargós Duna-főmeder helyreállítására is. Ehhez szintén kőszórásos gátak kellettek volna, hogy a folyót visszakényszerítsék a valamikori ősi medrébe, azaz a mai kiszáradt mellékágakba. Ám ezt a tervet éppen a Duna Charta utasította el a leghevesebben.
A vízügyi tervezők ajánlottak már felfújható gumigátakat, ahogyan a most bedobott kis duzzasztóművek felépítése is a régi mérnöki tervek között szerepel. Ami ténykérdés: a Szigetköz talajvizének egyre süllyedő szintjét a betonban gondolkodó mérnökök és az ökológus irányzat szerint is szükséges valahogyan pótolni, megemelni, mert a mostani alacsony vízszint a nehezen felbecsülhető ökológiai kár mellett már az ország egyik legfontosabb ivóvízbázisát és a környék mezőgazdaságát is fenyegeti.
Forrás: PestiSárok.hu/MTI Kezdőkép: Szigetköz, szigetkoz-vizitura.hu
