Pesti Srácok

Sztrájkot szervez a fekete ruhás nővér - Magyar Györgyék fóruma az egészségügyről

null

Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók – jelentette be Sándor Mária a fekete ruhás nővér a Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért (KARD) Egyesület tegnapi rendezvényén, melyen több neves szakember és egészségügyi államtitkár is részt vett. A konferencián többek között az is szóba került, hogy a magyar egészségügy jelenlegi helyzete sokáig már nem fenntartható és további bérelemelésre van szükség az ágazatban. Arról azonban már megoszlottak a vélemények, hogy mikor eszkalálódott a helyzet.

Az egészségügy volt a téma azon a szombati budapesti eseményen, melyet a tavaly októberben megalakult Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért (KARD) Egyesület szervezett. A kerekasztal meghívott vendégei közt volt Dr. Kincses Gyula, volt egészségügyi államtitkár, Dr. Komáromi Zoltán, háziorvos, a Magyar Orvosi Kamara volt alelnöke, Dr. Pusztai Erzsébet, a Modern Magyarország Mozgalom alelnöke, Weltner János sebész, valamint Sándor Mária, a fekete ruhás nővér. A szervező KARD egyesület az egykori Gyurcsány Ferenchez, a kimúlt Galamus nevű portálhoz és a Dávid-Herényi-féle MDF-hez közeli értelmiségiekből szerveződő kérészéletű Demokratikus Kerekasztal utódszervezete, egyik fő alakja a nemrég Simicska Lajos oldalán feltűnt Magyar György ügyvéd.

Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért Egyesület konferenciája Magyar György Katona Andrea Kovács László
Kovács László volt MSZP-elnök és szervezőként, a KARD nevű legújabb ellenzéki kör képviseletében Magyar György ügyvéd is megjelent a rendezvényen. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Évtizedek óta nincs megoldás

PestiSracok facebook image

Pár éven belül kis túlzással másfél millióan maradhatnak mindennapi orvosi ellátás nélkül – fogalmazott Komáromi Zoltán. A háziorvos „kihaló állatfajként” jellemezte önmagát és kollégáit, ugyanis a jelenleg praktizáló háziorvosok egyharmada 65 év fölötti, 22 százalékuk pedig már elmúlt 70 éves.

hangsúlyozta Komáromi. Weltner János sebész ugyanakkor arról beszélt, hogy még "ennél is van lejjebb", mivel - véleménye szerint - nem álltak meg az egészségügyben azok a folyamatok, amelyek az egészségügy mai állapotáért felelősek. Weltner úgy látja, a magyar egészségügy szakmai kontroll és minőségellenőrzés nélkül működik, de nem állt meg az infrastruktúra amortizációja sem, de azt azért hozzátette, a helyzet semmivel sem rosszabb az elmúlt évtizedekhez képest. Pusztai Erzsébet egykori egészségügyi államtitkár,a Bokros Lajos-féle MOMA törpepárt politikusa az utóbbi kijelentéssel nem értett egyet, szerinte ugyanis a centralizáció az oka annak, hogy ma itt tart az egészségügy. Az államosítás az a tényező, ami lényegesen megnehezítette az egészségügy helyzetét” - mondta az egykori államtitkár, hangsúlyozva, annak, hogy egy kézben összpontosul minden, köze van ahhoz is, hogy eddig senki nem emelt szót vagy tiltakozott a körülmények miatt. Pusztai úgy gondolja, a dolgozók, mivel féltik egzisztenciájukat, nem állnak ki sem önmagukért, sem a betegekért. A problémák közé sorolta még, hogy a munkavállalók túlterheltek és kimerültek, emellett pedig kiszámíthatatlanság jellemzi a mindennapjaikat.

Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért egyesület konferencia Magyar György Sándor Mária középen Rangos Katalin és Komáromi Zoltán
Már negyedik alkalommal ültek össze a kerekasztal tagjai. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Fenntarthatatlan a helyzet?

Az egészségügy az az ágazat, ahol a legtöbb pénzért lehet a legnagyobb balhét venni – erről márKincses Gyula volt MDF-es képviselő, későbbi államtitkár beszélt a rendezvényen. A Gyurcsány-kormány idején az egészségügyi reformon is dolgozó szakmabeli úgy fogalmazott, hogy „a politika olyan, mint a rossz orvos, aki jó szóval nyugtatja a daganatos beteget”.

–fejtette ki véleményét a szakember. A Várkert Bazárhoz hasonlította a magyar egészségügyet Kiss László, a Független Egészségügyi Szervezet korábbi elnöke. Kijelentését azzal magyarázta, hogy bár szerinte Európai Uniós pénzekből történtek „külső felújítások” az egészségügyben, ám a Várkert Bazárhoz hasonlóan csupán „márvány borítást kapott”, miközben a szerkezet belülről omladozik:

Szerinte ma az egészségügyi intézmények a lakosság helyett a politikának akarnak megfelelni.

Sándor Mária a Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért Egyesület konferenciáján
Sándor Mária sztrájkra készül. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A kormánypárt minden segítséget megadna

A fenti kijelentésekhez azonban mindenképp érdemes hozzátenni, hogy tavaly nyáron az állam átvállalta a magyar kórházak tartozásait és a kórházak konszolidálására hatvanmilliárd forintot fordítottak. Ónodi-Szűcs Zoltán, jelenlegi egészségügyi államtitkár egy háttérbeszélgetésen pedig úgy fogalmazott, a helyzet nem olyan rossz, mint amilyennek látszik. Példaként említette, hogy néhány kórháznak van készpénzállománya, mégsem fizetik a számlákat, ám miután a gazdálkodás felelőssége az intézményvezetőké, ebbe nem szól bele a tárca. Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy a túlzott munkateher (amiről például Pusztai Erzsébet beszélt tegnap) részben abból fakad, hogy a kórházak a betegek helyett csak a saját érdekeiket tartják szem előtt. Ráadásul a Fidesz is támogatásáról biztosította az egészségügyben dolgozókat és az ágazat helyzete kapcsán kiadott tavaly év végi közleményükben külön kiemelték, hogy mindent megtesznek azért, hogy az egészségügyi munkatársak jobb anyagi és munkakörülmények között dolgozzanak. A kormánypárt emlékeztetett arra is, hogy a 2010-es kormányváltás után az egészségügy volt az első, ahol béremelési programokat indítottak, januártól pedig több tízezer orvos és ápoló kap magasabb bért, emellett pedig a betegeket is országszerte egyre több felújított kórház, rendelő fogadja.

Sztrájkra készülnek

A konferencia végén a vendégek egyetértettek abban, hogy a változáshoz többletforrás bevonására és további béremelésre van szükség. Véleményük szerint ezt csak úgy lehet elérni, ha az egészségügyi dolgozók hasonlóan a fekete ruhás nővérhez, a sarkukra állnak. Szerintük ugyanilyen felelőssége van a magyar társadalomnak is, és az embereknek ki kell állniuk magukért. Ehhez kapcsolódóan jelentette be Sándor Mária, hogy idén sztrájkra készülnek.

Vezető fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.