Pesti Srácok

A sztrájk előkészületével biztosítják be magukat a tanárok

null

Szó sincs sztrájkról, egyelőre csak annak az előkészítéséről van szó – mondta a PestiSrácok.hu-nak Galló Istvánné a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Az érdekvédő szerint ez pillanatnyilag még nem jelent konkrétumot, de egyfajta biztosítékként szolgál, ha a kormány nem a pedagógusok által kijelölt irányba mozdul el.

Minden az irányon múlik

Ha a kormány nem teljesíti a pedagógus sztrájkbizottságának 25 pontos követelését, akkor végső lépésként országos sztrájkot hirdetnek – fogalmazott a PestiSrácok.hu-nak Galló Istvánné a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke. Minderről azután döntött az PSZ országos vezetőség, hogy hétfőn kiértékelte a múlt pénteki Rétvári Bence parlamenti államtitkárral folytatott egyeztetést, majd a másnapi Kossuth téri pedagógustüntetésen történteket. Az érdekvédő a múlt pénteki egyeztetés kapcsán annyit mondott, ott akkor csak dátumokat kaptak a változásokra vonatkozóan, de arról nem esett szó, hogy a követeléseikből mennyi és milyen formában valósulhat meg. Ígéretet kaptak rá, hogy a héten megkapják a kormány javaslatcsomagját, amely már az irányvonalakat is tartalmazza.

PestiSracok facebook image
Parlament előtt tüntettek a pedagógusok 2016.02.13. foto:Horváth Péter Gyula

A héten még kivárnak

Most minden azon múlik, hogy a pedagógusok kéréseiből mi és hogyan valósul meg.

A PSZ országos vezetése mindenesetre nem bízza a véletlenre az események alakulását, és a tárgyalások kimenetelétől függetlenül megkezdte az előkészületeket az országos sztrájk megszervezésére.

Gallóné Istvánné hozzátette azt is, erre azért van szükség, mert egy sztrájkot megszervezni nem kis feladat, de ha most hozzálátnak, és a tárgyalások nem vezetnek eredményre, azonnal lépni tudnak.

Mi az, ami már jó tárgyalási alap lehet?

A 25 pontból nincs olyan, amely kimaradhatna. A PSZ elnöke szerint ezek mindegyike szorosan kapcsolódik egymáshoz. Tehát nem tud elképzelni olyat, hogy leadjanak vagy engedjenek a kéréseikből.

A pedagógusok a többi közt azt szeretnék, ha visszaállítanák a 18 éves korig tartó tankötelezettséget, csökkentenék a diákok terheit, a tananyagot, illetve a kötelező tanulói óraszámokat. A KLIK átszervezését oly módon, hogy maximum annyi jogosítvánnyal rendelkezzen, mint az önkormányzatok, miközben az intézmények visszakapnák autonómiájukat, az intézményvezetők pedig munkáltatói illetve gazdálkodási jogaikat. Szeretnék, ha eltörölnék a tanárok kötött munkaidejét, illetve a kötelező heti óraszámot 22-ben állapítanák meg. További kéréseik közt van még a szabad tankönyvválasztás, és a béremelés is.

Rétvári Bence, az Emberi Erõforrások Minisztériumának (EMMI) parlamenti államtitkára és Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a szaktárca a pedagógusok sztrájkbizottságával folytatott egyeztetése után az EMMI épületében. Fotó: MTI/Marjai János

A sztrájk részletei titkosak

Taktikai és stratégiai okokkal magyarázva nem árult el részleteket a lehetséges sztrájkkal kapcsolatban a PSZ elnöke, így egyelőre homály övezi, hogy mi történik, ha a kormány és a pedagógusok nem jutnak dűlőre. A pedagógusok sztrájkbizottságának hétfői határozatában is csak a következő áll:

Reggeli Start

Előzetes megbeszélés nélkül ült egy asztalhoz Galló Istvánné és Rétvári Bence, Emberi Erõforrások Minisztériumának (EMMI) parlamenti államtitkára hétfőn az ATV Startban. A spontán alakult közös interjúban az Emmi politikai államtitkára a szombati pedagógus sztrájkkal kapcsolatban azt mondta, a hasonló rendezvényekre óhatatlanul rátelepednek a pártok, megemlítve, hogy a Demokratikus Koalíció is azért helyzete későbbi időpontra a kongresszusát, hogy a tagjai részt vehessenek a tüntetésen. Galló Istvánné erre reagálva elmondta: a demonstrációt a szakszervezetek szervezték, és arra kérték a pártokat, hogy ne vigyék ki a logóikat a rendezvényre. Rétvári kijelentette: egyetértenek azzal, hogy át kell alakítani a Kliket, ami szerinte a jelenlegi formájában nem működik jól. Arra a felvetésre, hogy a szakszervezetek azt szeretnék, hogy teljesen szűnjön meg az állami fenntartás az államtitkár azt válaszolta: kormányzati oldalról nem támogatják, hogy visszatérjenek a korábbi állapotok. Rétvári arról is beszélt, hogy partnerek abban, hogy az iskolák több jogosítvánnyal rendelkezzenek a jelenleginél. A szakszervezeti vezető szerint az iskoláknak teljes autonómiával kellene rendelkezniük, és ez csak úgy valósulhat meg, ha az intézményeket kiemelik a Klikből. Rétvári szerint azonban így is nagy a tanárok autonómiája. Az államtitkár a diákok leterheltségével kapcsolatban elmondta, több alternatíva van arra, hogy ezt csökkentsék, ilyen például a 9 évfolyamos általános iskola bevezetésének ötlete.

Forrás: PestiSrácok.hu/ATV

Címlapfotó: portfolio.hu