Pesti Srácok

Zuschlag: Pukli is tudhatott az elcsalt milliókról

null

A csalásokért elítélt, börtönviselt volt MSZP-s képviselő szerint az Ifjú Szocialisták szekszárdi szervezetét alapító akár Pukli István is tudhatott arról, hogy a mozgalmat elcsalt pénzekből tartják fenn – nyilatkozott a TV2-nek Zuschlag János. Mint a PestiSrácok.hu már korábban is megírta, Pukli István, a pedagógustüntetések vezéralakja szocialista képviselőjelölt is volt.

Zuschlag, aki hosszú évekre letöltendőt kapott bűnszervezetben elkövetett csalásért – erről a TV2 Tényeknek adott interjúban beszélt, ahol elmondta, hogy Puklival barátok, harcostársak voltak. Zuschlag arra is rávilágított, hogy együtt dolgoztak az MSZP ifjúsági szervezetében, melynek országos ügyvezetője Zuschlag volt, ám szekszárdi alapszervezetet 1997-ben Pukli István jegyezte, aki az MSZP Tolna megyei listáján országgyűlési képviselőjelölt is volt.

Zuschlag János rámutatott, hogy az ifjúszocialisták közül mindenki – így szerinte Pukli is – tisztában volt vele, hogy milyen pénzekből finanszírozzák az ifjúsági mozgalmat, hiszen hivatalosan nem kaptak támogatást. Tehát minden egyes forintot amit elköltöttek, azt a civil szervezek különböző módon elcsalt pénzeiből kellett hogy kifizessék. Ahogy Pukli a választás.hu-n írta:

PestiSracok facebook image

Mint korábban, másik cikkünkben is megírtuk, a fiatal szocialisták szekszárdi helyi alapszervezetét is neki köszönhetjük. Hír Televíziónak azt mondta, 2007-ben kilépett a szocialista pártból – Gyurcsány Ferenc miatt. Ezek után a Perfekt Rt-ben dolgozott, amely korábban, mint politikában járatosan mozgó olvasóink előtt ismeretes, Gyurcsány Ferenc cége volt. Amikor Pukli ott dolgozott, már másik tulajdonosé volt a cég. 2012-ben viszont Puklit már a Fidesz támogatta a korábbi iskolaigazgatóval szemben, – bár akkoriban az LMP például keményen támadta, sőt, Pukli kinevezésekor Nemzeti Együttműködés Rendszerét és a fideszes holdudvart emlegették. A tantestület akkoriban az előző igazgatót, Rudas Pétert támogatta, és az új igazgató ellen tüntetés is volt, azonban a jelek szerint az ellenzék megbékélt személyével.

PS.hu/TV2/888.hu

Fotó:atv.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.