Ez a választás is Robert Ficóról szól - A mai az MKP utolsó esélye a visszatérésre

VÉSEY KOVÁCS LÁSZLÓ - PestiSrácok.hu

Csütörtök óta volt érvényben a csökkentett szólásszabadság, ami olyan hatással van a kódolt választási üzenetekre, mint a szesztilalom a kanadai whisky USA-beli értékesítési mutatóira. A választópolgár senkitől sem zavartatva leereszkedhetett szellemének és lelkének mélyére, aprólékosan végiggondolta az ország következő négy évének lehetséges útjait, felidézte magában a pártprogramok részleteit, a rengeteg ingyenes koncertet, a pártlogókkal díszített ajándéktárgyakat, az ingyensörök, ingyengulyások, ingyensütik ízét, és mire ma az urnához ér, meghozza felelős döntését.

Ez a választás ugyanúgy Robert Ficóról szól, mint az elmúlt tíz évben mindegyik. Arról, hogy képes lesz-e kormányt alakítani, vagy az összes többi párt közösen megakadályozza ebben. A mečiari politikai hagyatékra és választói bázisra felépítkező Fico 2006 óta nyolc évet töltött kormányon, és mindössze 15 hónapot ellenzékben, az elmúlt ciklusban pedig egyedül is kényelmes többséggel rendelkezett. A felvidéki magyarok szívébe viszont nem tudta belopni magát, hiszen mindenki emlékszik a dunaszerdahelyi szurkolóverésre és Malina Hedvig megverésének eltussolására, ahogy a fű alatti magyarellenes intézkedések is állandóak voltak a kormányzása alatt.

Szlovákia fennállása óta mégis ez az első választás, amelynél senki sem húzta elő olcsó szavazatszerzésre a magyarkártyát – valószínűleg a migránsválság miatt megerősödött visegrádi együttműködésnek köszönhetően. Magyarország számára is fontos szempont azonban, hogy egy esetleges új színű szlovák kormány és miniszterelnök miként érintené a két ország fontos külpolitikai szövetségét. Különös egybeesés, hogy amikor Magyarország és Szlovákia külpolitikailag egymás szövetségesei, tehát közösek az ellenfeleik is, a két országban szinte egyszerre lobbant fel a tanítók és az egészségügyi dolgozók elégedetlenkedése a kormányuk ellen, Szlovákiában ráadásul véletlenül éppen a választási kampányra időzítve.

A Smer népszerűsége talán ezek miatt is esett meredeken az utóbbi hetekben, és a korábban mindig 40 százalék fölötti támogatottsága mostanra közelebb van a 30-hoz. Fico a saját további kormányzását illetően is koalícióval számol, és erre számos lehetősége adódhat. Ott van mindjárt a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), amely a parlamentből kiesve, magyarellenes kirohanások helyett az euroszkeptikus vonalat nyomva most akár a harmadik helyre is befuthat, és nyilván nagyon vágyik a kormányba. Csakhogy ezzel vannak még így páran. A legnagyobb jobboldali pártnak ígérkező, Radoslav Procházka vezetésével nemrég alakult Sieť (Hálózat) újoncokkal robbant be a nagypolitikába, és legszívesebben egy jobboldali kormánykoalíció élére állna, habár nem zárkózott el a nagykoalíciótól sem. A vályú az mégiscsak vályú. Ugyanez a koalíciós bal-jobboldaliság elmondható a borzasztóan unalmas kereszténydemokratákról, valamint a Smerrel ellenzékből is nagyokat pajtáskodó Most-Híd magyar-szlovák vegyespártról.

A Magyar Koalíció Pártjának utolsó dobása

Utóbbi 2009-ben szakadt ki az MKP-ból, és rögtön a 2010-es választás után tagja lett a rövid életű jobboldali koalíciónak, az előrehozott választáson azonban már sok szavazót vesztett, és az utóbbi ciklusban ellenzékben működött. Bugár Béla pártjának legfőbb célja a minden irányban megfelelés, ezért kerüli a konfliktusokat, és nem vállal fel karakteres ügyeket. A Most-Hídra a felvidéki magyarok közül sokan még mindig magyar pártként tekintenek, holott a frakció tagjainak és a párt szavazóinak mintegy harmada szlovák, ahogy a frakcióüléseik nyelve is. A felvidéki magyar viszonyokat ellenben kiválóan megértették. Tudják, hogy az emberek többsége magyar összefogást szeretne, valamint kiábrándult a sok viszálykodástól. A rossz nyelvek szerint Soros Gyuri bácsi bukszájából kinőtt párt számára ezért két dologról szólt a mostani kampány: a házi sajtóján keresztül rendszeresen támadta a Magyar Közösség Pártját (MKP), miközben ő maga állandóan arra panaszkodott, hogy az MKP mocskolódó kampányt folytat ellene. A beolvadófélben levő magyarokra alapozó Most-Híd számára ugyanis stratégiai cél az MKP végleges legyalulása, ám a közönség kedvéért el kell játszania, hogy az együttműködés feltétlen híve.

Az MKP eközben két fiaskó és több, mint öt parlamenten kívüli év után próbál visszakapaszkodni az országos politikába. A régiókban jóval erősebb a vetélytárs Most-Hídnál, így átvészelte a nehéz időszakot, de minden bizonnyal ez az utolsó dobása. Ha most sem tudja megugrani a küszöböt, akkor vélhetően a tagság és az MKP-ra kizárólagos felvidéki partnerként tekintő magyar kormány is új alternatívák után néz. Berényi Józsefék minden elérhető erőforrást meg is mozgattak, és összeraktak egy több szervezetet magába foglaló, sokszínű listát. A párt megújulási képességére jótékony hatással voltak a kudarcok, hiszen sok az új arc, a választási lista első húsz jelöltjéből mindössze négynek van képviselői múltja, és az átlagéletkor is kimondottan alacsony. Az MKP-val partnerségben álló szervezetek közül a 23 képviselőjelölttel rendelkező Via Nova van jelen legnagyobb súllyal a 150 fős listán. A fiatalokat tömörítő országos szervezet évek óta kétnyelvűséget célzó akciókkal, a fiatal vállalkozók segítésével, az anyanyelvi oktatás fontosságára rávilágító kampányokkal és szerteágazó közösségszervezéssel véteti észre magát.

Ezúttal sok múlik a szerencsevadász kis pártokon

A színtisztán listás választási rendszer kedvez a sok kis pártnak, így a felsoroltakon túl több olyan szlovák alakulat izgul a voksokért, amelyek a bejutási küszöb környékén táncolnak. Ezek azok, amelyeknek a bejutása, illetve kiesése végül sokat számíthat a biztos bejutók mandátumeloszlásában is. Richard Sulík Szabadság és Szolidaritás (SaS) nevű liberális pártja kicsit a néhai SZDSZ-re emlékeztet. A párt a 2010-es választásokon bukkant fel, és sikerével rögtön bekerült a Smert leváltó kormánykoalícióba. Ezt aztán másfél év múltán szét is robbantotta, majd épp hogy bejutott a parlamentbe az előrehozott választásokon; azóta kormányoz újra Fico, és azóta csökken az SaS népszerűsége. Ha jól jön ki nekik a lépés, akár megint ott lehetnek kisegítőként egy új jobboldali kormánykoalícióban, a többin meg már aggódjon a soros miniszterelnök!

A 2012-es választáson még az SaS listáján parlamentbe jutó, majd hamarosan saját pártot alapító Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) nevű mozgalmat nem nagyon lehet besorolni, az elnökét még kevésbé. Igor Matovič a szlovák politika legnagyobb bohóca, legyen ez akár pozitív, akár negatív minősítés. Feltűnően kerüli a hagyományos módszereket, parlamenti repertoárja a dulakodástól a feliratos pólókkal üzengető performanszokig terjed. Mondanivalója Fico és pártja lopásaira és korrupciós ügyeire szorítkozik, cserébe a miniszterelnök őt tartja a kedvenc elmebetegének. Az ő részvétele sem kizárt egy jobboldali koalícióban, de ezt azért bizonyára szeretnék elkerülni a többiek.

A Felvidéknek "két Jobbik" is kijutott

A leginkább a 7-8 évvel ezelőtti Jobbikot idéző Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) remekül leosztotta a szerepeket a Szlovák Nemzeti Párttal: utóbbiak a globalizmussal fordultak szembe, az ĽSNS pedig a cigánykérdésre csatolta fel a nyergét, illetve néha jelzi, hogy a magyarokat sem szívleli. Szlovákiában két nemzeti radikális párt is működik, a nyugati felvilágosult körök mégsem viszik túlzásba az aggódást, ellenben Fico az ĽSNS-t használja ellenségképként, ha a szélsőségekkel akar riogatni, és ő maga demokratának akar látszani. Ez az a párt, amelynek még úgy is hatalmas sikert jelentene a bejutás, hogy garantált lenne számára a karantén.

A felsoroltakon kívül több pici, fiatalos, közvetlen, szimpatikus párt reménykedik, amelyekre mégsem szavaznak a politikusokat amúgy állítólag utáló emberek. S végül meg kell említeni két nagy búcsúzót. Vladimír Mečiar már évekkel ezelőtt elhagyta egykori pártját, amely ezen a választáson már el sem indult, Mikuláš Dzurinda egykori kormánypártja, az SDKÚ pedig minden bizonnyal most csúszik ki a parlamentből. Így születik a szlovák történelem...