Pesti Srácok

A felsőoktatásban is változást akarnak - Öt pontos javaslattal állt elő az Oktatói Hálózat

A felsőoktatásban is változást akarnak - Öt pontos javaslattal állt elő az Oktatói Hálózat

Öt ponttal egészítené ki az Oktatói Hálózat a pedagógusok követelésit. A magyar felsőoktatásban oktatók és kutatók autonóm szervezete úgy látja, ha Magyarország a tudásra szeretné alapozni a felzárkózást, akkor a felsőoktatásban is változásokra van szükség. Így érhetjük el, hogy ott legyünk, ahol tarthatnánk - mondta a PestiSrácok.hu-nak Máté András az Oktatói Hálózat tagja. Az ELTE bölcsészkarának tanszékvezetője ugyanakkor azt gondolja, hogy "nem lehet egymás megértése és meghallgatása nélkül változást elérni." Ennek ellenére részt vesznek a március 15-i nagyszabásúra tervezett Kossuth téri pedagógustüntetésen, de külön akciót nem terveznek.

Változásokat szeretnének a felsőoktatásban is. Az Oktatói Hálózat – amely hetekkel ezelőtt csatlakozott a kormány kerekasztal-tárgyalásait bojkottáló Civil Közoktatási Platformhoz (CKP) – öt pontban határozta meg követeléseit.

– formálta meg véleményét Máté András az Oktatói Hálózat tagja. Ezért első és legfontosabb változásként szeretnék, hogy a kormány vessen véget a felsőoktatásba való bejutást tudatosan szűkítő oktatáspolitikának, és tartsa be a diplomások arányára vonatkozó európai vállalását, illetve vissza egyes szakok diszkriminációját, fizetőssé tételét. Az egyetemi docens szerint helyre kell állítani az egyetemek autonómiáját. A centralizált döntési rendszer egyetemekre való ráerőltetésével bénultságot idéztek elő az intézmények struktúrájában, hasonlóan a közoktatásban elért állapothoz.

PestiSracok facebook image

– húzott párhuzamot a köz-és a felsőoktatás problémái között az ELTE bölcsészkarának tanszékvezetője.

Változást várnak a minősítési rendszerben is. Szerintük a jelenlegi esetleges és önkényes kritériumok helyett szakmailag megalapozott, új szempontokat kell kidolgozni. A minőségbiztosítási szabályozásnak minden intézmény és minden képzés tekintetében érvényt kell szerezni. Elvárják az európai szintű oktatásfinanszírozást és a béremelést. Előbbit a GDP 6 százalékáig kell felemelni, míg a fizetéseknek a szomszédos országokhoz – Lengyelország, Csehország, Szlovákia - hasonló szintet kell elérnie.

Ötödik pontként pedig társadalmi párbeszédet szeretnének. Olyat, amelyben az érintett szakmai és érdekvédelmi szervezetnek szava van a felsőoktatás és a kutatás feltételeit meghatározó minden kérdésben.

- teszi hozzá Máté András.

Az Oktatói Hálózat tagja azt még hozzáfűzi, ők is ott lesznek majd március 15-én a Kossuth téren, de nem szerveznek külön figyelemfelhívó akciót.

A Civil Közoktatási Platform 12 pontja

Javaslatcsomaggal állt elő a Civil Közoktatási Platform (CKP) kedden. Az ötven szakmai és érdekvédelmi szervezetet tömörítő együttműködés szerint a 12 pontos intézkedéscsomag oldja meg a közoktatás akut problémáit.Ahogy arról portálunk is beszámolt, a többi közt változást várnak az érettségi rendszerben, követelik a tanulók terheinek és a kötelező testnevelésórák számának csökkentését, a kötelező erkölcstan- és hittanórák megszüntetését, a tanárok kötelező óraszámának 22 órában való rögzítését, és béremelést a nem pedagógus végzettségű, nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő kollégáknak.

Javaslatukra és arra, hogy tárgyalnak-e velük, március 10-ig várnak választ az Emberi Erőforrások Minisztériumától. A rendszerszintű átalakításra később tesz javaslatot a Civil Közoktatási Platform.

Fotó: moderniskola.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.