Pesti Srácok

A migránsvétónál is nagyobb bűn: Miattunk nem lesz közös EU-hajó az amszterdami melegfelvonuláson

null
Bajnai Gordon és Jávor Benedek. Jávor már inkább sörözik, mint hogy az eredményeket várja.

„Nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Magyarország tegnap mégiscsak megvétózott valamit az EU-ban, még ha az nem is a menekültügyi megállapodás volt. De ugyanolyan szégyenteljes ügy” – kezdődik Jávor Benedek fájdalmas hangvételű Facebook bejegyzése, amely a másságot képviselő LMBT közösséget támogató javaslatot megvétózó magyar álláspontot tárgyalja. Sőt: egyedül a magyar kormány az oka, hogy meghiúsult Brüsszel terve, hogy közös uniós hajót indítson a melegek amszterdami "vízi pride-ján". A kormány szerint viszont uniós nyomásgyakorlásról van szó és az Alaptörvényben rögzített értékeket védik. Hövényi György néppárti EP-képviselő a PestiSrácok.hu-nak pedig azt mondta: mélységesen egyetért a kormánnyal.

Meleg közösség

A képviselő bizottsági információi szerint a holland elnökség a foglalkoztatási tanácsülésre egy olyan javaslatot terjesztett be, amely állást foglalt volna az LMBT-közösség tagjainak egyenlőségét biztosító bizottsági és tagállami erőfeszítések megerősítése mellett. Jávor kiemeli, hogy a javaslat körül – némi csiszolgatás után - konszenzus alakult ki a Tanács ülésén, még az ultrakonzervatív lengyel kormány is elfogadhatónak találta. Az egyhangú támogatás mégsem lett meg – fájlalja az uniós képviselő -, mert a magyar kormány megvétózta a kialkudott megállapodást az LMBT-közösség jogegyenlőségéről.

Jávor szerint

PestiSracok facebook image

Ahogy kiemelte: „a magyar kormány immáron nyíltan és kendőzetlenül a – többek közt az EU Alapjogi Chartájának 21. paragrafusában lefektetett – uniós alapjogokat és értékeket tagadja.” „Az Orbán-kormány diszkriminatív, kisebbségellenes, a melegek jogait megkérdőjelező álláspontjával ebben a kérdésben is Európa perifériájára sodorta az országot.” – panaszkodik a képviselő bejegyzésében. „Mondhatnám, hogy ennél már nincsen lejjebb, de sajnos biztos vagyok benne, hogy bőven lesz még alkalmunk meggyőződni róla: mindent képesek alulmúlni.” – zárja sorait.

A kormány szerint viszont nyomásgyakorlásról volt szó

A kormány közleményében a liberális képviselő értesülését nem tagadta, azonban egy másik irányból közelítette meg a kérdést. A kormányzat szerint Magyarország határozottan támogatja a nemek közötti társadalmi egyenlőséget szolgáló intézkedéseket, ezért Brüsszelben szorgalmazta egy olyan tanácsi következtetés elfogadását, mely további feladatokat határoz meg a Bizottság és a tagállamok számára- áll a közleményben. Úgy látjuk, hogy a nők támogatása érdekében még sokat kell előrelépni, ezért is sajnálatos, hogy a kérdésben nem született Brüsszelben döntés – írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Egyszerre kellett volna a két dokumentumot elfogadni

A tanácsülésen a nők és férfiak társadalmi egyenlőségével foglalkozó tanácsi következtetést összekapcsolták egy olyan dokumentumnak a tárgyalásával, amely az LMBTI személyek jogainak és lehetőségeinek az erősítéséről szól. (Az LMBTI rövidítés a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális személyeket jelöli.) – indokolt a kormány.

Az Emmi így folytatja: „Magyar részről javasoltuk a két dokumentum szétválasztását, és a nőket támogató tanácsi következtetés elfogadását, Brüsszelben azonban ragaszkodtak a két témában való együttes előrehaladáshoz.”

Közölték: az LMBTI személyekről szóló, kizárólag a Bizottság által készített dokumentumot komoly, a tagállamok szuverenitásával összefüggő aggályok miatt a Tanácsülésen jelen formájában nem tudta támogatni Magyarország.

És amúgy sem tudják így támogatni

– írták.

Mivel a családjogi kérdések alapvetően nemzeti hatáskörbe tartoznak, számunkra nem elfogadható egy olyan uniós politikai döntés, amely közvetlenül vagy közvetve gyakorol nyomást Magyarországra, hogy vizsgálja felül a családjoggal kapcsolatos alapvető értékeit- közölte a minisztérium.

A holland miniszterek nehezményezték

Holland miniszterek csalódásukat fejezték ki a magyar döntés miatt. Egy brüsszeli melegjogi szervezet, az Ilga-Europe üdvözölte, hogy 27 uniós tagállam támogatta a részvételt, hozzátéve, hogy jobban örültek volna az egyhangú döntésnek. Két holland miniszter is csalódását fejezte ki a magyar álláspont miatt.

Mélységesen egyetértek

Holvenyi Gyorgy 2015.12.19 foto:Horvath Peter Gyula
Hölvényi György - Fotó: Horvárth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Megkérdeztük Hölvényi György fideszes Európai Parlamenti képviselőt is, aki az ügy érdemére vonatkozóan azt a megállapítást tette, hogy a kormányzat valóban a szuverenitás kérdéseit védi, hiszen ebben a tekintetben az uniós joghatóság nem érvényes.

- reagált lapunknak Hölvényi György, és kifejtette, hogy a kormányzati álláspont összhangban áll a jogi lehetőségrendszerrel, egyben arra is kitért, hogy szerinte egy ilyen kérdésben valóban nem elegáns két dokumentumot egyszerre előterjeszteni.

Így viszont lehet, hogy nem lesz uniós hajó a melegfelvonuláson

Az Európai Bizottság az EU 27 tagállamának támogatásával először kívánt részt venni egy hajóval a nyári amszterdami meleg büszkeség napján. Magyarország azonban nem hajlandó a kezdeményezés mellé állni - írja az EUobserver. Az amszterdami melegfelvonuláson egyébként 80 hajó vesz majd részt, egyebek mellett az Adidas is, amely meleg sportolókat támogat, de saját hajója lesz Ukrajnának és Marokkónak is. Így azonban lehet, hogy lemaradunk a melegfelvonulási uniós hajóról.

Címlapfotó: PS.hu/Szarvas Szilveszter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.