Pesti Srácok

Moravcsik, Csoóri, Tamási, Vörösmarty, Illyés: magyarból érettségiztek a diákok

Moravcsik, Csoóri, Tamási, Vörösmarty, Illyés: magyarból érettségiztek a diákok

Bár az idei magyar érettségi feladatsor nem feltétlenül részei a kerettantervnek, de a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozó magyar tanár szerint semmivel sem volt nehezebb az elmúlt évekhez képest. Gyuricza Judit - a pedagógus tüntetés sorozatot elindító – miskolci Hermann Ottó Gimnázium magyar-történelem szakos tanára szerint a felkészült diákoknak nem okozott nehézséget megoldaniuk a feladatokat. Hogy voltak-e buktatói az érettséginek csak holnap derül ki, amikor a pedagógusok megkapják a megoldókulcsot.

Hatalmas izgalommal és gyomorgörccsel virradt a hétfő mintegy 112 ezer diák számára országszerte. Reggel 8-kor ültek iskolapadba, hogy az elmúlt években magyar nyelv-és irodalomból megszerezett tudásukról számot adjanak. Aztán lehullott a lepel.

A középszintű magyar érettségi első részében a diákoknak Moravcsik Gyula: A papíruszok világából című könyvének egy részét kellett értelmezniük 60 perc alatt. A következő szövegalkotási részben három feladat közül választhatták. Érvelésnél Csoóri Sándor Nomád naplójából kaptak egy szövegrészletet a diákok. A művek értelmezésénél Tamási Áron Szerencsés Gyurka című novellája várt rájuk. Az összehasonlító elemzésnél Vörösmarty Mihály Liszt Ferenchez és Illyés Gyula Bartók című alkotását kapták.

PestiSracok facebook image

Volt, aki szőlőcukorral, volt, aki csokoládéval turbózta az agysejtjeit, de elmondható, hogy jól jártak a vizsgázók. Már aki tanult. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozó pedagógus szerint az idei érettségi teljesíthető volt. Az előző évekhez képest nem volt sem könnyebb, sem nehezebb. Gyuricza Judit hozzátette, az esetleges buktatók majd akkor derülnek ki, ha megkapjak a megoldókulcsot.

A pedagógus szerint az összehasonlító elemzés volt a legnehezebb. Nem szeretik a gyerekek, és általában ezt választják a legkevesebben. Nagyjából a diákok 10-15 százaléka. A feladat azért olyan népszerűtlen, mert ehhez van szükség a legtöbb és legmélyebb irodalmi ismeretre, valamint elemző készségre. Általában ismert művet kell az ismeretlennel összehasonlítani, de ez most pont nem volt igaz. Gyuricza Judit szerint ugyanis nem valószínű, hogy van olyan iskola, ahol tanítják Vörösmarty Liszt Ferenc című ódáját vagy Illyés Gyula Bartók című művét. A tanárnő úgy fogalmazott, ezek olyan alkotások, amelyek nem feltétlenül részei a kerettantervnek. Ugyanakkor az érettségi dolga az elemzőképesség felmérése, ezért teljesen jó volt a feladat kiírása.

A Hermannos diákok szeretik a novellaelemzést. Annak ellenére sokan választották Tamási Áron Szerencsés Gyurkáját, hogy tájnyelven íródott. Igazán hálás feladat volt, mert népmesei elemeket kellett megtalálni benne és azt, hogy ezeket miként újítja meg, alakítja át a szerző – tudtuk meg a tanárnőtől, akinek a tanítványai közül egyébként a legtöbben az érvelést választották, mert náluk az a legnépszerűbb feladat.

Szentendre, 2016. május 2. Szõlõcukor és tollak egy diák asztalán a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsgán a szentendrei Ferences Gimnáziumban 2016. május 2-án. A magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli vizsgájával megkezdõdött az idei tanév május-júniusi érettségi idõszaka, amelyben összesen mintegy 112 ezren adnak számot tudásukról. MTI Fotó: Mohai Balázs
A felkészült diákok szőlőcukrot és tollat is betáraztak a hétfői magyar érettségire a szentendrei Ferences Gimnáziumban. Fotó: MTI; Mohai Balázs

Emelt szinte Arany János és Csáth Géza volt a feladatok között

Arany János egy tanulmánya, magyar szerzők művei külföldi fordításainak sikeressége, egy Csáth Géza-novella és egy határon túlra szóló levél megírása szerepelt az idei magyar érettségi emelt szintű tételei között az eduline.hu információi szerint.

Az első részében Arany Jánosnak a Bánk bánról szóló tanulmánya alapján kellett válaszolni a kérdésekre az oktatási portál információi szerint.

A szövegalkotás első részeként, a reflektálásnál magyar szerzők alkotásainak sikerességét kellett elemezniük a diákoknak, figyelembe véve az UNESCO adatait, amelyek a Kertész Imre alkotásaiból készült külföldi fordítások sikerességét mutatták. Novellaelemzésben Csáth Géza A varázsló kertje című műve volt a feladatuk. Harmadik feladatként pedig levelet kellett írniuk a vizsgázóknak egy határon túl élő fiatal magyar közösségnek arról, hogy miért őrizzék meg településük értékeit.

A magyar nyelv és irodalom vizsgatárgy középszintű és emelt szintű írásbeli vizsgája 240 percig tartott. A vizsgázóknak két feladatlapot kellett kitölteniük: a szövegértési feladatokra 60 perc, a szövegalkotási feladatok megoldására pedig 180 perc állt rendelkezésükre.

Az Oktatási Hivatal MTI-hez eljuttatott közleménye szerint magyar nyelv és irodalomból középszinten 1161 helyszínen 74 662 vizsgázó, emelt szinten 51 helyszínen 1868 vizsgázó írt írásbeli érettségi vizsgát. Holnap matematikából adnak számot tudásukról az érettségizők.

Forrás: PestiSrácok.hu/MTI

Fotó: MTI

A vezetőkép a tatai Eötvös József Gimnáziumban készült május 2-án. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.