Pesti Srácok

Offshorozásáról és az államot megkárosító ügyleteiről is hallgat Bajnai bizalmasa

null

Még mindig nem fogadta el az Országgyűlés gazdasági bizottságának meghívását Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) volt vezérigazgatója. A testület azért hallgatná meg Erőst, hogy kivizsgálja a korábbi bankvezér panamai offshore-botrányban előkerült ügyét. Fideszes politikusok szerint Erős titkol valamit, ha nem hajlandó számot adni az offshorozásáról. A PestiSrácok.hu úgy tudja, Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke a közeljövőben ismét megpróbálja értesíteni Erős Jánost és napirendre tűzni a meghallgatását. Budai Gyula korábbi elszámoltatási és korrupció-ellenes kormánybiztos portálunk kérdésére közölte, Erősnek nem csak az offshore-botránnyal kell elszámolnia, hanem a magyar államháztartást megkárosító ügyleteivel is, amelyeket egy állami tulajdonú nagyvállalat vezetőjeként 2007 és 2009 között hajtott végre.

Újabb botrányos ügy éghet Bajnai Gordon bukott miniszterelnök bizalmasának, Erős Jánosnak a körmére.A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) volt vezérigazgatóját most a panamai offshore-botrányban előkerült ügyével szeretné elszámoltatni az Országgyűlés gazdasági bizottsága, de Erős János még nem jelent meg a testület előtt. Fideszes politikusok szerint Erős titkol valamit, ha nem hajlandó számot adni az offshorozásáról. Információink szerint a bizottság a közeljövőben újabb meghívót küld majd Erősnek, de kérdés, hogy a korábbi bankvezér megjelenik-e a grémium előtt.

Svájci számlás panamai cégbe ment a pénz

PestiSracok facebook image

Erős offshore-ügyéről a Direkt 36 rántotta le a leplet. A portál megírta, a panamai offshore-iratokból az derült ki, hogy az Index tulajdonosának, Spéder Zoltánnak a bankjában, az FHB-ban érdekelt osztrák Heinrich Pecina Pecina Collegia nevű magánalapítványa 2007 végén eladott egy Wintercastle nevű céget körülbelül 50 000 euróért (mintegy 15,5 millió forint) a panama bejegyzésű Garuda Group-nak. Az offshore-papírok szerint a svájci UBS banknál számlával is rendelkező Garuda tulajdonosa Erős János volt. A dokumentumok szerint később jelentős pénzmogás volt a Garuda és Pecina érdekeltségei között. 2009 júliusában a Garuda átutalt 5,4 millió eruónyi (1,6 milliárd forint) hitelt Pecina egyik cégének, a VCC Financial Information Services GmbH-nak. Néhány hónappal később azonban a VCC Financial vissza is fizette ezt az összeget, de nem a Garudának. Erős cége kérte ugyanis, hogy egy bécsi vagyonkezelőnek utalják a pénzt. A Garuda-ügylet esetében pénzmosás gyanújával vizsgálódtak is az osztrák hatóságok, de ez az eljárás 2015 áprilisában egy év után eredménytelenül zárult.

Az offshorozásra egy munkatársán keresztül írásban reagált Erős János, aki a Garuda nevű panamai cégről azt közölte, hogy befektetésszervezés és menedzsment-tanácsadás volt a feladata, és azért vette meg a Wintercastle nevű céget Pecina alapítványától, mert egy „tervezett befektetéshez szükséges projektcég” lett volna. Erős azt írta, hogy a Garudát egy hosszú lejáratú hitelből működtette, és így ez volt a forrása annak a hitelnek is, amelyet a cég adott Pecina érdekeltségének. A projekt végül meghiúsult, és ezért fizette vissza a pénzt Pecina néhány hónappal később.

Milliárdok fedezet nélkül

A PestiSrácok.hu az ügyben Budai Gyula korábbi elszámoltatási és korrupció-ellenes kormánybiztost is megkereste, aki kérdésünkre kijelentette, Erősnek nem csak az offshore-botránnyal kell elszámolnia, hanem a magyar államháztartást megkárosító ügyleteivel is, amelyeket egy állami tulajdonú nagyvállalat vezetőjeként 2007 és 2009 között hajtott végre.

Budai Gyula:
Budai Gyula: Erős Jánosnak nem csak az offshore-botránnyal kell elszámolnia, hanem a többi ügyével is.

Budai Gyula elmondása szerint 2009 elején a kormány határozott arról, hogy a Péti Nitrogénműveknek 10 milliárd forint forgóeszközhitelt és 52 millió euró beruházási hitelt nyújtson az MFB, és az előbbi egészére, míg az utóbbi 80 százalékára vállaljon garanciát az állam. Ebben a határozatban szerepelt, hogy a cég részvényeinek 76 százalékát le kell adni biztosítékul a Kellernél, a cégnek ingatlanfedezetet is kell adnia, továbbá az MFB két tagot küld a cég igazgatóságába. Ezt a határozatát úgy módosította a kormány 2009. január 23-án, hogy az állami garancia „ellenértékét” kivette belőle, ráadásul a cég már január 22-én hozzájutott a hitelhez.

Budai Gyula felidézte, hogy a hitel folyósítása után, szeptember 9-én értesítette az MFB, hogy a Péti Nitrogénművek – előtörlesztve – visszafizette a hitelt. Ebből arra következtetett a kormánybiztos, hogy nem is volt szüksége a hitelre. A bank pedig a nagy összegű befizetés nyomán, esetleges pénzmosás miatt, bejelentést tett az illetékes hatóságnál.

Tudatos kötelezettségszegés

A korábbi elszámoltatási kormánybiztos kiemelte: ha a Nitrogénművek gazdálkodása veszélybe került volna, akkor ezeket a hiteleket a magyar államnak kellett volna megfizetnie, de az ügyet az unió is vizsgálta és visszafizetésre kötelezte a céget. Budai Gyula korábban a hitelnek a második kormányhatározatot egy nappal megelőző folyósítását is kifogásolta, és azt is, hogy szerinte annak kamata túl alacsony volt.

Veres János pénzügyminiszter (b), Gyurcsány Ferenc miniszterelnök (k) és Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési miniszter (j) beszélget a Gatwick repülőtér felé tartó vonaton Londonban. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Veres János, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon. Budai szerint kötelezettségszegést hajtottak végre az akkori kormánytagok. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

"Nem árt jóban lenni Erőssel"

Ismert, Erős János olyannyira kulcsember volt a szocialista hatalmi rendszerben, hogy a 2002-es kormányváltás után közvetlenül, 2002 májusában kinevezték az MFB kormánybiztosának, majd a fejlesztési bank élére. Erős túlélte az őt barátjaként bemutató Medgyessy Péter bukását is, és Gyurcsány Ferenc, utána pedig Bajnai Gordon kormányzása alatt végig ő maradt az MFB vezére, egészen 2010-ig. Erősről a Magyar Narancs 2002 májusában azt írta: „politikai értelemben olyan embernek számított, aki mindkét koalíciós párt (az MSZP és az SZDSZ ) számára bármilyen fontos posztra elfogadhatónak tűnt (…) erősen tartja magát az a nézet, miszerint Erős >>kollektíve vállalhatatlan<< a bankszakma részére, >>kitagadása<< a maga nemében sajátos. Leginkább egy tékozló fiú kipaterolására emlékeztet, akit családtagjai titokban, egyenként látogatnak. Az, hogy az utóbbi esztendőkben többször is megfordultak az előszobájában a hazai pénzügyi szféra prominensei, arra enged következtetni, hogy akadnak, akik úgy gondolják: >>fű alatt<< nem árt jóban lenni vele.”

Budai Gyula a PestiSrácok.hu-nak leszögezte, ilyen háttérrel rendelkező erős szocialista kapcsolatokkal rendelkező ember esetén őt egyáltalán nem lepte meg, hogy a korábbi bankvezér neve újabb gyanús ügyletben bukkant fel.

A vezető képen Erős János beszélget Bajnai Gordonnal.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.