Pesti Srácok

Soros György áll az amerikai támadások mögött, a tőzsdecápának Orbán Viktor a legfőbb ellensége

null

A nemzetközi spekuláns és tőzsdecápa Soros György áll a Magyarországot és a magyar kormányt támadó heves nyilatkozatok és bírálatok mögött - jelentette ki a mai, 50. Kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A kancelláriaminiszter nyomatékosította, Barack Obama amerikai elnök bevándorláspárti meggyőződésének Soros György az egyik zászlóvivője, az amerikai politika lényege, célja pedig az, hogy minél több muszlim telepedjen le Európában, hogy az unió társadalmát felhígítsák. "Soros Orbán Viktort tartja a legnagyobb és legfőbb ellenségének, ezért az üzletember aktívan is fellép a legveszélyesebbnek tekintett európai politikai ellenfele, az Orbán-kormány ellen" - hangsúlyozta Lázár János.

A miniszter azt is kifejtette, a bevándorlás egy szervezett dolog. "A tavaly Európába érkezett 1,5 millió bevándorló 6 milliárd dollárt fizetett embercsempészeknek. Valaki megszervezte, hogy ezek az emberek Európa felé vegyék az irányt és valaki finanszírozta is az útjukat" - vélekedett a miniszter. Elárulta, május 17-i adat szerint idén 11 840 bevándorló lépett illegálisan Magyarország területére, és hazánk eddig 221 menekültet részesített nemzetközi védelemben.

PestiSracok facebook image

Lázár János a KDNP-s Rubovszky György Áder János köztársasági elnök újrajelölését cáfoló mondataira is reagált a Kormányinfón. Ismertette, Orbán Viktor 2017 februárjában kezd széles körű konzultációt arról, hogy pártelnökként kit javasol az államfői tisztségre a Fidesz-frakciónak. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette: a Fidesz alapszabálya értelmében a kormánypárt mindenkori elnökét illeti a jog, hogy javaslatot tegyen a képviselőcsoportnak. Lázár János utalva arra, hogy két köztársasági elnök választás idején is a Fidesz frakcióvezetője volt, kijelentette: hosszú, alapos, körültekintő konzultáció előzte meg mindkét javaslatot.

Jövő heti ülésén dönt a kormány a Nyugati, a Déli és a Kelenföldi pályaudvar sorsáról - közölte a Miniszterelnökség vezetője. Lázár János azt tűzte célul, hogy jobb és biztonságosabb legyen a közlekedés, a zöldfelületek aránya pedig nőjön. A Nyugati pályaudvarral kapcsolatban emlékeztetett, hogy a "Nyugati liget" terve alapján egy jelentős zöldfelület kötné össze a pályaudvart és az állatkertet. A Délinél a bezárás lehetőségét vizsgálja a kabinet. Erről a múlt héten azt mondta, hogy a bezárás csak akkor történhet meg, ha a pályaudvart ki tudják váltani, például a kelenföldi fejlesztésével. Szintén jövő szerdán határoz a kormány a földárveréseken befolyt pénz, mintegy 240 milliárd forint felhasználásáról - közölte a miniszter.

A PestiSrácok.hu a nagy port kavart Lánczi-interjúra és a portálunk által megírt, veszélyes hulladékot tartalmazó szigethalmi bitumendomb ügyére is rákérdezett Lázár Jánosnál. Ismert, Lánczi András, a Corvinus Egyetem rektora, a Századvég vezetője úgy nyilatkozott a HVG-nek, hogy:

Lánczi szerint a nemzeti nagytőkés rendszer megteremtésében semmi kivetnivaló nincs. Lázár János a PestiSrácok.hu kérdésére úgy válaszolt, hogy az egyetemeken zajló tudományos kutatásokat nem kommentálhatja. A korrupcióról azt mondta, hogy a következő két évben a Fideszt rendszeresen fogják támadni korrupciós ügyekkel. Az uniós források területén sok olyan lépést tett a kormány, ami segíti az átláthatóságot. Mindig lehet kritikával élni, a mindenkori végrehajtó hatalomnak pedig el kell számolnia - mondta a Miniszterelnökség vezetője.

"Az állam Magyarországon nem korruptabb, mint bármelyik térségbeli állam. Semmiféle türelemnek nem adunk teret a korrupciót illetően. Jól láthatóan az ellenzéki pártok ezzel fognak kampányolni 2018-ban. Az elkövetkező egy-két év és a kampány arról fog szólni, hogy mi korruptak vagyunk, pedig ez nem igaz. Szó nincs erről, szó nincs korrupcióról" - jelentette ki Lázár János.

A szigethalmi veszélyes hulladékról és a katasztrófavédelem által elvégzett mérésről azt mondta, a hatóság sem kontárságot, sem szabotázst nem követett el."Magyarországon a bitumen és az aszfalt nem számít veszélyes hulladéknak. A szakemberek azért kézi fúróval dolgoztak a helyszínen, mert ennek az eljárásnak ez a menete, de azt kértem a hatóságoktól, hogy a lehető legkörültekintőbben járjanak el az ügyben. Szigethalmon június 2-án megismétlik majd az ismételt mintavételt, ekkor már gépekkel, a szakemberek a talajvízből is mintát vesznek majd. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a talajban mérgező anyagokat találnak, akkor a zajfogó domb el lesz bontva.Az pedig, hogy az egész ügynek politikai szálai is vannak azt tudom mondani, hogy ez az egész 90-es évekre jellemző volt. Nem lep meg, hogy az ügy szálai az MSZP-ig és az SZDSZ-ig érnek" - foglalta össze Lázár János.

Vezető fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.