Pesti Srácok

A fejlesztési tárca is beszáll a 3-as metró felújításába

null

Túlreagálta a sajtó a 3-as metró uniós pályázatával kapcsolatos híreket, például, hogy az akadálymentesítés miatt eshet el hazánk a támogatástól. Ezzel indokolták azt a háttérbeszélgetést, amelyen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mellett, a BKV és a pályázat levezérléséért felelős Jaspers képviselői is is részt vettek. Szalóki Flórián, az NFM helyettes államtitkára, az Integrált Közlekedési Operatív Program (IKOP) irányító hatóságának vezetője arról beszélt, az elmúlt 10 év legnagyobb szabású projektjeinek egyike a 3-as metró felújítása és a főváros számára az egyik leghasznosabb is. Elhangzott, a teljes vágánycsere után biztonságosabb, kényelmesebb és gyorsabb lesz az utazás, és arról is szó esett sem a fővárosnak, sem a BKV-nak nem kell hozzátennie saját forrásaiból. Ugyanakkor elképzelhetőnek tartották, hogy az uniós forrásokon túl kamatmentes kölcsön is része lesz a pályázati csomagnak.

Több, mint puszta karbantartás

Építészi szemszögből lehet beszélni karbantartásról, felújításról, és új építésről. Az EU karbantartást nem finanszíroz, csak ennél magasabb szintű beruházást. A magyar álláspont szerint minden építési engedély köteles beruházás már több, mint puszta karbantartás. Az utazási komfort és a gyorsaság miatt például teljesen új pályát fektetnek le, és ahol lehetséges, az akadálymentesítést is megoldják. A felújítással nemcsak a komfortszint lesz nagyobb, de a közlekedés és informatikai biztonság szintje is magasabb lesz, és az energiahatékonyság növelésével a környezetvédelmi szempontok is érvényesülhetnek.

Elhangzott, az EU-nak nincs olyan elvárása, hogy a teljes metrót akadálymentesítsék, pusztán hogy az adott vonalon is tudjanak közlekedni a mozgásukban korlátozottak. Azoknál a megállóknál, ahol nem megoldható az akadálymentesítés, buszokkal fogják segíteni a közlekedést.

PestiSracok facebook image

A fővárosnak és a BKV-nak nem kerül semmibe

Az EB finanszírozási elve az, hogy egy támogatott beruházásnak legalább 30 év alatt meg kell térülnie – hangzott el a megbeszélésen. Ha ennél gyorsabban is megtérülhet, az EB akár piaci, kölcsön alapú finanszírozást is javasolhat. A jelenlegi 137,5 milliárd forintos felújítás 85 százaléka finanszírozható az IKOP forrásaiból, a fennmaradó 15 százalékot a pályázónak kell állnia. Az EB természetesen dönthet úgy, hogy a metrófelújítás kapcsán is piaci, vagy kamatmentes hitel felvételét javasolja, amelyek mellé garanciát is vállalhat. A fennmaradó 15 százalékot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium adja, sem a BKV sem a Főváros nem tesz bele a saját forrásaiból. A száz százalékos finanszírozási szerződést már megkötötték a fővárossal.

Az első felújított orosz metrószerelvény érkezése - Fotó: rtl.hu

A munkálatokat a pályázat benyújtásától függetlenül el lehet kezdeni

A magvalósíthatósági tanulmány elkészítése közben a Jaspers szakemberei arra ügyelnek, hogy az EU szakbizottsága pontosan érzékelje, milyen fontos, ha nem a legfontosabb beruházás ez Budapest számára. Budapest az ország egyik legfontosabb közlekedési csomópontja, három EU-s közlekedési folyosó is találkozik itt, ráadásul széles agglomerációt is kiszolgál. A megvalósíthatósági tanulmányt és a támogatási kérelmet várhatóan ez év októberig benyújtják. A munkálatokat egyébként a pályázat beadásától függetlenül meg lehet kezdeni.

Kamatmentes kölcsön is része lehet a pályázati csomognak

Bár konkrét döntés a kormány részéről nincs, egyes elképzelések abba az irányba mutatnak, hogy bizonyos arányú visszatérítendő támogatás meg fog jelenni a pályázatban, ideális esetben kamatmentes formában. Ez a leggyorsabb módja a pályázat pozitív elbírálásának, mivel tartalmazza azt a konszenzust, amely nem gerjeszt további vitákat az elbírálás során. A döntést az is befolyásolhatja, hogy a kormány végül mennyi pénzt szándékozik lehívni erre a projektre.

A felújított metrókocsik belső tere

A megbeszélésen szó esett arról is, a metró meghosszabbítása jó lett volna az északi területeken a lakótelepekig, a pénzügyi lehetőségek azonban ezt nem tették lehetővé. Az NFM ugyanakkor vizsgálja azt is, más közlekedési eszközök nem látják -e el hasznosabban a metró feladatát az említett környéken.

Forrás: PestiSrácok.hu

Kezdőkép: napi.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.