Pesti Srácok

Titkolja az amerikai nagykövetség, hogy miről tárgyalt a láncos Ligetvédőkkel

null

Berendelte az amerikai nagykövetség a magukat mindenhova odaláncoló, a Városliget lepusztultságának megtartásáért foggal-körömmel harcoló ligetvédők képviselőit - derült ki Komáromy Gergely civil aktivista Facebook-bejegyzéséből, amelyet portálunknak a nagykövetség sajtó és kulturális tanácsosa is megerősített. Miközben mindkét fél titkolja, ki és milyen minőségében hívta meg a civileket, és miről is volt szó a zárt ajtók mögött, az is kiderült, az amerikai nagykövetség továbbra is megbeszéléseket folytat a civil világ képviselőivel. Emlékezetes, a korábbi ideiglenes megbízott, André Goodfriend testközelből is figyelemmel kísérte a civil és ellenzéki megmozdulásokat, hiszen részt vett az internet-adó ellen rendezett nagyszabású tüntetésen, de feleségével ellátogatott az elhíresült Bitó-szalonba is.

Nagy érdeklődéssel és tisztelettel hallgatták Komáromy Gergelyt

Komáromy Gergely Facebook-bejegyzésében számol be arról, hogy az amerikai nagykövetség másodmagával berendelte a Ligetvédők képviselőit. Mint írja,

PestiSracok facebook image

Emlékezetes, Komáromy Gergely rendszeresen feltűnik aktivistaként a Ligetvédők megmozdulásain, több hónapon keresztül tartózkodott más aktivistákkal a bezárt Kertem helyén felállított táborban, amelyet vegán-területnek nyilvánítottak. Komáromy a Közlekedési Múzeum építési munkálatai kapcsán az épület kéményére is felmászott, saját bevallása szerint is bedrogozott állapotban. De ott találjuk a „pusztítógép” elé beülő tiltakozók között is.

Titkos, ki, miért és milyen minőségében kérdezett

Portálunk természetesen szerette volna megtudni, miről is egyeztettek az amerikai nagykövetségen a Ligetvédők képviselői. Az amerikai nagykövetséghez intézett kérdéseinkben arról érdeklődtünk, ki és milyen minőségben találkozott az amerikai nagykövetség részéről a Ligetvédők képviselőivel, mire volt kíváncsi a nagykövetség, és mi az álláspontjuk a Liget beruházásáról, ha van.

A nagykövetség portálunknak megküldött válaszából nem derült ki, ki és milyen minőségében rendelte be a Ligetvédőket.Eric Watnik, a nagykövetség sajtó és kulturális tanácsosa általánosságban közölte,

Hozzátették, „az ilyen találkozókon elhangzottakat általában nem hozzuk nyilvánosságra”.

Természetesen megkerestük a Ligetvédőket is, kivel is találkoztak a nagykövetségen, és miről is volt szó. Levelünkre posztunk megjelenéséig nem válaszoltak.

komáromy_face
Érdeklődéssel hallgatták. Fotó: facebook.com

Colleen Bell óvatosabban kezeli Goodfriend hagyatékát

Colleen Bell amerikai nagykövet korábbi elődjéhez, André Goodfriendhez képest megfontoltabban képviselteti magát és alkot véleményt a hazai civil megmozdulásokról. Ugyanakkor az is tapasztalható, hogy látogatásai szélesebb körben ölelik fel a hazai közélet témáit, problémáit, hiszen a nagykövetasszony többek közt a magyar környezetvédelem, a sport és a gasztronómia iránt is élénk érdeklődést mutat.

Ugyanakkor voltak arra utaló jelek, hogy Colleen Bell ápolni kívánja Goodfriend hagyatékát, beiktatását megelőzően ugyanis személyes üzenetben kérte a magyarok segítségét, hogy jobban megérthesse Magyarországot. Mint Facebook-bejegyzésében kérte, „mondják el, önök szerint mit kellene látnom, hogy jobban megértsem országuk gazdagságát és sokszínűségét, történelmét és jelenlegi kihívásait”.

Civilkezelésünk Azerbajdzsánnal áll egy színvonalon

Az amerikai politikai élet megkülönböztető figyelme a magyar civil tevékenység iránt még Barack Obama beszédeiben is tettenérhető volt. Egy a globális problémákkal foglalkozó tanácskozáson, amelyet a Clinton Alapítvány rendezett New York-ban, mások mellett Magyarországot is a civileket korlátozó országok között említette. Arról is beszélt, a civil szervezetek támogatása nemzetbiztonsági kérdés, és a források növelését ígérte. Az amerikai elnök különben Oroszországgal, Kínával, Venezuelával, Azerbajzsánnal és Egyiptommal emlegette egy lapon hazánkat, mint olyan országokat, ahol szándékosan megnehezítik a civil szervezetek tevékenységét.

Rendezett civilek és jó rendőri biztosítás

Az akkori erőteljes amerikai kritikai feltételezhetően összefüggésben állt André Goodfriend, korábbi megbízott ügyvivő tevékenységével és jelentéseivel. Emlékezetes, Goodfriend feltűnt az Internet-adó ellen rendezett nagyszabású tüntetésen is 2014 októberében. Twitter-bejegyzésében arról írt, „

Hogy üzenetét tulajdonképpen kinek és miért címezte, nem teljesen világos. Mindenesetre annyi kiolvasható volt belőle, az USA testközelből kíséri figyelemmel a kormányellenes megmozdulásokat, Goodfriend utalt a tiltakozók nagy számára, és a nagyfokú rendőri jelenlétre is. A megbízott ügyvivő különben korábban is tett félreérthető megnyilatkozásokat, egy esetben például arról beszélt, az amerikai kormánynak nem érdeke Orbán Viktor leváltása. Sajtóvélemények szerint már önmagában az a tény is elgondolkodtató, hogy diplomáciai szinten megfogalmazódott Orbán Viktor lehetséges leváltásának kérdése.

nol
Goodfriend megfigyelésen. Fotó: nol.hu

Goodfriendék a Bitó-szalonban is megfordultak

További érdekesség, hogy az említett tüntetésen nemcsak Goodfriend, hanem felesége is részt vett. Facebook-posztjában azt is elárulta, korábban férjével részt vettek a Bitó László lakásán rendezett összejövetelen, az elhíresült Bitó Szalonon. A hírrel kapcsolatban még baloldali értelmiségiek is megjegyezték, hogy rossz társaságba keveredett.

A nagy felháborodás miatt a látogatásról később Bitó László is írt a Galamusz.hu-n, mint fogalmazott, egy öninterjú keretében, ahol a Bitó Szalon kapcsán önmagát faggatta. Az önriportban Bitó arról ír, Goodfriend hasonló jellegű kiruccanásai arról szólnak, hogy a hivatalos magyar álláspont mellett más véleményeket is megismerhessenek. Mint Bitó bennfentes módjára fogalmaz, „szemben mindazzal, ami róla elhangzott, Mr. Goodfriend olyan visszafogottságot mutat, amilyenre csak egy profi diplomata képes”. Mint fogalmaz, „a kormánypropaganda el akarja hitetni a néppel, hogy a Nyugat csak magyar hazaárulóktól tudja meg, mi folyik itt. Az amerikai kormány azért tart itt fenn hatalmas nagykövetséget, hogy a sajtó és a törvényhozás, a kormánydöntések és hatásaik megfigyelésével, elemzésével tájékoztassa Washingtont mindenről, aminek amerikai vagy geopolitikai szempontból bármi jelentősége lehet. Úgy, ahogy a mi követségünknek is elméletileg ez a legfontosabb szerepe. Vagy mostanában talán inkább az, hogy megpróbáljanak budapesti látogatókat túljuttatni az államhivatalok „portásain”.

Vezető fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu